~34~

34

Louis

- Oda tedd be! Ne oda! Istenem, Harry! Add ide, majd csinálom én!

Elkerekedett szemekkel hallgattam, ahogy Jess és Harry bent beszélnek, felettébb ingerülten. Ezért nem szabad sosem hallgatózni! Sosem! Csak beakartam szólni nekik, hogy itt vagyok, és hogy Nathan nem sokára csatlakozni fog hozzánk.  Ekkor figyeltem fel a hangokra a szobából és úgy döntöttem elszórakoztatom magam, bár inkább elszörnyedtem és botránkoztam a hallottakon.

- Figyelj, te akartál gyereket. Viszont ezt én akarom csinálni, mert vele úgy is te fogsz foglalkozni.

- Jó, de gyorsabban csináld, mert alig várom, hogy elnevezhessem a kicsit. Ha ezzel nem végzünk gyorsabban, sosem jutunk el a szülésig – hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kerekedtek el a szemeim, ahogy hallgattam Jess mérgelődését. Gyerek? Szülés? Miről maradtam le?

-Mit szólnál, ha ide raknám, ide meg valami mást? – ebben a pillanatban kíváncsiságom legyőzte undoromat, és belöktem az ajtót. Meglepetésemre, és talán még örömömre is, nem olyan helyzetben találtam őket, mint amit vártam. Harry asztala mellett ültek, Jess Harry ölében, utóbbi kezében egér és Simseztek Hazza laptopján.

-Szia Louis! – köszöntött Jess egy mosollyal és furcsálló pillantásokkal méregetve.

-Csá Lou! Mi szél hozott erre? Sikerült kibékülni… - ekkor már tényleg rám fordította teljes figyelmét, a gépről leemelve tekintetét rám pillantott, majd huncut mosollyal fejezte be mondanivalóját – Nathannel? De a hajacskádból ítélve egész jól sikerült a békülés.

A hajamhoz kaptam és rohantam is az első tükörhöz, ami történetesen Harry szekrényén volt. Amint végig tekintettem magamon, semmi árulkodó nyomot nem véltem felfedezni. Egészen addig, amíg a hajamra nem néztem, és elszörnyedve beletúrtam. Finoman szólva, kicsit zihált volt a barna valami a fejemen, amit régen hajnak neveztem. Ezután csak egy pillanatra kalandoztam el, arra gondolva, vajon Nathan haja milyen állapotban lehet. De ez is elég volt, és másodpercek leforgása alatt hatalmas vigyor kanyarodott az arcomra.

- Jó, értjük, hogy Nath jó az… orális szexben. De… - mielőtt Jessica folytathatta volna, Harry közbevágott, miközben egy idióta módjára vigyorgott.

- Családi erény – ezért a kommentért pedig kapott 3 másodperc síri csöndet, majd egy hatalmas csattanást az arcára.

-Jézusom, Harry! Még egy ilyen, és megölöm a Simedet! – Jess durcás fejet vágott, míg Harry fájdalmasan megdörzsölte a pofon helyét.

- Csak azt ne! Bocsánat! Esedezem, ne öld meg Clarkot. Most fog gyermeke születni Úrnőm!

Ezen név hallatára bekúszott az agyam valamely sötét, távoli helyére egy kérdés, hogy vajon esténként is így szokta-e nevezni a lányt. Saját gondolataimon kuncogva hallgattam tovább egyre érdekesebb beszélgetésüket.

-Ja. Az én gyönyörű Melindám fogja szülni neki, és amint megszülte a porontyot, elválik és viszi a vagyont meg a gyereket – Jess visszatért a játékhoz, amit Harry egy egész ügyes mozdulattal újra megállított, és lefogta… barátnője (?) kezét. Esküszöm, előbb tanulom meg az atomfizika törvényeit, mint hogy rájöjjek, mi a fene folyik ezek között.

-Nem tenné meg vele. Túlságosan szeretik egymást. Amúgy is, a gyerek a legfontosabb. Kell neki egy férfi kép, és ki lenne alkalmasabb?

-Bárki! – Jess felnevetett és nyomott egy puszit Harry arcára, aki ennek hatására mosolyogva elhallgatott és az ölében ücsörgő lányra döntötte a fejét, úgy, hogy velem is szemkontaktust tudjon tartani.

-Szóval. Azt akartam kérdezni, hogy de mégis hogy békültetek ki? Részleteket!

-Hát… Elmentem, elmagyaráztam neki a dolgokat, hogy sajnálom, meg a szokásos bla bla bla, aztán smároltunk egyet, de ott volt valami haverja. Valami eszeveszettül rámászott, én meg kicsit féltékeny voltam, aztán nem is tudom. High School Musicalt néztünk, és kicsit egymásra akaszkodtunk közben, a barátja meg lelépett. Aztán egyik dolog követte a másikat, és most itt vagyok. Mellesleg szerintem ma eljön és beszél veled Jess. Nagyon jó módszerem van arra, hogy rávegyek embereket dolgokra. Megköszönheted – mosolyogtam ártatlanul, mire Jess a nyakamba ugrott. A szó legszorosabb értelmében.

-Nagyon köszönöm – suttogta a fülembe.

-Szívesen! – mormoltam szőke fürtjei közé.

*

-Van itthon valaki? – hallottam a földszintről Nathan kiabálását, és abban a szent minutumban kikeltem az ágyból, le a lépcsőn, át a konyhán és már a nyakában is voltam. Egész későn jött, már délután öt is elmúlt már. Halálra untam magam. Egy ideig elfoglaltam magamat Harryékkel, de ők egész hamar átváltottak erre a járás vagy mi dologra és nyalták egymást az idő nagy részében, szóval inkább leléptem a gyertyatartó szerepből. Játszadoztam kicsit a gitárommal, hozzátettem pár sort egy készülő dalomhoz, amit elég titkos, mivel gyakorlatilag az a címe, hogy Secret. A számot a kapcsolatom ihlette Nathannel, és arról szól, hogy mennyire fájdalmas, ha nem mutathatod meg a világnak, ha szeretsz valakit. Valószínűleg mindenki Larry dalnak fogja hinni, de a lényeg, hogy én tudom kiről írtam, és talán jobb is, ha azt hiszik Larryről szól, mert akkor nem kezdenek gyanakodni másra.

-Én is örülök neked Lou, de leszállnál rólam? – nevetett szorításom alatt, és letolt magáról. Egy puszit nyomtam a szájára és istenem, az érzések, amik mai napig eltöltenek az ajkaival az enyémeken, egyszerűen csodálatosak. Annyira jó érezni újra, hogy valakihez tartozom, aki ilyen érzéseket vált ki belőlem. Kelseyvel is meg volt a zsongás, meg a pillangók, meg a felhők felett három méterrel érzés, de az abba maradt pár hónap múlva, és csak bizonyos időszakonként jött újra elő. Most viszont masszívan tart, 7 hónap és körülbelül 2 hét után, még mindig összekuszálódnak a gondolataim, és felborul egy lepkeház a gyomromban, amikor vele vagyok. Ez pedig így van jól.

-Igen, persze. Csak, uhh… Nagyon szeretlek! – még egy puszit tapasztottam a szájára, de ezúttal egy visszafogottabb csók kerekedett belőle.

-Beszélni akarok a húgommal – lihegte a levegőhiánytól, én pedig leheletemet vesztve bólintottam, és az emelet felé biccentettem. El is indult, én pedig formás fenekén nyugtattam a szememet. Ajkamba harapva élveztem a látványt, ahogy elriszál a lépcsőig. Tudom, nem tenne ilyet, de… Amikor én ott vagyok a közelében, mindig felhívja a figyelmemet magára. Önző dög. Pár másodperc mélázás után utána iramodtam, önkényesen eldöntve, hogy én is velük akarok lenni. Mikor utolértem, már Jessel álltak a folyosón és az arckifejezésük alapján úgy véltem, tényleg ott kell lennem, nehogy megint úgy végezzék, mint legutóbb. Nathan kicsit dühösnek tűnt, Jess pedig szomorúnak. Ha pedig ez a kettő találkozni fog, nagyon nagy veszekedés lehet belőle.

-Héj, én is megyek! – jelentettem ki hangosan, mire a kettő rám nézett, és mielőtt Nath tiltakozhatott volna, behúztam mind kettejüket a szobámba és az ágyhoz taszítottam őket.

- Rendben, itt vagyunk, csak ne lökdöss! – azonnal levettem a kezem Nathan derekáról, és Jesshez fordultam.

- Szóval, most hogy itt vagyunk, nyugodtabb körülmények között mondhatod el a bátyusnak, mi van az egész… üggyel, ami veled történik, történt. Én pedig itt leszek, és vigyázok, nehogy megint halálos veszekedés legyen belőle.

Így lett az a vége mindennek, hogy Jess, Nathan és én ültünk az ágyon és halkan beszélgettek. Jess elmesélte Nathnek, miken is ment keresztül. Milyen elhagyatottnak érezte magát, míg befejezte a sulit. Aztán arról, hogy hazahordott minden fiút, vagy felment hozzájuk, mert egyszerűen függő lett és nem tudott leállni. Aztán mikor sikerült neki, egyszerűen csak elkezdett játszani a fiúkkal. Sosem akart senkitől semmit, és ezért is nem akarta elmondani Nathannek, hogy miket csinál, mert bár nem szégyelli, tudja, mit gondol erről a bátyja. Nath elfogadta. Mást nem igazán tehetett volna. Az időt nem lehet visszaforgatni, bármennyire is szeretnénk. Jess megtörtsége láttán Nathan egyszerűen átölelte a lányt, és az szótlanul magához szorította. Kicsit… Nagyon meghatott a jelenet, ahogy a két

testvér összeborul, és halkan bocsánatot kérnek a viselkedésükért. Én ennyit akartam egyedül. Hogy végre nyugalom legyen.

-Mivan Harryvel? – szakítottam meg a pillanatot, mire Jess elhúzódott bátyjától és kínosan lenézett a kezére.

-Hát, nem tudom. Nem járunk, meg semmi ilyen, csak elvagyunk. Tudom, ezt nem tartjátok jó ötletnek, de semmi bajunk nem lesz egy kis mókától.

-Csak nehogy egyikőtök jobban sérüljön, mint kellene – mormogta Nathan, még mindig nem túl lelkesen a gondolattól, hogy Harry kavar a húgával. Pedig egy ideje folyik ez a dolog.

-Nem fog. Mégis… mitől? – mosolygott testvérére a lány. Nath egy halvány sóhajjal lezárta a témát és pár utolsó szó után Jess elhagyta a szobát. Kettesben maradtunk.

- Most mit csináljunk? – kérdezte mosolyogva.

- Mit szólnál egy kis összebújáshoz? Nem igazán van kedvem most semmihez.

Beleegyezett, és egymáshoz bújtunk az ágyon. A vállamra hajtotta a fejét, az ujjaimmal játszott, amíg és a haját simogattam a másik kezemmel. Minden békés volt, talán túl békés is. De jó volt csak úgy lenni egy kicsit a világban, mindenféle szabály nélkül, csak és kizárólag szeretettel körbe véve.

-Tudod, én tényleg nagyon… kétségbeestem miután megcsókoltál – törte meg Nathan a csendet. Meglepetten nyitottam nagyobbra szemeimet.

- Ez most…

-Csak eszembe jutott erről az egészről, hogy Jess milyen elhagyatottnak érezte magát, és úgy érzem nekem is ki kell öntenem a lelkem valakinek.

-Akkor… hajrá! – mondtam, mire belevágott.

-Nem is tudom, mindig volt benned valami, ami kicsit vonzott. Mikor barátok voltunk, annyira… Lenyűgöztél, nem is tudom, ez most annyira kínos – feszülten felnevetett, mire csak mosolyogtam, és egy kósza puszit nyomtam a fejére.

-Szóval, mindig is bejöttél, de volt pár nagyon kemény ügyem. Nem csak a Jeremys téma, bár nagy szerepe volt benne. Ugyanis miután kigúnyolt mindenki előtt, szégyelltem magam, rettenetesen. Hetekbe, hónapokba telt, mire kibékültem azzal, aki vagyok. Elkezdtem pasizni, de elszaladt velem a ló, összevissza voltam mindenkivel, gondolkodás nélkül ágyba bújtam bárkivel. Kezdtem megijedni magamtól, és egy idő után elhatároztam, hogy nem leszek többé meleg. Eszembe jutott, Jeremy után is milyen tökéletesen tettettem a heterót, tehát nem lehet nehéz tényleg azzá válni. Barátnőket szereztem, meg minden. Próbáltam elfelejteni mi voltam, próbáltam elfelejteni Jeremy gonoszságát, de minél jobban próbáltam, annál jobban… Annál jobban beleéltem magam az érzésbe, amikor ott álltak, nevettek rajtam, gúnyoltak, és az egész… az egész világom kezdett megint összeomlani és közben ott volt a banda, meg te és minden olyan sok volt… – megremegett a hangja, és halkan szipogott egyet. Olyan érzés volt ez, mintha letörtek volna egy darabot a szívemből. Finoman felé hajoltam, és láttam a könnyeket a szemében, amik csak úgy csillogtak gyönyörű kék szemeiben, amik olyan sok szomorúságot és szenvedést rejtettek, amit nagyon ritkán láttam még ember szemében.

-Cssss drágám! – nyomtam egy puszit a homlokára, és finoman letöröltem az arcáról pár elszabadult könnycseppet – Sajnálom, hogy akkora seggfej voltam. Barátok voltunk, a legjobbak. Megérdemelném, hogy ezek után ne szeress viszont. De nem lehetek elég hálás azért, mert mégis teszed – egy csókot nyomta a szájára, amit boldogan viszonzott, nyakamat átölelve közelebb vonva magához. Pár perc után elhúzódott és kicsit lihegve folytatta a mondanivalóját.

-Mindent próbáltam, hogy heterónak tűnjek, aztán egy gyenge pillanatomban bevallottam a fiúknak, hogy meleg vagyok. Amit elég gyorsan megbántam, hozzáteszem. Bár most már nem zavar, de mielőtt összejöttünk volna, nagyon mérges voltam magamra azért, mert elmondtam nekik. Kicsit jobban lettünk, mikor kibékültetek velünk, aztán jött a löket, miszerint megcsókoltál, utána pedig kerültelek, mint egy leprást. Visszahoztad a vonzalmamat a férfiak iránt, és nem találtam helyesnek, hogy a barátomba legyek szerelmes. De megtörtént, én pedig minden létező úton büntettem magam. Éheztem, túledzettem magam. Nem akartam magam lenni. De megjavítottál. Szóval… Nem csak neked van miért hálásnak lenned – egy leheletnyi puszit nyomott az orromra, és halványan mosolygott,

- Sosem… Sosem mondtad mit éreztél pontosan. De örülök, hogy elmondtad és muszáj közölnöm veled, hogy mostantól nem fogod magad sosem ilyen borzalmasan elkeseredettnek érezni, ugyanis addig foglak untatni a szeretetemmel, hogy a végén a világ végére fogsz kívánni – mosolyogtam rá, a szívem legteljesebb mosolyával. Ő pedig viszonozta egy szintén szívmelengető, imádni való mosollyal és halvány pírral az orcáin. A nyakába temettem az arcom, és gyengéd csókokat nyomtam rá, végig a vékony és érzékeny bőrön. Nathan sóhajtott alattam, ahogy hajamba túrt és élvezte, ahogy gyengéd mozdulataim átjárják egész lényét. Semmi erotikus nem volt az egészben. Csak azt akartam, érezze mennyire imádom őt, és hogy nincs többé oka félni. Mert én itt vagyok neki, és tűzön vízen átmennék, csak hogy még egyszer láthassam a gyönyörű mosolyát, és hallhassam, ahogy azt mormogja a fülembe reggelente, hogy szeretlek. Hogy kiengesztelhessem, amikor kis semmiségek miatt haragszik meg rám. Nem tudom mi ütött belém, de ezek a gondolatok olyan gyorsan rebbentek végig a gondolataimon, és olyan intenzíven, hogy szinte beleszédültem.

-Lou! – Nathan halkan mormogott alattam, egy kissé erősebb szívásra reagálva. Huncut mosoly jelent meg arcomon, és visszahajoltam a ponthoz, amit előbb cirógattam a számmal, és finoman szívogatni kezdtem. Mégis, valahogy olyan erősre sikeredett az akcióm, hogy Nathant nyakát egy sötét piros folttal ajándékoztam meg, ami egész biztosan lilába fog fordulni és jó ideig díszíteni fogja a fiú nyakát. De mint akit egyáltalán nem izgat, Nathan belemarkolt a hajamba, és kiadta az utasítást, miszerint:

-Louis, azt akarom, hogy tégy magadévá most azonnal, úgy, mintha ez életed függne tőle! – mélyen a szemembe nézett, mire én lehajoltam, és egy mély, izgató csókkal válaszoltam kérésére. Mert igazán? Ki vagyok én, hogy ellent mondjak szívem választottjának?

IMPORTANT AND MAYBE HELPFUL THINGS RIGHT THERE!

*Yass, most ide írtam, mert.... így volt kedvem? Nem is tudom hol kezdjem. Én annyira, de annyira DE ANNYIRA hálás vagyok mindenkinek, de tényleg mindenkinek aki még ilyen szörnyű 1 hónapos adagolással is követi ezt a valamit, amit csinálok, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Deee 13000+ felé járunk, ami számomra tökéletesen kielégítő, sőt, több mint szuper. Igazából nem igazán vannak okaim arra, miért nem írok. Én tényleg szeretnék, de... van pár dolog, amit el kellett intéznem mostanában. Először is... Csere - MUTHERFUCKING - diák lesz Ausz -

MOTHERFUCKING traliában és lehet, hogy senkit nem érdekel, de én megosztom, mert az olvasóim vagytok és én biztos vagyok benne, hogy a legcsodálatosabb emberek a világon :)))) Szóval elzsalok egy évre, DE ha akarjátok, olvashatjátok tovább a szerencsétlenkedéseimet az írással egy blogon, amit az ott töltött évemről fogok készíteni. Nagyon várom már!! Másrészt a suli elég nehézkes, bár azt hiszem mindenkinek.Nos, ennyi lennék. Ja, és mostanában szembe néztem - mármint nem csak mostanában, de most jutott eszembe ez az ötlet - sok problémával. Szóval ha bármi problémád van azzal, hogy elfogadd magad, vagy bármi ilyesmi, gondolj arra, milyen nagyobb problémák is akadnak a tiédnél. Sokan küzdenek ezzel a problémával és ha csak szeretnétek valakivel beszélni, engem úgysem ismertek, tehát nyugodtan írhattok nekem BÁRMIRŐL, amiről akartok. Itt az email címem: itsabelievedreamer@gmail.com .

Ezt csak azért mondtam el, mert tisztában vagyok vele, milyen sok dolgot tartanak magukban az emberek, és milyen nehezen nyílnak meg a problémáikkal kapcsolatban. Talán az, hogy nem ismertek, de talán egy kicsit mégis, megkönnyítené a dolgot számotokra. Ez lehet, hogy hülyeség, de én szeretnék segíteni. Mert rosszul érezni magunkat a saját bőrünkben - bármi miatt is - egy rohadt szar érzés. És a beszélgetés segít. Persze nem csak ilyen témában írhattok, én bármire szívesen válaszolok, mert... Beszélgetni jó dolog, és sokaknak nincs kivel. Ennyi lettem volna, remélem nem voltam nagyon para, nem vagyok pszicho, csak segíteni szeretnék. Viszlát legközelebb :)

Úgy érzem magam, mintha barátokat próbálnék találni, valami rémesen elkeseredett módon, de vannak barátaim, esküszöm xdd