~18~

Üdvözöllek titeket! Rettenetesen sajnálom, hogy nem jöttem ilyen sokáig. Ez részben a suli miatt volt, részben a lustaságom miatt. Nem ültem le, nem írtam. De most visszatértem, és minden blogom/blogunk fel fog éledni! Ezt megígérem! Nos, a következő rész hmmm.... Alig várom, de nem tudom mikor lesz. Ez a rész kicsit gagyi, ezért elnézéseteket kérem.  Addig is kitartást. A másik.... Megmondtam, nincs sok időm, akkor is próbálkozok, DE sosem mondtam időkorlátot, mikor fognak jönni a részek. Nem szeretem azt olvasni, hogy mikor lesz végre kövi? Mert ez szerintem bunkó. Ha már kérdezni akarsz a következő rész felől, legalább annyival tisztelj meg, hogy nagy betűvel kezded a mondatot és valami elfogadhatóbb formában írod le. Esetleg hozzáírsz valami kedvesen sürgető üzenetet, hogy már nagyon várom, vagy valami... Lehet, hogy ez hülyeségnek tűnik, de szerintem fontos a tisztelet megadása a másiknak. Erre kényes vagyok. Ezért nem szeretem az embereket... A tisztelet, megértés és figyelem hiánya egyszer még vissza fog csapni, és akkor én mindenkinek a képébe fogok röhögni, hogy ÉN megmondtam!!

Sajnálom, de ez felháborító volt számomra!

Made Compares

Jess

Kótyagosan keltem ki az ágyamból. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére és elszörnyedve vettem észre, hogy fél 1-et mutat. Délután. Nyöszörögve vetettem be magam a fürdőmbe, és gyanútlanul levetkőztem, majd a forró víz alá álltam, mikor is nyílt egy ajtó. Felsikkantottam és magam köré tekertem a zuhanyfüggönyt. Kikukkantottam a függöny mögül, és Harryvel találtam szembe magam. Magabiztos mosollyal megdöntötte a fejét, és a vékony anyagon keresztül átlátva vizsgált engem, amibe belepirultam.

-Mit keresel itt?-nyögtem ki. Felnevetett, majd a szemembe nézve válaszolt. Pff, milyen úriember...

-Közös fürdőm van a vendégszobával. Sajnálom, ezt elfelejtettem említeni. Bár lehet, hogy nem bántam meg annyira. Legközelebb az én ajtómat is zárd be! Ha csak nem akarsz beengedni magad mellé-rámkacsintott és nevetve elindult kifelé. Feldühített a stílusa. Elengedtem az anyagot ami körülölelt, és kihúztam teljesen. A zajra megremegett és megállt.

-Gyere!-mondtam lazán és Harry megfordult. Leesett állal bámult engem, míg nem kuncogva elhúztam a függönyt-Máskor gyorsabban dönts!-diadalmasan vigyorogtam, ahogy hallottam, hogy valamit motyog, majd kimegy és becsukja az ajtót. Nem szeretek veszíteni, és ha ehhez mocskos módszerek kellenek, akkor használom őket. Szégyellős pedig sosem voltam. Nem az én... stílusom. Letusoltam, megszárítkoztam, tettem pár kísérletet a kinézetem javítására majd lementem valami kaját keríteni. Mind a három fiú odalent ült és pizzát ettek. Levágódtam – talán véletlenül, talán direkt – Harry mellé, aki zavarában félrenyelt és vadul krákogni kezdett. Nath és Lou tettek felé pár aggódó pillantást és mikor egy korty víz után jobban lett, folytatta az evést. Kényesen kerülte a pillantásomat, amit meg is értek. De én csak mosolyogva elvettem egy pizza szeletet.

-Mit csináltatok este, hogy ilyen mosott szar kinézetetek van?-tette fel a kérdését Louis. Én nem tudtam mit mondani. Talán sosem éreztem még ezt, de be kell vallanom... Zavarba jöttem. Zavarba jöttem, mert tudtam, ha a bátyám ezt megtudja, bármi történhet. Már éppen mondani akartam, hogy... bármit, csak a bátyám ne kezdjen kombinálni, de elkéstem.

-Jess én én sütöttünk. Éjfélkor. Igazán romantikus volt, nem igaz Jess? – rákaptam a tekintetem. Zöld szemei játékosan megcsillantak, pimasz mosolya pedig árulkodott a kaján örömről, amit bukásom okozott neki. Ó, csak várja meg az estét! Lesz még itt ne mulass Harry Styles! Ez már vérre megy!

-Jess! – állt fel Nath és keményen parancsoló stílusa Louis ajkaiból kicsalt egy kósza mondatot.

-Drágám, ha máskor is ilyen kemény lennél, igazán boldoggá tennél!-Lou vadul vigyorgott, Harry kicsit meghökkent, Nath pedig teljesen elpirult, visszanyerve eredeti stílusát. Én pedig nem tudtam eldönteni hogyan értsem Louis megnyilvánulását. De inkább vettem baráti segítségnek felém, amivel könnyít a helyzetemen. Mikor Nathan indult volna el az asztaltól, Louis még a seggére is rácsapott egyet, mire testvérem arca lángokba borult. Gyorsan hagyta el a szobát, én pedig elvettem egy szeletet, és mielőtt elhagytam volna a helységet, még lehajoltam és nyomtam egy puszit Harry arcára. Ha játszunk, játszunk rendesen!

-Jess, nem hiszem, hogy Harry a legjobb választás számodra - kezdte a szentbeszédét, amit most legalább nem úgy kezdett, hogy „Jess, sose szólhatsz hozzá többet, bezárlak egy toronyba, és eldobom a kulcsot.” Ez pedig felteszem Louis érdeme. Örök hálám érte. De így is végig kellett hallgatnom, hogy fogja elrontani egy fiú az életemet, meg fiatal vagyok, és amúgy is miért pont Ő.

-Nathan, tudom, nehéz felfogni, de Harry és köztem nincsen semmi. Akár hiszed, akár nem. Csak játszunk.

-Jaj, azt ne hidd, nem látok át ezen! Szépen bele fogsz esni. Mindig ez van-motyogta.

-És mi van akkor, ha én szeretnék egy kapcsolatot? Nem vagyok kicsi, érted? Jó lenne, ha abba hagynád ezt a védjük meg Jess projektet! Tudod mennyi fiú kosarazott ki miattad? Elegem van belőled. Te játszod a szentet, mikor Louis egyetlen mosolyától megadtad magad neki. Köszönöm, de nem kérek belőled. Most pedig megyek, és megeszem az ebédemet, úgy, hogy nem szopok le mindenkit az asztalnál. Nem tudom, mit hiszel rólam, de valószínűleg rosszul gondolod, mert nem ismersz. Nem úgy, mint régen. Ebben biztos vagyok-emelt fővel hagytam el a nappalit és visszaültem az asztalhoz. Harry mellé, aki Louisval együtt kérdő tekintetekkel bombázott. Egy-két perc múlva Nathan is bejött, de csak dühösen megállt az ajtóban.

-Louis, felmegyünk!-utasította barátját, aki megszeppenve állt fel.

-Még nem fejeztem be-próbálkozott, de Nath villámló tekintetére inkább csendben kullogott a bátyuskám után.

-Mi történt?-érdeklődött Harry.

-Semmi... Csak a bátyám megint azt hiszi Ő a szent és sérthetetlen, én pedig... Nem is tudom, egy ribanc. Felteszem azért, mert szerinte a 17 éves húga, aki pasit akar, nem lehet más, csak fasz hiányos – szem forgatva kaptam be egy újabb falat pizzát. Harry megrökönyödött.

-Öm... Nem hittem volna, hogy ilyen.... szókimondó vagy.

-Mindig is az voltam. Nem is tudom. Talán sok fiú barátom volt, és átvettem tőlük. Ezért is hiszi Nathan azt, hogy én a könnyűvérűeket gyarapítom. Pedig nem, csak... Szeretek fiúkkal lenni.

-Értem-dünnyögött Harry, én pedig csak folytattam az eszegetést.

Louis

Nate dühe megakasztott, így szótlanul követtem a szobámba, ahol Ő az ágyra ült, én pedig mellé.

-Mi a baj?-kérdeztem és a füléhez hajoltam. Annyira élvezem a közelségét! Most, hogy nagyjából minden érzelmem a helyén van, képes vagyok élvezni is az ezekből adódó lehetőségeimet.

-Jess. Akar valamit Harrytől.

-Szerintem Harry akar tőle valamit-csúszott ki a számon. Én hülye! Ezzel nem nagyon könnyítettem meg a helyzetem.

-Mi? Lou, Ő a húgom! Nem akarom, hogy csalódjon. Harry nem felel meg neki-morogta. Értem én, hogy a húga, és aggódik érte, de... Ez maximálisan az ő döntése és ki tudja mi lesz köztük? Lehet, hogy csak barátok lesznek, vagy még csak annyi sem. Most is csak húzzák egymás agyát. Nath pedig túlreagálja ezt az egészet. A húga kész nő, és joga van a szerelemhez. És ha pont Harry? Bár, ismerve Hazz nő ügyeit... Lehet, hogy én sem örülnék neki.

-Nath, Jess felnőtt, és nem tehetsz ellene semmit. 17 éves, nemde? Engedd, hogy maga essen el.

-Mint te?-megjegyzése megsértett. Mélyen belül. Nem számítottam tőle ilyenre Tőle. Pont tőle, akire az életemet is rábíznám.

-Ez nem rólam szól. De ha akarod... beszélek a tévképzetedről Harryvel – ígértem meg neki, amiért egy hálás puszit kaptam az arcomra. Felmásztam rendesen az ágyra, és elfeküdtem rajta. Nath mellém feküdt, és a mellkasomra fektette a buksiját. Mosolyogva simogattam, mígnem megszólalt.

-Meddig maradhat ez így?

Valóban, meddig? Amíg el nem ragad minket a hév, és megcsókoljuk egymást valahol, ahol nem kéne? Amíg valaki le nem kap minket? Mégis meddig? Szeretném tudni? Vagy inkább csak éljünk ebben a törékeny tündérvilágban, addig, míg lehet?

-Nem tudom-leheltem a plafon felé. Csak egyszer szeretném megfogni a kezét úgy, hogy mindenki tudhassa, az enyém, senki másé.

-Gondolod, bejelenthetnénk valamikor?-kérdezte, erre lenéztem rá. Csillogó kék szeme reménytől telítettek voltak, én pedig nem akartam ezt eltüntetni, ezt pedig egy viccesnek szánt mondattal próbáltam elérni.

-Ha bejelentenénk, az egyik koncertemen tennénk-összehúzta a szemét és rákérdezett az okára.

-Mert többen lennének-felkuncogtam a saját poénomon, de Nate nem reagált. Hirtelen felém támaszkodott, és mikor villámokat szóró szemeivel találkoztam, arcomra fagyott a mosoly. Villódzó szemei megijesztettek, és magyarázat nélkül is ráébredtem; hibát követtem el. Jelen helyzetben kényelmetlennek találtam felettem támaszkodó alakját.

-Louis, bármin viccelődhetsz, bármit mocskolhatsz, bárkit és bármit meggyalázhatsz, de engem és a barátaimat, a munkámat, az álmaimat, SOSEM! És ezt most örökre bele vésem az agyadba-közel hajolt a fülemhez, és egy puszit nyomott rá. Levegőért kezdtem kapkodni, nem tudtam mit akar velem tenni. Mivel tudna engem megbüntetni? Egészen lassan, mélyen suttogott a fülembe.

-Megfoglak büntetni. Le fogsz vetkőzni, majd engem is levetkőztetsz. Lefekszel ide, és végig csókolom az egész tested. Majd lehajolok és... – irtózatosan dobogott a szívem. Nem értettem honnan jött meg hirtelen

Nathan kedve ilyenekhez. De az kétségtelen, hogy elképzelnem is elég volt, máris keményedtem odalent.

-És?-nyögtem ki önkívületemben. Nate felkuncogott. Élvezi, hogy irányíthat. Önbizalommal tölti meg a viselkedését.

-Lefoglak szopni, Lou! El foglak szopogatni, mint egy finom nyalókát. Lassan, jó sok nyállal, finoman. Sokáig. És te nem élvezhetsz el, csak ha megengedem. Nem érhetsz hozzám, nem tehetsz semmit, csak élvezed, amit a kis barátunkkal teszek-lenyúlt lüktető férfiasságomhoz.

-Megjött a kedvünk hozzá igaz? Akkor mesélek még. Először puszilgatni foglak. A makkodon, a golyóidon, végig a gyönyörű farkadon. Aztán nyalogatni foglak. Nyalogatlak, nyalogatlak, egészen addig, míg egyszer csak be nem csúsztatlak a számba, és a torkomig nem eresztelek. Aztán nagyon lassan elkezdek rajtad bólogatni, amíg már vonyítani nem kezdesz, mert nem tudod visszatartani. Akkor pedig elengedheted magad, és beleélvezhetsz a számba. Én pedig egy részét lenyelem, a másikat pedig a szádba juttatom, miközben megcsókollak, és le kell majd nyelned- végig simogatta a farkam, ami belőlem nyögéseket váltott ki folyamatosan. Nem bírtam ezt a feszültséget. Biztos voltam benne, hogy Nathan elfogja érni, hogy ez ne mennyei élmény, hanem tüzes pokol legyen számomra. Most nagyon dühös rám. És meg tudom érteni. Így meg kell fizetnem a hibámért.

-Kezdünk!-suttogta, és a fülembe harapva legurult rólam.

Karácsony....

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok minden kedves olvasómnak, hateremnek, mindenki másnak! Sajnálom, hogy több mint egy hónapja nem hoztam részt, de elfoglalt vagyok, és még most is, csak főzni és takarítanom volt időm, de megígérem, hogy bepótolom!
DE addig is, BOLDOG KARÁCSONYT!!

~17~

Helloka! Nos, igen, itt lenne. Oké, csak egy nagyon pici fordulatot veszünk, vagy hát inkább egy másik szemszöget. Ahogy tetszik. Mostanság nem lesz időm írni, mert DOLGOZAT, TZ, FELELÉS.... Kettesre állok matekból :D xD :((( Nos, így állunk. Igyekszem, de nincs sok idő. Nos, tessék olvasni :))

Heart Rocket

Louis

Mióta is? Két napja. Igen, két napja, hogy Nathannel együtt vagyunk. Ha lehetne, a perceket is számolnám, de ezzel lehet, hogy elijeszteném, így nem teszem. Megijesztenek az érzéseim, amik ilyen sokáig lappangtak bennem. Nem is tudom... Azt hittem volna, örökre elveszett belőlem a szerelem? Igen, ez így volt, de most, valami egészen mást érzek. Szerelmes vagyok, és emellett szinte rajongok Nathanért. Vagy ez a szerelem része? Nem tudom, rég birtokolhattam ezt az érzelmet. Vagy mondhatnám, rég osztottam meg valakivel. Nate mosolyt csal az arcomra, letörli a könnyeimet, és örömöt hoz a szomorúságomba. Kétségkívül Ő az én angyalom, és aki el akarná venni tőlem, az meglakol. Kapcsolatunkat közös megegyezés alapján hét pecsétes titokként kell kezelnünk. Harry és Zayn tudja egyedül. Nate kérésére pedig még valakinek el fogjuk mondani. Jessnek, Nathan húgának. Nate imádja a húgát, és belehalna, ha pont ezt kéne előtte titkolnia. Én pedig megértem Őt, hiszen a testvéreink mindig fontosak lesznek. De Én nem akarom elmondani a lányoknak. A stúdióból hazaérve kicsit fáradtan dőltem le a kanapénkra, és kapcsoltam be a televíziót. Nem sokat pihentethettem az agyam, már is kopogtak az ajtón. Morogtam, és kelletlenül tápászkodtam fel és indultam az ajtóhoz. Kinyitottam és meglepve bámultam rá szerelmemre és a szőke lányra mellette. Egy dologból jöttem rá, ki is a lány. A szemeikből. Annyira hasonlóak! Meghatározhatatlanul szépek. Elmosolyodtam.

-Nathan, Jess! Minek köszönhetem a látogatást?- elálltam az ajtóból, és kelletlenül tapasztaltam, hogy Jess haragosan mért végig. Nem tudtam, pontosan miért, de biztos vagyok benne, hogy ma megtudom. Leültettem Őket a nappaliba, és kikapcsoltam a TV-t. Nathan otthonosan ült le a kanapémra. Lényegében otthon van, hiszen minden idejét itt tölti. Azzal az indokkal, hogy otthon egyedül érzi magát. De persze nem azért jön ide, mert Én itt vagyok, és velem akar lenni. Azt hiszem, ezt nem vallaná be nekem. Ebben az életben biztosan nem. Olyan félénk! Ez pedig egy olyan tulajdonsága, ami nélkül azt hiszem, nem tudnám elképzelni a kapcsolatunkat. Jess türelmetlenül helyezkedett el Nath mellett, a lehető legtávolabb tőlem. Belenézett a szemembe, és egy elszánt nővel néztem szembe. Furcsa volt, mert fiatalabb nálam, és még én se nézem magam minden helyzetben férfinak, de ahogy bele néztem Jess szemében, megfogalmazódott bennem egy kőkemény nő képe. Ez pedig tetszett. Tetszett, hogy Nathan mellett olyan emberek állnak, akikben meg van az az erő, ami Nateből néha napján nincs meg. Vagy inkább gyakran nincs meg. De más szögből tekintve a dolgokat, megijesztett, hogy egy ilyen embert, egy ilyen NŐT kell biztosítanom róla, hogy szeretem a bátyját. Nehéz kör lesz. Nate, mint mindig, hallgatag volt, és zavarában makogott. De talán a húga, vagy a támogató tekintetem, kihozta őt a dadogás szakadékából.

-Jess, ismered Louist-megvakarta a tarkóját. Valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben. A két testvér nagyon furcsán viselkedik, és ennek kell, hogy legyen oka.

-Ismerem. Túl jól - szinte köpte a szavakat, és lelki szemeim előtt megjelentek a viharfelhők, akik felettünk gyülekeztek. Kellemetlenül megmoccantam, és az események előrehaladásának érdekében megragadtam Nate kezét. Jess szemei elkerekedtek.

-Ez... Ez...

-Igen. A bátyád, és Én, együtt vagyunk. Nathan pedig azért... – nem igazán tudtam befejezni a mondatomat, Jess felpattant, és a bátyja felé fordult.

-Vele? Pont vele? Azzal, aki miatt büntetted magad? Hogy lehetsz ekkora bolond? –kiabált a bátyjára, majd elviharzott.

Jess

Nathan elhívott magához, azzal a címmel, hogy végre talált valakit magának. Örültem neki, hiszen tudtam, hogy meleg. Mindig sokat szenvedett, és főleg az utóbbi időben, amikor Louis miatt koplalt és edzette magát halálra. Elhiszem, a szerelem szép dolog, de van, amikor a másik fél nem érdemli meg a másikat. Amikor egyszerűen fel kell adni. Az pedig, hogy Nathan mégis Louis mellett van, összetört bennem valamit. Talán azt hittem, a kék szemű lázadó nem fogja teljesen elcsavarni a bátyám fejét? Még engem is elcsavarna ártatlan kék szemivel, mégis vad külsejével. Valami van ebben a fiúban, ebben egyetértek. De nem több mint egy jó adag önimádat és flegmaság. Némi csábítással felvértezve. Nem kételkedek benne, hogy ha megunja, Nathant is felírja valami obszcénul hosszú, és szemtelenül változatos lista aljára. Nem hiszem, hogy ez az ember képes lenne szeretni. Sőt, több mint képtelennek tartom, egyszerűen megkérdőjelezem, hogy képes érzelmeket közvetíteni. Olyan hideg külseje van, ami mögé kényelmetlennek érzem a behatolást. Nem tudnám átadni azt az érzést, ami elkerített a közelében. A külső mosoly és sárm mögött rejtőző nyomor és szomorúság bennem is megrengette a bizalom kapuját, miszerint Nathannek nem egy összetört fiúra kéne támaszkodnia, amíg Ő is össze van törve. Összekulcsolt ujjaik gondolatára is megremegett az elmém. Nem, nem történhet meg! Az, aki miatt Nathan meg akarta magát nyomorítani, most együtt legyen vele. Persze, ilyenkor azok, akik a kapcsolatban részt vesznek, mindennél boldogabbak. De a barátaikkal nem lesz ilyen könnyű elhitetni, hogy már minden rendben és igazából semmi komoly nem volt eddig. Nem tudom Louis miket tett, de tudom, Neki is nehéz volt. Ilyenkor nem értem, hogy miért van az, hogy szenvedünk a szerelemtől, és mégis... Szorosabbra kötjük magunk körül ezt a hurkot, és ezzel már nem frissen sodort kenderként fog dörzsölni, hanem finom selyemként fog rád simulni. Talán nekem ez túl sok. Nem értem meg rá, hogy megértsem, milyen a szerelemért szenvedni. Vagy ahhoz, hogy ez a kötél selyemmé változzon, kell még valami? Nem elég a szerelem? Ezek a gondolatok villámként cikáztak fel-le az agyamban, amíg kiviharzottam az ajtón. Tudom, Nathannek ez most fáj, de meg kell értenie, ez nekem nehéz. Én virrasztottam vele, mikor nem tudott aludni. Louis egy fél évig nem tartott ki mellette, Én igen. Arra bíztattam, legyen erős, de kudarcba fulladtam. Miközben a kapu felé rohantam elborult gondolataimmal, figyelmetlenségemben neki rohantam valakinek. Meglepettségemben hátratántorodtam, és majdnem elestem, mikor az akadályom utánam nyúlt, és elkapott. Egyensúlyba tett, így már felmertem nézni Rá, és a gondolataim is elterelődtek egy kicsit a bátyámról.

-Ohh bocsánat, nem figyeltem-szabadkoztam, mikor felpillantottam. Megakadt a torkomon a hang, mikor Harry Styles nézett le rám.

-Megbocsátok-vetette oda nekem, ennek ellenére felvett egy csábos mosolyt – Harry Styles, szolgálatára. Kit tisztelhetek a hölgyben? – behaluztam, vagy tényleg flörtölősen mondta? Nos, nem voltam benne biztos, szóval normálisan válaszoltam.

-Jessica Sykes-nevem hallatára szikrázó mosolya együtt érző mosollyá fakult.

-Akkor értem miért menekültél ki onnan - mutatott a házra - Akarsz róla beszélni?

-Már miért beszélnék veled?-háborodtam fel.

-Mert nekem is nehéz ez az egész. Főleg felfogni ép ésszel, hogy Louis meleg. Segíthetnél nekem. És én is segíthetnék neked.

-Mégis miben?-még mindig makacs voltam. Nem akartam ezzel a fiúval megbeszélni a problémáimat. Meg tudom oldani egyedül is! Kiszabadítottam magam a szorításából.

-Köszönöm, megoldom egyedül!-majd elmentem. Pár sarokkal később vettem csak észre, mikor már tiszta aggyal, mérsékelt pulzussal és normális adrenalin szinttel haladtam az utcán, hogy követet valaki. Kicsit megijedtem, de amint jobban megnéztem, rájöttem, hogy Harry az. Sóhajtva bevártam.

-Nem hagysz békén igaz?

-Nem. Igazából nem miattad jöttem. Miattam.

Gondoltam. Leültünk egy utcai padra, és a lemenő napban gyönyörködtünk.

-Tudod, Louisval lenni azok után, hogy megcsókolt, és tudom, meleg, rettenetesen nehéz. Próbálom elfogadni, de nem megy. Azért sem akarok elköltözni, hogy érezze, nincs vele bajom, de mindketten tudjuk, van. Nem akarom elhinni, hogy a legjobb barátom meleg. És én olyan dolgokat csináltam vele, amiknek abban a helyzetben nem volt tétje, most pedig minden aknamezővé vált. Bármikor tehetek egy rossz lépést, és akkor elvesztem a legjobb barátomat. És bár fáj bevallanom, Louist már elvesztettem. Már akkor, mikor felfedeztem, undorodok tőle.

Meglepett az őszintesége. Hogy a legjobb barátjától undorodik? Ez... Furcsa. Nekem furcsa. Mióta eszemet tudom, tudok arról, hogy Nathan a saját csapatában játszik. De Louis... Igaz, róla nem gondoltam volna. Louis, fiúkat szeretni? Még mindig nem hiszem el, pedig láttam, ahogy megfogja Nath kezét.

-Harry, ha homofób vagy, nincs mit rajta szégyellni. Lou is túltenné magát rajta.

-MI? Nem vagyok homofób! Elfogadom a melegeket, amíg semmi közöm hozzájuk. De hogy Louis, akivel hónapokig összezárnak minket... 5 fiú, ebből 1 buzi. Szerinted nem feszélyez? – felháborodása megmosolyogtatott. Ezt Ő is észrevette.

-Min mosolyogsz?

-Csak azon gondolkodok, miért nem próbálod meg, hogy újrakezditek. Hazamész, és mintha csak most ismernéd meg.

-Ó. Értem. Nem akarsz velem gyakorolni?-kérdezte reménykedve, én pedig nem tudtam nemet mondani.

-Rendben, kezd-nagy levegőt vett, és belekezdett.

-Harry Styles! Örülök, hogy megismerhettelek - a kezét nyújtotta, én pedig megfogtam. Hatalmas, meleg kezei körbefonták az én apró kezecskéimet. Akkor tűnt fel, hogy fázik a kezem. Szövetkabátom mellé nem vettem fel a kesztyűmet. Mikor el akarta venni a kezét, a másik kezemmel rácsaptam.

-Bocsi, csak fázik a kezem. Folytathatnánk így?-meglepődött, de átfogta kezeivel az enyémeket.

-Hol laksz?-kérdeztem én először.

-Londonban egy barátommal.

-Én is. Mivel foglalkozol?

-Énekes vagyok.

-Én is! Milyen meglepő! Van bandád?-beleéltem magam ebbe a dologba. Louist eljátszani könnyűnek ígérkezett.

-Igen. One Directionnek hívják.

-Oh, én is abban vagyok! Hogyan nem találkoztunk még?-erre elnevette magát, és felállt.

-Szerintem rendben lesz. Akarsz versenyezni hazáig?-játékos fény csillant a szemében. Hülye lettem volna nem elfogadni az ajánlatát.

-Persze. De... merre kell menni?-néztem az utcákra körülöttünk. Elmutogatta, majd adott nekem egy kis előnyt. De azzal nem számolt, hogy az egyik legjobb futó vagyok a suliban. Így kifulladva, de biztos győztes voltam. Meglepetésemre, Harry már a kapuban állt, mire odaértem. Lihegve roskadtam le mellé a földre.

-Hogy értél ide ilyen gyorsan?-nyögtem ki, két nehézkes lélegzetvétel között.

-Hát, nem mondtam, hogy futni kell. Felszálltam a buszra – rám mosolygott, én pedig a felrobbanás határán voltam.

-Ez nem igaz!

-De. Ellenben jó gyors vagy!

-Köszönöm! Benne vagyok a suli futó csapatában.

-Huu! De így is tartozol nekem valamivel. Éjfélkor találkozunk a konyhában, és csinálunk egy Harry Styles féle „nem tudok aludni” nasit.

-És miért nem most?

-Hogy ne tudj rendesen aludni!-kacsintott rám, majd beengedett, és felsétáltunk a házhoz. Bent csend volt, bár elég késő volt már, mire hazaértünk. Este 7-8 felé járhatott az idő. Louis és Nathan érkezésünkre kirohantak a nappaliból. A két fiú egyszerre kezdett aggodalmaskodni, és belegondolva, édesek voltak együtt. Fogták egymás kezét, sötét és világoskék szempárok vizsgáltak minket. Mint egy Jing-Jang jel. Végülis, ha boldogok együtt, miért akadályoznám meg? Mi okom lenne rá? Rájuk mosolyogtam, és hirtelen elhatározásból előre léptem, és megöleltem Louist. Mindenkit meglepett a cselekedetem, megállt a szó a levegőben. Louis lassan viszonozta az ölelésemet.

-Jess?-Nath bizonytalan kérdésként tette fel a nevem.

-Vigyázz Nathanre! Ő a legjobb ember a világon, ha összetöröd a szívét, én is összetörlek téged!-halál komolyan gondoltam. Ha Louis megtöri Nathant, nem állok jót magamért.

-Nem fogom. Szeretem!-suttogta, és megmosolyogtatott. Talán Louis nem az, akinek hittem. Gondolom Nathannek rá van szüksége. Akkor nekem nincs jogom megtagadni a választását. Elengedtem a fiút, és Nathanhöz fordultam. Akkor most hol fogok aludni?

-Hát, ha nem zavar, itt is elaludhatsz-vakarta meg zavarában a tarkóját és Louisra pillantott. Még jobban elpirult, mikor Louis rákacsintott. Elmosolyodtam, tudtam milyen szégyenlős, de hogy ennyire!

-Persze, maradhatsz! Örülök neki! Harry megmutatja neked a szobát, mi pedig behozzuk a kocsiból a cuccaid-jelentette ki Louis és kézen ragadva Nathant kimasíroztak. Hú! Ez furcsa volt. Harry végig a falnak támaszkodva álldogált, de most megmoccant, és a lépcső felé indult.

-Mikor fogod Louisnak megmutatni a terved?-kérdeztem, miközben csendesen mentünk felfelé.

-Rögtön, amint felhozzák a csomagjaidat-mondta szűkszavúan. Megmutatta a szobámat, a hozzá tartozó

fürdővel, és leült az ágyamra. Pár perccel később Louis és Nathan bebotorkáltak hozzám, és letették a bőröndömet. Harry ebben a pillanatban felpattant és Louishoz lépett, aki erre megrettenve hátrált egy lépést. Nath mellé léptem, aki hüledezve nézte a jelenetet. Megfogtam a kezét, és a megkönnyebbült pillantása megmosolyogtatott.

-Mi még nem találkoztunk!-nyújtotta kezét Harry Louis felé. A kékszemű gyanakodva nézte a felé nyújtott kezet, de végül megragadta.

-Louis Tomlinson.

-Harry Styles-szinte éreztem, ahogy újra kialakul köztük az a megmagyarázhatatlan kapcsolat, amit barátságnak hívnak. Még mondtak egymásnak pár dolgot, de mikor Harry válaszolni akart Louis egyik kérdésére, a másik fiú minden előzmény nélkül átölelte Harryt. A göndör mintha megremegett volna, de viszonozta a gesztust. Tudom ez milyen nehéz lehetett neki, bár én nem tapasztaltam még, de át tudtam érezni.

                Lustán nyúltam el az ágyamban. Ma nagyon sokat beszélgettem Nathannel, és nagyon sokáig, így csak este fél 11-kor sikerült ágyba bújnom. Örülök a boldogságának. Látom milyen boldog Louisval. Még csókolózni is láttam Őket. Bár látszott, Náluk a csók sem olyan dolog, amit sokszor tesznek. Szerintem ez szép dolog. Így egy sima kis puszinak is több értéke van, és tisztelem Őket azért, mert nem erőltetik rá magukat mindenkire. Édesek együtt, és remélem tényleg tévedtem a Louisval kapcsolatos gondolataimmal kapcsolatban. Lassan sikerült elaludnom, de meglepetésemre pár perccel később valaki felrázott.

-Gyerünk Jess, megyünk sütögetni!-Harry. Éreztem! El is felejtettem, hogy megnyerte a verseny. Igaz, igaszságtalanul, de megnyerte.

-Harry, éjfélről volt szó!-nyögtem, és elfordultam Tőle. Nem nagyon foglalkozott vele, lehúzta rólam a takarót, mire kipattantak a szemeim. Ugyanis csak egy bugyi, és egy elég rövidke póló volt rajtam.

-Normális vagy? – pattogtam. A sötétben nem láthattam Harryt, de biztos vagyok benne, hogy vigyorog.

-Persze! És éjfél van-jelentette ki. Morogva felkaptam magamra a gatyámat, amit az ágy mellé dobtam. Harry közben eltűnt a szobámból. Felvettem egy pulcsit, a papucsomat és lemasíroztam a konyhába. Az órára pillantva megvilágosodtam, hogy valóban éjfél van. Harry egész friss volt, ami engem meglepett. A hűtőben kotorászott, a pulton pedig már így is számos hozzávaló hevert.

-Megjöttem-jelentettem be lustán. Harry még kivett pár dolgot, majd felém fordult, és megeresztett felém egy mosolyt.

-Akkor kezdjük!-összecsapta a kezeit, majd kihúzott egy fiókot. Kivett belőle egy köpenyt, és a nyakamba akasztotta. Beállított lisztet meg cukrot kevergetni, ami személy szerint megalázóan egyszerű volt. Ő tojást tört, és valamit még ügyködött. A száraz és nedves hozzávalókat összeöntöttük egy tálba, és kikapva a kanalat Harry kezéből, elkezdtem kevergetni. De arra nem számítottam, hogy a massza olyan kemény lesz, hogy nem tudom majd mozdítani a kanalat. Mikor szenvedtem egy ideje, hirtelen Harry mellkasa a hátamnak nyomódott, és megfogta a kezem hátulról.

-Erősebben Jess!-suttogta és elkezdte irányítani a kezem. Meglódult a szívem és pírba borult az arcom. Sikerült elkészítenünk a tésztát, formákba töltöttük és vártunk. Kínos volt a csönd, ami köztünk uralkodott. Harry félre nézett, én pedig próbáltam minden figyelmemet a sütőre irányítani. Fél óráig hallgattunk, eztán megcsörrent a sütő hangja. Harry kivette a sütőből, és azt mondta, felmehetek aludni, ha akarok. Mentem is. De... volt valami különös érzésem. Nem tudom miért. Amint a meleg takaróba bugyolálva álltam neki gondolkozni, rájöttem; senki nem közelített még felém úgy, mint Harry. Soha. Lesokkolt a közeledése. Nem hiszem, hogy készen állnék egy kapcsolatra. Nem mintha Harryvel össze akarnék jönni! Csak... Akkor sem. A mellettem lévő szobában hallottam valamit. Elgondolkoztam, ki is van mellettem. Harry. Ha én nem támogattam Louist és Nathant, saját magamat sem kéne támogatnom Harryvel. Lényegében semmi okom nem lenne ezeken gondolkodnom. Nem ismerem Harryt. De lány vagyok, akinek még sosem volt senkije. Mindenkiben látom a jövőbeni partnerem. Gondolom, holnapra mér elmúlnak ezek az érzéseim. Nagyon remélem.