~11~

Uh, köszönök minden támogatást. Névtelen komizás aktív, nyomassátok :D Szeretem olvasgatni a véleményeket, szóval akár chatbe is jöhet. Ne legyetek szívtelenek az íróval szemben :O xd Oké, a részről. Van benne egy apró célzás arról, Louis mennyit is árult el a fiúknak az egész sztoriból, meg Nate is célozgat valamire a végén, az kicsit szerintem egyértelműbb :D Kérek véleményt, boldog Halloweent meg ilyenek :D Pipákat köszönöm :D Oh, és még valami. Akinek BÁRMILYEN képe van, amit megfelelőnek tart a bloghoz, küldje el nekem komiban, cseten, vagy facen, akárhol, szívesen veszem a segítséget, és ezzel úgymond *hódolok* az olvasóimnak a kitartásért, amivel várják a nehezen érkező részeket. Sajnálom de kevés az időm :/
Nos, ennyi, jó olvasást :* xx Emily
Már egy ideje nem írom milyen címekből teszem össze a részeket, igyekszem, de ehhez néha nincs már kedvem :/

Invincible Kiss

(Invincible, Last First Kiss)

Nathan

Megállt körülöttem a világ. Louis kocsija után bámultam, de nem tudtam mit tenni. Lefagyott az agyam és csak azt fogtam fel mindenből, hogy megcsókolt, és én nem húzódtam el tőle. Lassan magamhoz tértem és megrekedve indultam be a házba. A felfelé vezető úton nem bírtam ki, és végig simítottam bizsergő ajkaimon. Hogy válthatta ki ezt belőlem? Maga Melanie, a barátnőm nem tudott megbizsergetni. Akkor Lou hogyan?

Hogyan volt képes rá, hogy elveszetté varázsoljon? Minden felfordult körülöttem. Az érzelmeim, Louis, Melanie, a sajtó, minden aggodalmat egy valami váltotta ki. A csók. A csók, amit akaratlanul éltem át, és akaratlanul át akarom élni újra. Ahogy a tökéletes ajkai végig siklanak az enyémeken, ahogy belesóhajt a számba. Mivel hirtelen történt, ezeket nem érezhettem, csak azt, ahogy nekem préseli nedves ajkait. De mindet el tudtam képzelni és ez megrémisztett. Miért vágytam én egyáltalán erre? Miért akartam egy fiúval csókolózni? Miért akartam Louisval csókolózni? Az ajtón belépve Mel rögtön letámadott és megcsókolt, nekem pedig felfordult a gyomrom. Ez nem jó így! A saját barátnőmtől hányingerem van. Nem, nem is hányinger, inkább... harag. Haragudni kezdtem rá, mert elvette a bizsergést. Elvette tőlem! Eltoltam magamtól.

-Nati baba! Mi a baj?-megőrjít a nyávogása. Nem tudom miért kezdtem járni vele. Tényleg nem. Azt hiszem megsajnáltam. De már elegem van belőle.  Nyavalyog, vinnyog, és nem mellesleg több fiúval is smsezget, amit eddig bírtam szusszal. De Louis próbálkozása volt az utolsó csepp a pohárban.

-Te! Most azonnal takarodj a házamból!-ordítottam magamból kikelve. Megvan az érzés, mikor a kiabálás csökkenti a feszültséget magunkban? Én pont ezt éreztem. Nagy szemekkel nézett rám.

-De mi történt?

-Oh, csak az, hogy kikezdtél az egyik legjobb barátommal!-nagyot nézett, de gyorsan replikázott.

-Komolyan hiszel neki? Úristen, ha ennyire nem bízol bennem, tényleg elmegyek!-már játszotta is a hisztit, de nem érdekelt. Menjen, ahová akar. Valószínűleg lesz hová. Dühösen összepakolt mindent, amit nálam tartott, és amikor majdnem elment, visszafordult.

-Kapsz még egy esélyt. De ha most elengedsz, nem jövök vissza.

-Oké, szakítsunk! Hová vigyelek? – hápogott párat, de vesztett, így távozott. A házamból és az életemből is. Minek nekem nő? Csak a baj van velük. Leültem a nappaliba, és bekapcsoltam a tvt. Próbáltam nem gondolkodni, csak élvezni a filmet, de nem ment. Nem is tudom, mi ment. Mindig csak az járt az eszembe. A csók. Nem is tudnám szavakba önteni mennyire meglepett ez a kis akció. Tudom, hogy undorodnom kéne. Egy fiú így reagálna, nem? Fujj, lesmárolt egy másik pasi. De én nem ezt érzem. Tetszik. Tetszik az érzés, ahogy csókol. Nem értem magam. Sosem tetszettek a fiúk. Oké, volt az a pici eset, amikor az egyik barátommal összegabalyodtunk a faházban, de régen volt, és be voltunk baszva. Voltam 16. Azt hiszem Jeremynek hívták. Szép, vörös haja volt. Megsimogattam, mert tényleg nagyon tetszett. Ő pedig közelebb férkőzött hozzám, és neki álltunk csókolózni. A pia meghajtott minket. De most. Ez egészen más volt. Mintha felkeltette volna az érzéseimet. Mélyen bent. Amiket sosem kéne éreznem. Sosem szabadna. Ez helytelen. Sosem tudnék egy fiúval lenni. Louisval főleg nem. Örülök, hogy kibékültünk, de ennek nem. A barátság nekem elég, köszönöm. Nem, lehetetlen! Ez az egész irracionális. Louis azért veszett velünk össze, mert Kelsey, aki lány, elhagyta Tomért. Akkor mégis mi történt? A lelkem mélyén éreztem, valami történt Louval. Valami. Ami nagyobb nyomott benne, mint az, hogy a barátnője elhagyta. Ezt többen túlélték már. Oké, El-el is szakított, de gondolom az már amiatt volt... Hát, mert gondolom felfedezte, hogy a fiúk felé tendál. Annyira utálom összetörni a szívét másnak, és az, hogy tudom, az Ő szívét most összetöröm, engem is összetör. Sosem viseltem jól az érzelmeket. Más érzelmeit még rosszabbul. Miért tetted ezt velem Lou? Meggyengülve mentem zuhanyozni, és arra gondoltam, vajon most a rám eső cseppekhez hasonlatosan lezúduló víz alatt áll Ő is, kidolgozott felsőtestén folynak le a vízcseppek, arcát könnyek áztatják. Erre a gondolatra nekem is könnyek gyűltek a szemembe. Amilyen gyorsan csak lehetett, kimásztam a víz alól, és a Batman-es pizsamámban feküdtem le. Csak azért, mert kellett valami, ami elfeledteti velem a bánatot. Az anyukámtól kaptam, kicsit már kicsi volt, de ez nem zavart, mert az otthonom jutott eszembe róla. Ő mondta mindig azt, hogy attól még, hogy „felnőttem” nem kell félmeztelenül aludnom, főleg ha a húgaim barátnői nálunk vannak. Ebből adódott pár összetűzésem a húgommal. Mindegy, Jess mindig megértet engem. Szükségem lenne a segítségére. Most szükségem lenne a támogatására. Megszámlálhatatlanul sokszor segített már nekem. Talán segíthetne, és felfogathatnám Louisval, hogy amit érez nem helyes. Vagy inkább amit érzÜNK. Mert valami megmozdult bennem.

És nem vagyok biztos benne, hogy ez helyes, és hogy Louis tisztában volt-e tetteink következményével? Tisztában van az utálattal? Azzal, amivel mostantól szembe kell néznie? Mennyire ki fog akadni mindenki, ha kiderül; a fiúkat szereti. A szenvedését nem hiszem, hogy sokáig bírnám. Utálom magam. Utálom Louist. Utálom az érzést, ami a szívemben, az ajkaimon, és a gatyámban van, amikor a csókra gondolok. Nem. Nem akarom, hogy ez történjen megint. Nem akarok megint egy fiúhoz vonzódni. Ha megint megtörténik, ami Akkor, abba belerokkanok. Louis Tomlinson! A mai napon tönkre tetted az életem. Mert úgy érzem kellesz nekem. És ezt nem engedhetem meg magamnak.

#Ne felejtsétek el elolvasni a fenti szöveget! Fontos dolgokat tartalmaz! És pipa, komi, minden mennyiségben :D

~10~

Nagyon köszönöm a pipákat, de hiányoltam a komikat :// Nem baj, nem azért írok, csak jól esik. Nos, kezdünk közelíteni a lényeghez. Mindenkinek köszönöm az olvasást. Csetbe is írhattok, vagy facebookon. Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmét. Pusszaaa : Emily

She's Own The Night

Louis

Menekülni. El. Messze. Ennyi járt az eszemben, de megakadályoztam magam és erőltetett mosollyal megragadtam a lány kezét.

-Louis!-nem egészséges, hogy ennek a csajnak ilyen nagy szemei vannak. Képzelem, milyen könnyen elcsábította vele Nathant. Ó híresség vagy? Leszophatlak? Atyám... A féltékenység elborította az agyamat, és akaratlanul kicsúszott egy gúnyos megjegyzés a számon.

-Na, Melanie, és te tudod?

-Mit?-nyitotta még nagyobbra a zöld gömböket.

-What does the fox say?-Nath pár köhögés mögé rejtette nevetését, míg Mel megilletődött, és megütközött a kérdésemen.

-Ez nem volt szép!-csapott hátba Nath, de még mindig vigyorgott. Talán a kis barátnőcskéje megsértődött, ne nem igazán érdekel. Nekem a szívem darabjaira taposott rá. Had legyen egy kis szórakozásom!

Leültünk az ebédlő asztalhoz és Nathannel turné dátumokat egyeztettünk, amíg Melanie kiszolgált minket a vacsorával. Csirke volt, sajttal töltve, és krumpli. A lány Nate mellett foglalt helyet, és rögtön egy puszit nyomott az arcára.

-Ésss... Hogyan ismerkedtetek meg?-tettem fel a kérdésemet. Nem érdekelt, de gondolom azért hívott meg magához, hogy megismerjem a barátnőjét.

-Hát, egy interjún voltunk, és Mel ott dolgozott. Leöntött kávéval, és kiengesztelésül – megdughattad az öltözőben? – meghívott egy hamburgerre. Aztán találkoztunk párszor és bumm. Összejöttünk.

-Oh, milyen romantikus! Adjatok egy zsepit! – játszottam az eszem. Nem hiszem, hogy bárki elítélhetne azért, mert nem szimpatizálok boldogságom megrontójával. Kinek nem esett le, hogy ez a csaj max. Nath hírnevéért van vele? Jelentkezők? Senki? Én is így gondoltam... Szinte az étvágyam is elment attól, ahogy cuki, szerelmes dolgokat csinálnak előttem. Puszi-puszi minden mennyiségben. Én nem vagyok itt, nem is zavarok. A maradék szilánkokat a szívemből majd postán küldjék utánam. Az étel forgács ízű lett a számban, és nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen ribanc el tudta csavarni az Én Nathanom fejét! Ő az enyém! Ha nem is tud róla, akkor is. Ezen egy Melanie nem változtat. Se egy Melissa, se egy Jessica, se semmi! Mindig is féltékenykedő típus voltam, de most valamiért még jobban sértette ez a dolog az önérzetemet. Miért teszi ezt velem? Miért kell ezt kiállnom? Miért? Nem tettem semmi rosszat, csak a boldogságot akarom elérni. Egyre közhelyesebb vagyok. Boldogság keresés, összetört szív, szerelmi bánat. Tisztára, mint egy latin-amerikai sorozat. Huan, én Fernandot szeretem! De Esperanza, Ő együtt van Consuela DeMandezzel! Nem érdekel! Akkor is szeretem! És ha elválunk, viszem a kutyánkat is! Espozitot? Nem, ezt nem teheted! Azt hiszem elkalandoztam egy kicsit. De nem sokat számít, mert Ők elvoltak egymással, én meg a csirkét tologattam a tányér egyik oldaláról a másikra. Ha megenném, valószínűleg kiadnám magamból, hogy minél kevesebb közöm legyen a csajhoz. Inkább leraktam a villámat, és érdeklődve hallgattam, ahogy mesélnek az élményeikről.

-Elvitt egy koncertjükre, és Én lehettem a Heart Vacancy lány-mesélte pirulva, és Nath mellkasához bújva Mel. A koncertet vágom, de mégis mi az a Heart Vacancy lány? Hangosan is feltettem kérdésem, amire Nathan válaszolt is.

-Ez egy szokás. Amikor ezt énekeljük, mind felhívunk egy lányt a színpadra, és nekik énekelünk. Én pedig Őt hívtam fel-a hajába puszilt, a lány pedig még jobban elvörösödött. Nem volt hozzászokva a férfiak közelségéhez. Irigyeltem. Mármint nem azért, mert nem volt hozzászokva a nemem közelségéhez, hanem mert Én akartam lenni a helyében. Én akartam az ölében ülni, én akartam elpirulni miatta, és én akartam a Heart Vacancy lány, jelen esetben fiú lenni, akármi is az. Mert nem értem teljesen, de mindegy. A Google a barátunk. Mel elvitte a tányérokat, mi pedig átmentünk a nappaliba.

-Mit gondolsz róla?-kérdezte csillogó szemekkel Nath, én pedig nem akartam megbántani azzal, hogy utálom a csajt, ezért bevágtam a műmosolyomat, és kedvesen, hízelegve válaszoltam.

-Aranyos. Összeilletek!-egy másik dimenzióban. Esetleg. Nath telefonja csörögni kezdett, ezért felment az emeletre beszélni. Abban minutumban ahogy eltűnt, a barátnőcskéje jött be. Hirtelen eltűnt róla az ártatlanság álarca. Pimaszul csillogott a szeme, ahogy leült mellém. Talán túl közel. Felé fordultam, és próbáltam nem feltűnően gyanakodni. Végig futtatta rajtam a tekintetét, és beleharapott az alsó ajkába, ahogy a nadrágomra nézett. Hirtelen megragadta az övemet, és közelebb hajolt a fülemhez.

-Nem is tudod, mennyivel jobb pasi vagy, mint Nathan!-suttogott csábítóan a fülembe. Vagyis... gondolom annak szánta, de inkább egy kérődző kurvához hasonlítanám. Belementem a játékába és a füléhez hajoltam.

-Tudom! És képzeld.... A barátnője el akart csábítani, de sajnos le kellet kurváznom-elhajoltam tőle, és el is toltam magamtól. Elképedt. Nincs hozzászokva az elutasításhoz. Üdv a világomban! Nate is visszatért közénk. Ledobta magát Mel mellé, aki mintha mi sem történt volna, hozzábújt. Hülye ribanc! Az est további részében beszélgettünk, de elég csúnya poénokkal bombáztam szegény csajt, amit Nathan nem vett jó néven, és látta rajta, hogy kezd betelni a poén. A kérdésemre, hogy mégis Londonban hányan nem mondhatják el magukról, hogy lefeküdtek vele, Nathan megelégelte, és felkért a távozásra. Kikísért, de mielőtt beszállhattam volna a kocsimba, visszahúzott. Komolyan a szemembe nézett.

-Miért csináltad ezt?

-Mit?

-Ahogy Melanieval beszéltél. Nem volt hozzáillő!

-Figyuzz, kikezdett velem, amíg telefonáltál, oké? Megérdemelte a bánásmódomat.

-Nem hiszek neked. Csak elvagy keseredve El miatt.

-Hagyjatok már El-el! Egy percig sem sajnálkoztam miatta!-fakadtam ki- Egyetlen dolog miatt vagyok csak kiakadva. De amiatt nagyon...-forrongtam.

-Akkor mond el mi az!-noszogatott.

-Elmondjam? Tényleg ezt szeretnéd? Rontsam el a barátságunkat? Ezt akarod? Meignt elakarsz veszteni? Talán neked nem lenne olyan nehéz mint nekem. Tudod mit? Hagyjuk.

-Mi? Miről beszélsz Lou? Mondd már el! Azért vagyunk barátok. Nem hagylak el-dühömben elfordultam tőle, hogy ne tehessek meggondolatlan döntést, de a hormonjaim és az adrenalin hajtották az agyamat.

-Nath... Ne csináld ezt...

-Mit? Kérlek Lou! Utálom nézni ahogy szenvedsz! Had segítsek! Mond el mi a baj!

-Hogy mi a baj?-megpördültem, és egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Éreztem a lélegzetét az arcomon, és ez megrészegített, még többet akartam-Ez!-csattantam fel, és ajkaimat az övének nyomtam. Nem ellenkezett, feltehetőleg annyira lesokkolódott, hogy fel sem fogta mi történik. Ellenben én nagyon is felfogtam. Ha nem is viszonozta, én élveztem, és annyi érzelem és remény támadta meg a lelkem, hogy szinte boldogság túlterhelésem lett. Ilyen lenne szerelmesnek lenni? Különös. Nem hittem, hogy melegként is így működik. Ajkai az enyémen. De nem értem hozzá máshogy. Nem volt hosszú, de nekem a világot érte. Én váltam el tőle. Beugrottam a kocsimba és elhajtottam. Nem igazán hagytam reagálni. Amikor visszanéztem a visszapillantóból, már csak azt láttam, hogy még mindig ott áll. 

 Remélem azért Melt még érdekli annyira Nathan, hogy beviszi. Nem tudtam sokat haladni, kettőt fordultam és leállítottam a motort. A kormányra dőltem és zokogni kezdtem. Lehet, hogy mindent elrontottam. Talán jó döntés volt, talán nem. Lehet, hogy felkeltettem benne a magamfajták szellemét, de az is megtörténhet, hogy elijesztettem magamtól, és azt nem élném túl. Szükségem van a kis, cuki Nathanre. A mosolyára. Ha kell, akkor majd videókat nézegetek YouTube-on. A szánalmasság példaképe vagyok, de nem érdekel. Most nem érdekel ki lát, ki nem. Sírtam, mert sírnom kellett. Ha valaki lefotózott minket, végünk. Mit tettem? Negyed óráig tépelődtem, míg végül sikerült eredményre jutnom. Nem láttam vakut, már pedig ha este leakartak kapni, ez szükséges hozzá. Összeszedtem magam egy kicsit, és hazavezettem. Tonnás súlyok nehezedtek a szívemre és a szememre. Ezektől csak egy kis alvás szabadíthat meg. Véglegesen vagy részlegesen. Mindegy is. Harry otthon volt, de nem kérdezett semmit, amikor meglátta milyen vörösek a szemeim. 

Tudta, hogy Nathannel vacsorázok. Számított rá. A barátságára lenne szükségem, de nem kapom meg. Sajnos ezt elvesztettem. Már teljesen idegenek lettünk egymásnak, akik egy házban laknak, de örülhetünk, ha néha köszönünk a másiknak. De amikor elaludtam, mégsem a Harryvel való félre csúszott, én hibámból kialakult matt helyzet aggasztott. Hanem az, Nathan mit fog reagálni. Sajnos néha előrébb kell helyezni a szerelmet a barátoknál. Ez pedig sok barátságot tett már tönkre, és fog is. De ha elvesztem Nathant, abba belerokkanok. Harry nélkül csak szomorú vagyok. De ha mindkettejüket elvesztem, senkim nem marad. Én pedig elenyészek a világ süllyesztőjében.

 

~9~

Hello! Mindenkinek köszönöm a figyelmet, és a több mint 2000 oldalmegjelenítést! Aki ismer másokat, akik mindkét bandát szeretik, ajánlja neki a blogot. Szerintem fontos, hogy az emberek elfogadják, mindenki másmilyen. Meg ilyenek. Nos, pusszancs, lehet pipálni és kommentelni :D Emily

Lose My Wish

Louis

Tényleg fogalmam sincs, mit csinálok. Csak állok, nézek magam elé, és próbálom kitalálni, mit is látok magam előtt. Egy levél, ez nyilván való. De nem nyitottam ki, nem tudom, mi van benne, csak a feladót bámulom. Nathan Sykes. Nincs bajom a levéllel, csak nem értem. Már lassan 2 hónapja, hogy nem beszéltem vele, ellenben a többi fiúval igen. Már kezdtem örülni, hogy nem keres, és végre kiverhetem a fejemből. E célból megint neki kezdtem a csajozásnak. Csak most már inkább nevezném pasizásnak. Egész jól haladtam, már képes vagyok elfogadni a tényt, hogy buzi lettem. Harry is beletörődött lassan, hogy ez nem múló hóbort. Viszont még mindig nem fogadja el teljesen, és érezhetően megromlott a barátságunk. Sosincs kihez fordulnom. Pedig most szükségem lenne egy igazi barátra, aki előtt nem kell szégyellnem azt, ami vagyok. De egyedül maradtam. Nagy levegő vettem és kinyitottam a levelet. A papír szakadásának hangja megdobbantotta a szívem. Izgulni kezdtem. Annyira, mint még szinte soha. Remegett a kezem, megroggyant a térdem, összeszorult a mellkasom. Levegőért kezdtem kapkodni, és gyorsan dobogó szívemet nyugtatgattam. Ügyetlenül szétnyitottam a félbe hajtott lapot. Egy cím és a mai dátum szerepelt rajta. Illetve egy sor üzenet.

Gondoltam, ha már nem kommunikálsz velem sehogy, ezt elolvasod. Várlak. Remélem eljössz

Szinte rögtön megrohamoztak az érzelmek, amiket a levél magába foglalt. Legalábbis számomra. Vár rám. Meghívott. Engem akar látni! Ez az, amire várok már egy ideje. Hogy keressen. És most megtette. Én pedig elmondhatatlanul boldog vagyok. Hogyne mennék el? Írtam neki egy smst, hogy elmegyek. Vacsorázni hívott magához. Lányos izgalmamban autóba ültem, és elmentem egy jó barátomhoz, George D’ Marco divattervezőhöz. Egy régi koncerten találkoztunk, amikor ruhákat hozott nekünk. Azóta Ő segít gyors randi cuccot találni. Becsöngettem, és miután bemondtam a nevem, szinte azonnal berregett az ajtó, jelezve, hogy beléphetek. Felsétáltam a jól ismert kövezett úton, aminek a végén a kis kertes ház állt. George  kinyitotta az ajtót és ráérősen kezetfogott velem, közben mosolygott.

-Szia Louis! Régen láttalak! Fáradj be!-elállt az utamból. A jól ismert fehér, bézs és fekete színvilág, a modern bútorok, a krómozott konyha és a mahagóni hajópadló ellentmond annak a szerény stílusnak, amit a ház kívülről mutat. Leültem a szögletes heverő egyik végébe, mellém kicsit távolabb Goe.

-Miben segíthetek neked?

-Segítenél nekem első randis ruhát találni?-nem igazán tudtam mit mondani, ezért ezt választottam. Sajnos nem randi, de bizonyos értelemben az is lehetne. És mivel ez az első, így első randinak elmegy. Mégsem mondhattam volna, hogy első buzis kicsatangoláshoz kéne gönc.

-Ohh, újra randizgatsz? Ennek örülök. Reménykedtem benne, hogy Eleanor után nem esel össze nagyon.

Georgeval mindig hideg barátság volt köztünk. Biztosan ismeri mindenki azt a kapcsolatot, amikor mindkét fél tiszteli a másikat, szimpatizál vele, de mégse beszél minden nap. Ezek a majdnem legértékesebb kapcsolatok. Nem tudtok szinte semmit a másikról, mert nem akartok vele olyan barátságot kiépíteni, amilyet kilehetne. Mert lehetnénk legjobb barátok, de egyikünk sem akar. Ellenben bármikor számíthatunk a másikra. Még ha nem is mondunk semmit egymásnak, elég, ha tudunk pár dolgot a másikról és kész. A szövetség pedig időt állóan megmarad. Bólintott és megértve, nincs semmi bajom, elment valahová. Közben körbenéztem, és az utóbbi fél-egy évben nem változott szint semmi. Képek a falon, fa a kandallóban. Sosem gyújt be. Sosem, mióta a felesége meghalt. A lángok rá emlékeztetik. Marie volt Goe szemében az egyetlen. Mindig úgy tekintettem rájuk, mint a tökéletes szülőkre, bár gyerekük nem volt. Ők pedig nem titkoltan gyermeküknek tekintettek engem. Bár alig van köztünk 15 év. De ez egy éve megváltozott. Marie karambolozott egy részeg sofőrrel, és életét vesztette. Goe pedig azóta megváltozott. Megkomolyodott, mosolyog, de már nem úgy, mint régen. Mindig vágytam arra, hogy valakit annyira szeressek, mint Ő Mariet. De mikor láttam mennyire megtörte az, hogy elvesztette, már nem akartam. Nem akartam elveszteni még valakit, aki a világot jelenti nekem. Végleg. Úgy, hogy esélyem sincs visszakapni. És most ijesztő felismernem, hogy valószínűleg ennyire szerettem meg én is Nathant. És nem tehetek ellene semmit. És ha Georgeot a lángok Marie vörös hajára emlékeztetik, engem mi fog mindennap emlékeztetni a reménytelen szerelmemre? Semmilyen közös élmény, baráti beszélgetések, mégis szeretem. Nem sok mindent mutathatok fel, de amit igen, azt nem győzném reklámozni - ha lenne rá esélyem és bátorságom.  George visszatért, és egy ruhakupacot nyomott a kezembe.

-Tessék Lou! A méretedben hoztam őket, remélem megteszik. Most menned kell, vendégeket várok.

-Rendben. Nem akarok zavarni. Szia!-kezet ráztunk, kikísért a kapuhoz és utoljára visszarántott.

-Bármire is készülsz, jól gondold át!-ezzel eleresztett és visszasétált az úton. Felocsúdni sem volt időm, de már eltűnt. Megint átlátna rajtam, mint oly sokszor?  Mit gondoljak át? Semmi rossz nem lehet ebből. Csak egy vacsora. Otthon lezuhanyoztam és megborotválkoztam. Magamra fújtam az illatszerem, és beállítottam frissen mosott és szárított hajamat. Elégedetten néztem szembe magammal. A felsőtestemen egyre formásabbak az izmok, a szemem visszanyerte régi kék fényét, amit a fáradság, a sírás és a stressz megkoptatott. De most, hogy van egy minimális esélyem, visszanyertem legfőbb ismertető jegyemet; a szemeimet. George kivasalva adta a ruhákat, így végig néztem Őket. Egy érdekes színű nadrág volt benne. Nem hasonlítanám a piroshoz, se a barnához, mégis mindkettőbe beleillett. Nem bordó volt, hanem valami egészen más. Mintha egy meggynek a színét kivilágosítottuk volna egy nagyon picikét és barnábbá tettük volna. Annak ellenére, hogy nem tudtam milyen szín akar lenni, nagyon tetszett. Hozzá egy fekete inget, ami a vállamnál ugyan minimálisan megfeszült, kellemesen illeszkedett a vonalaimhoz. Furcsán éreztem magam ezekben a holmikban. Igazán melegnek éreztem magam, és ez némileg felkavart. Ezt meglátta rajtam? Nem. Nem lehetséges. Fél hatkor elindultam, és negyed hétkor már Nathan házánál álltam. A biztonsági őr háromszor is átvizsgálta az igazolványomat, és mikor megbizonyosodott róla, hogy nem egy őrült rajongó vagyok, lehívta Nathant. Nem sokára meg is jelent, nekem pedig megdobbant a szívem. Otthon felvettem egy fekete zakót, hogy mégse nézzek ki olyan... melegesen, de nagyon melegem lett. Ahogy végig néztem Nath megjelenésén, arcán, Rajta, pír szökött arcomba, és kicsit zavarba jöttem.  Lazán, könnyed mosollyal arcán, enyhe borostával, és felállított hajjal közeledett felém. Egyenes szárú nadrágja és fehér ingjére egy zakót vett fel, hozzám hasonlatosan. Az ing hanyagul kilógott a zakó alól, mind a karján, mind a csípőjénél. Én se gyűrtem be a nadrágomba, de nem lógott ki a zakóm alól.

-Szia Louis!-köszönt vidáman és kezet ráztunk. Elindultunk a ház felé.

-Na, mi vett rá, hogy szóba állj velem?-kezdte rögtön, és jogosnak tartottam a kérdését, hiszen annyi idő után végre visszakapott, és szinte rögtön el is vesztett. Pedig nem tehetett semmiről.

-Volt pár dolgom veled kapcsolatban, amit át kellett gondolnom-lazán válaszoltam, de belül kevésbé volt ilyen a helyzet. Örültem, hogy nem tepertem le rögtön, ahogy megláttam. Pedig nem bántam volna. Még csak elképzelni is, ahogy ajkaink összeérnek, a nyelve az enyémhez simul... Beleborzongtam az érzésbe, és a halvány emlékbe, mikor is egyetlen egy csókunk halvány emlékeit újra átéltem.

-Fázol?-észrevette ahogy kiráz a hideg, de én csak lemondóan megvontam a vállam.

-Nem sokára bemegyünk.

Valóban így lett. Belépve egy kis előtérbe kerültem, ahonnan egy boltív és egy ajtó nyílt. Az ajtó a cipős szekrény és a kabát tartót rejtette, mellette kulcstartó fogasok. A boltív egy nagyobb, hatszögű helységbe vezetett, aminek közepén egy kávézó asztal állt, rajta egy váza, tele virággal. Ez kicsit érdekesen hatott egy pasi házban. Innen felfelé ment egy lépcső, két oldalról fallal körülvéve, amin képek kísérték fel a lépcsőfokokat egészen az emeletre. Barna és narancs színek, elvétve napsárga, fekete, és fehér. Illetve szintén két boltív nyílt, a nappali és a konyha. A nappaliban le voltak kapcsolva a lámpák, míg a konyhából csörömpölés és fény szivárgott.

-Melanie! Megjött Louis!-a névre megrezzentem. Biztos csak a bejárónő. De a lány szinte rögtön megcáfolta elméletem, mikor kilépett a konyhából. Barna egyenes haját megigazítva hozzám lépett, és mosolyogva, zöld szemeit rám emelve felém nyújtotta a kezét.

-Melanie Fox. Nathan barátnője.

Köszönöm ezt a képet Arielnek, imádlak :D

annyira vicces amikor saját magával smárol xd