~28~

Wáó. Hol is kezdjem. Először is, elértük a +10000-et! 10 feliratkozót számlálunk, vagyis valaki leiratkozott :( so sad, de mindenkinek saját döntése. Mellesleg meg is értem amilyen színvonalon működök mostanság.
Másodszor.... valaki cseten linkelt egy facebook csoportot, amibe lelkesen beléptem, mondván mi bajom lehet tőle. Sorra vettem, hogy rák, cukorbetegség, sérv... De egyik se veszélyeztetett. Hahaha. Nagyon vicces vagyok. Nos, visszatérve. Beléptem, és amikor nagy nehezen felraktam egy részt, és láttam, hogy oda kilinkelte valaki - őszintén nem tudom ki volt, nem ástam magam bele a csopiba, de azt hiszem az admin volt - szóval én tök happy voltam, hogy olvassák a blogot az emberek meg ilyenek. Tudom, hogy mostanában nem valami fantasztikusak a részek, nem értem mi van velem. De a javításon dolgozom. Harmadszor pedig GÖRÖGORSZÁG! Isszonyatosan meleg volt, de iszonyatosan szép, és tengerpart, és városnézés, és és és ... jesszusom. Szóval nem sokat aludtam, mert a szúnyogok is megtámadtak minket és melegben nem bírok aludni. Anyám mindig az mondja, hogy "fagyos a picsám". Meglehet. Na mindegy. Gyerekek, ha tehetietek egyszer menjetek el Rodoszra! Király hely :DDD
Utoljára pedig, azért nem írtam, mert kötőhártya gyulladásom volt, és iszonyatosan irritálta a szememet a gép. Sorry. Nos, jó olvasást!xx Emily

28

Louis

-Ez nem jó! Újra! – dünnyögte félálomban, de még mindig motiváltan a mikrofonjába Steve, a stúdiós. Mind morogtunk és kényeskedtünk. Késő este volt már, elfáradtunk. Harry pedig még mindig bent volt és szenvedett egy dallal. Bár mi már egy órája mondtuk Stevenek, hogy engedjen el minket, ennél nem lesz jobb, hajthatatlan volt. A fáradtság kiült ránk, mint öregasszonyok a padra. Liam és Niall a telefonjukat nyomkodták, én meg Zayn vállára hajtott fejjel próbáltam nem elaludni. Ennek ellenére egyre lejjebb és lejjebb csukódott a szemem minden pislogással. Nem értem miért erőltetjük. Ha egyszer nem megy, nem megy.

-Louis, mi van Nathannel meg veled? – Zayn egyszerű, de meglepő kérdése felrázott, és pírt csalt az arcomra. Remélve, hogy a két fiú nem hallotta meg, rácsaptam a szájára. Az apró jelzésem, hogy ne előttük kérdezgessen hatásosnak tűnt. Kuncogva eltolta a kezem.

-Szóval mi van Veletek? – kicsit átfogalmazva még talán nem feltűnő miről beszélünk.

- Meg vagyunk. Nálunk van a húgával, és ma egész nap együtt lehettek. Örültem volna, ha az estét megkapom, de... – haragos pillantást vetettem a kínlódó Harryre az üvegen keresztül.

-Gondolom, akkor miatta vagy így feldobva. Legalábbis reggel még eléggé... jól voltál – huncutul mosolygott rám, mire vörösre váltottam nagyjából a talpamtól a hajhagymámig.

-Izé. Ja. Utálom, hogy te mindig mindent tudsz! – fakadtam ki, és mellkason taszítottam, mire elnevette magát.

-Azon a helyen ahol én felnőttem, a tudatlanság a veszted okozhatta. Meg tanultunk alkalmazkodni – rám kacsintott – Mikor akarjátok elmondani nekünk, a többi fiúnak, a világnak?

A legérzékenyebb dologra tapintott rá. Egyértelmű, hogy a The Wantedos srácok tudják Nathan identitását. Hiszen vele éltek, csak felismerték milyen is Ő valójában. De engem nem ismernek még így. Liam és Niall pedig egyáltalán nem tudnak semmit. Nem állíthatom, hogy ez nem zavar. A barátaim és joguk van tudni. Nem is szégyellném magam előttük miatta. Inkább félek. Mi van, ha nem úgy reagálnak, mint Zayn. Ő laza, nem akadt fent ezen. Meg persze Ő átesett azon, hogy mindenki utálta. Ő nem lett volna képes elítélni minket emiatt. Ellentétben Harryvel, aki még mindig olyan furcsán méreget minket, ha előtte csókolózunk, vagy ölelkezünk. Pedig fontos lenne tudnom most ellenünk vagy velünk van-e? Mélyen a szívemben érzem megfordulni a kést, hogy a legjobb barátomról van szó és gondolkodnom kell a válaszon. A világ pedig egy teljesen más dolog, ami még Harrynél is jobban dühít. Ezt pedig Zaynnek tudnia kéne. De mintha elfelejtette volna, hogy sztárok vagyunk, kiskorú rajongókkal.

-Nem tudom – a sok gondolatomat két szóba préselni nehezemre esett, de ezekről Nathannel kéne beszélnem. Persze csak ha egyszer elérünk oda, hogy nem valami egészen más lesz a beszélgetésből.

-Én azt javaslom minél hamarabb. Ha sokáig vártok, rosszabb lesz. Ti sem akarhattok örökre bujdosni. Ja és a világos rész... Sajnálom, Louis. Tényleg, nem kellett volna ezt megkérdeznem. Elszúrtam. Csak egy pillanatra megfeledkeztem magamról. Felfogni nem tudom, hogy milyen lehet tudni azt, hogy életed hátralevő részében nem csókolhatsz meg senkit a nyílt utcán.

Tágra nyílt szemekkel bámultam rá. Eddig ez, így nem fogalmazódott meg bennem. Nem is gondoltam rá, hogy ez a dolog az egész életemre kihat majd. Ostobaság volt, hogy erre eddig nem fordítottam figyelmet. Most már tényleg beszélnem kell Nathannel. Ha nem is ma. Steve végre feladta és elengedett minket. Megkönnyebbülten kezet ráztunk vele, megköszöntük a munkát, egyéb formaságok, és indultunk haza. Próbáltam elhessegetni a fejemből a hülyeségeimet és az aggodalmaimat. Egy valami számít igazán. Nathan otthon vár rám. Végül is minden erről szól. Ezért kell harcolnunk. Hogy ez így is maradhasson. 11-re értem haza, mondanom se kell, hulla fáradtan. Ám mielőtt bemehettem volna a házba, Harry megragadta a kezem.

-Louis, megcsókoltam Jesst és azt hiszem el kéne mondanod Nathannek, hogy lefeküdtem a húgával – darálta le egy szuszra.

Egy pillanatra minden lefagyott bennem és körülöttem is. Mi van? Amit Jessel annyira titkoltak, most hirtelen már nem is számított? Vagy csak hirtelen rátört az őszinteségi roham?

-Nem hiszem, hogy... Nem hiszem, hogy nekem kéne elmondanom neki.

-Kérlek, kérlek, kérlek, Louis! Tedd meg ezt nekem! Csak pár szó – nagy boci szemekkel kérlelt, így gondolkodás nélkül rámondtam egy igent. Az ajtón belülre kerülve máris beláttam milyen nagy hülyeséget csináltam, de azt hiszem, tartozok Neki ennyivel. Hangosan köszöntünk, és miután ledobáltuk a cuccainkat az előszobába, a konyhába indultunk. A tűzhelyen még meleg leves és tészta állt, amire rögtön lecsaptunk. Jól megkajáltunk, miközben semmiségekről beszélgettünk. Nem kérdeztem meg miért nem tudott koncentrálni ma, hisz jól tudtam. Jess miatt. Nem kell sokáig törni a fejem ahhoz, hogy rájöjjek mi is folyik itt. Minden alkalommal, amikor ezek ketten találkoznak, történik valami, ami egyiküket felbolygatja. Főleg Harryt. Már csak azt kéne tudnom, mi történt most. Beraktunk mindent a mosogatóba, majd a nappali felé vettem az irányt, ahonnan nevetgélést hallottam már akkor, mikor bejöttünk. Nate és Jess a kanapén ülve beszélgettek. Mikor beléptem elcsendesedtek és köszöntek. Nathan felállt, kinyújtózott és elindult felém. Huncut mosolyra húztam a szám és mikor karnyújtásnyira került tőlem, megragadtam a derekát és magamhoz húztam. Karjaival tompította a mellkasomhoz csapódását, majd a nyakamra kulcsolta a karjait és hozzám bújt.

- Milyen napod volt? – dörmögött a pulcsimba, majd egy puszit nyomott a nyakamra.

- Fárasztó és hosszú. De megérte, mert egész jól haladunk. A tiéd? – derekán nyugtatott kezeim egy kicsit lejjebb csúsztak, és a nadrágjába akasztottam a hüvelykujjaimat, a többit pedig a farzsebeibe dugtam. Felnézett rám, és bár kicsit elpirult, normálisan válaszolt.

- Jessel voltam. Elmentünk a British Múzeumba. Imádja! Aztán kajáltunk és haza jöttünk. Jess pedig főzött nektek vacsit.

- Finom volt – fűztem hozzá – Felmegyünk?

Bólogatott, és megragadta a kezem, ujjaink egymásba fonódtak és felmentünk. A szobámba zárkóztunk, mint oly sokszor máskor. Elengedett, és lehuppant az ágyra. Én is mellé feküdtem, mire Ő felém mászott és ráült a csípőmre, elég közel ahhoz.

-Ééééés mit akar ma csinálni az úrfi? – kezeit a mellkasomon pihentette, és kacéran mosolygott. Furcsa volt, hogy Ő van rajtam, és Ő irányít. De valami különös módon izgató.

-Nagyon fáradt vagyok, szóval mit szólnál egy filmnézés, összebújás kombóhoz? – a mancsaimat a dereka köré vontam, és lentről bámultam tovább az arckifejezéseit.

-Ennyi? Nyugdíjasnak nézek ki? – a pólóm nyakába akasztotta a mutatóujját és lehajolt a számhoz. Vészesen közel voltak egymáshoz az ajkaink, de nem csinált semmit, csak a szemembe bambult, majd lenézett a számra.

-Talán egy csókot sem érdemlek? – szavai mélyen és rekedten hagyták el gyönyörű, rózsaszín ajkait, amiket lebiggyesztett a terveim miatt.

- Dehogynem – suttogtam, hirtelen felültem, de az ölemben tartottam továbbra is – Sokkal többet is – motyogtam, immáron csukott szemekkel, szájába beszélve. Finom csókkal indítottam, amit nyakamra csavart karokkal élvezett, majd nyelvét átdugta a számba, és vad táncra hívta az enyémet. Kifulladásig téptük egymást, és élveztük, ahogy a másik haja finoman siklik át ujjaink között, ahogyan a másik lélegzetének melege megcsap, és ahogy féktelen vágyaink utat törnek egymás felé.

-De ma nagyon fáradt vagyok – szakadtam el tőle, és bár kicsit csalódott volt, őszinte mosollyal nézett a szemembe újra.

-Akkor viszont Esőembert nézünk – kiugrott az ölemből és a filmes szekrényhez lépett, majd egy kis keresgélés után megtalálta, amit keresett. 5 perc múlva már a takaró alatt összebújva néztük a dvd-t. Nathan iszonyatosan édesen magyarázott róla, hogy mennyire imádja ezt a filmet, és milyen sokat jelent neki, és így Esőember, úgy Esőember. Volt egy jelenet, amiben is egy Vegas-i szállodában táncolnak. Nath keze ekkor erősen megszorította az enyémet és a nyakamba temette az arcát. Tényleg kicsit megrázó volt, ahogy ellökte magától, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz Nathanre. Mikor végeztünk, Nath elpakolt mindent, majd visszafeküdt mellém az ágyba. Már alvásra készen feküdtünk le filmezni is, szóval egyszerűen csak átöleltem, és vártam, hogy már majdnem elaludjon. Ekkor kiszakadt belőlem.

-Jess és Harry lefeküdtek egymással – elhadartam, halkan is mondtam, és már abban a hitben voltam, hogy ezt Nathan csak észrevételezni fogja, de tévedtem. Az utolsó szó kiejtése után, mint egy rúgó pattant fel ülésbe és kapta felém a fejét.

-Hogy mi van? – akadt ki, én pedig behúztam fülem-farkam és egy világi szemétnek tartottam magam a hanghordozása miatt.

-Az, amit mondtam. Nem nagydolog! – bár ne mondtam volna ekkora hülyeségeket. Nate egy pillanatra úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, a föld lapos.

-Nem? Nagy? Dolog? – lassú, ijesztően tagolt kérdőszócskái lenyelették velem a következő mondataimat. Bölcsebbnek találtam hallgatni és csak a végén megszólalni.

-Louis, Harry megdugta a húgomat. Ez olyan.... ez olyan, mintha velem dugott volna. Jessben ugyanaz a vér folyik, mint bennem. Én ezt nem akarom elhinni! Az én húgom, egy olyannal, mint Harry. Hogyan? Miért? MI? LOUIS, MONDJ MÁR VALAMIT! – rivallt rám az összefüggéstelen, zavaros monológja közben. Kelletlenül engedelmeskedtem, nem akartam magamra hárítani a haragját – még jobban.

-Figyelj, cicám! Holnap beszélsz Jessel, és elmagyarázza. Nyugodj meg! Harry nem rossz ember – megsimogattam a karját, de csak dühösen villogó kék szemeket kaptam cserébe.

-Igen, egy jó ember. Mondd csak, te teljesen vak vagy? Úgy néz ránk, rád, RÁM, mintha fertőző betegek lennénk. Te meg szó nélkül hagyod. Igen, nagyon jó ember lehet, ha a legjobb barátjának a döntéseit nem tudj elfogadni.

-Tudom, ez kicsit meredek. De megszokja, csak adj neki időt. Kérlek, feküdj vissza és próbálj meg aludni! – kérleltem, és próbáltam elrejteni mennyire megbántott az, ahogyan Harryről beszélt. Bár azt nem tudtam volna eldönteni, hogy azért lettem mérges, mert pocskondiázta Harryt, vagy azért, mert igaza van.

-Most fogok beszélni velük! – már szállt volna ki az ágyból, de ekkor fogtam magam és lerántottam, majd a meglepettségtől lebénult fiúra feküdtem. A szemeink pont egy szinten voltak, így láttam benne minden érzelmet, amit a hangjában ügyesen titkolt. Inkább szomorú volt, mint felháborodott. Neki a húga a világot jelenti. De legalábbis a felét. Bántja, hogy ezt titkolta előtte. Sőt, ki tudja, mit titkolhat még. Átéreztem a fájdalmát, és osztoztam benne, ahogyan azt ilyenkor egy társnak illik. De a barátomnak tettem szívességet. Egyértelmű, hogy Harry ezért térítette rám a feladatot. Engem Nathan meghallgat. Őt és Jesst ezek után kevésbé lett volna hajlandó ember számba venni.

-Itt maradsz! Bemászol mellém, átölellek, és elalszunk. Mert én a barátod vagyok, és ezt akarom. Pihenni akarok melletted. Holnap pedig megint együtt leszel Jessel. Temérdek időtök lesz. De nekünk csak az éjszaka maradt. Szóval kérlek! Maradj velem! – nem akartam kihasználni „a fáradt vagyok, mellesleg a pasid és magam mellett akarlak tudni” kártyát, de már csak ez tűnt megoldásnak. Mondandóm megpecsételéseként nyomtam egy puszit a szájára, ami se nem hosszú, se nem romantikus nem volt, de reméltem, hogy így egy kicsit jobban alszik majd el. Bevált a dumám, és bár morgolódva, de bemászott mellém, hagyta, hogy átöleljem, és aludni tértünk. De az ölelésemben nem éreztem a megszokott melegséget. Most egy jégcsapot szorongattam, és csak remélhettem, hogy nem felém fog esni. Ha mégis, talán az ölelésem kicsit megolvasztja, és csak rám cseppen pár csepp hideg víz. Inkább, mint hogy egy hegyes jégcsap vágjon fejen, mély heget hagyva maga után.