~27~

Üdv.Azt hiszem nem is rossz, hogy az eddigiekhez képest most két hét után hozok részt... OKé, rossz, de elfoglalt voltam. Nos, most itt a nyár, jó vakációt mindenkinek. Nekem speciel június 26-án utam van Görögbe, szóval akkor egy hétig nem leszek. Előtt megpróbálok írni még egyet. Nos, szeretnék komit, mert hiányoznak. Igazából, az hiányzik, hogy tudjam, merre tartok, min változtassak, vagy bármi. Egy szar az egész ribanc is jól esne, csak legyen valami :D Szépen megmagyaráztam. Nos, Louthan. Az biztos. Tessék olvasni! Emilyxx

The One

Louis

Egész este álmatlanság gyötört. Egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, legalábbis aludni nem voltam képes. Túl sok minden kavargott a fejemben. Nemrég jöttem vissza, és olyan volt, mintha tartottunk volna egy szünetet Nathannel. Pedig még meg sem voltak azok a mézes heteink, amik minden kezdő szerelmesnek kijárnának. Együtt lenni, állandóan, amíg végül rá nem ununk a folyamatos egymásra akaszkodásra. Ezt mi nem tehettük meg. Nem csak a munkánk miatt, ami 0-24-es meló, és nincs kiszállás. Hanem azért, mert melegek vagyunk, és nem vállalhatjuk fel. Nem, hiszen karrierünk van, amit másokkal osztunk meg. Nem tehetjük meg ezt semelyikükkel. Még akkor sem, ha annyira fáj elengedni a kezét, és nem hozzáérni minden percben valahol, csak hogy mindenki tudja; Ő az enyém. A turném alatt kétszer láttam Őt. Az pedig semmi. Így vagy úgy, nem voltunk együtt eleget. Alig tudok róla valamit. Alig vagyunk együtt. Ez a retkes hat hónap, amit énekelgetéssel töltöttem, tönkre vágta az egész kapcsolatunkat. Nem mintha nem érezném azt az „érzést”, amikor vele vagyok. Csak olyan hiányosnak látom a dolgokat köztünk. Nem akarom elveszíteni. Elfordítottam a fejem Nate irányába, és néztem a sötét körvonalakat, majd folytattam a plafon elemezgetését.

-Miért nem alszol?-egy álmos, rekedt hang szólalt meg mellettem, ami megijesztett, és majdnem kiugrasztott az ágyból.

-Jézusom, Nathan! Halálra rémítesz!

-Bocsi-fél karjával átölelt, és a mellkasomon nyugtatta a fejét-Mi bánt?

-Semmi-azt hiszem ebben a semmiben olyan sok aggodalom és fájdalom rejtőzött, hogy Nathan inkább kiengedett magából egy jóleső kuncogást.

-Igen, persze. Azért bámulod a plafont már vagy 4 órája, mintha egyenesen Leonardo DiCaprio nézne vissza rád.

-Te... Fent voltál?-megdöbbenten pillantottam le rá.

-Persze. Nem hagytál aludni, folyton ficeregtél, szóval feladtam. Megpróbáltam, de nem ment. Szóval nyögd ki. Mi a baj? Ne hiába virrasszunk ezen a csodás éjszakán-adott egy puszit a kulcscsontomra.

-Félek-ennyi jött ki a számon. Nem tudtam mást mondani. Ha tovább ecsetelem, hogy mitől is, elszakadt volna a cérna és elsírom magam. Mégis mitől rettegek ennyire? Attól, hogy elvesztem Őt? A munkámat? A barátaimat? Ha lenne választásom, hogy melyiket tartsam meg, nem tudnék dönteni. Mert lehet, hogy nem a helyes döntést hoznám. Mint eddig számtalanszor.

-Én is-meglepődtem. Meglepődtem, hogy visszahallom az aggályaimat Tőle. Azt hittem Ő mindenben magabiztos. Hiszen... saját bevallása és Jess felvilágosítása után egyértelmű, hogy mindig is tisztában volt a hova tartozásával. Bár ha elgondolkodunk a „mindig” kezdetének időpontján, feltételezem kamaszkorában jött rá. Én kicsit megkéstem, de biztosan vannak, akik idősebb korukban jönnek rá a nemi identitásukra. Nekem meg rá kellett jönnöm, és lényegében egyedül kellett megbirkóznom a kezdeti nehézségekkel. Hiszen Nate nem mindig ért rá, és általában a föld másik végében volt.

-Mégis mitől?

-Mitől, mitől... Attól, amitől te is, ezt pedig jobb, ha tudod. Az, hogy megszoktam valamit, még nem azt jelenti, hogy nem félek tőle. Ugyanúgy iszonyodok el a gondolatra, hogy valaki rájön, én pedig feladhatok mindent. Bár nekem már mindegy, hiszen elvesztettem a munkámat. De itt vagy te, így nem tehetem meg azt, amin már évek óta gondolkozom. Lou, amit most érzel, az természetes. Hozzá fogsz szokni. Nem ígérhetem, hogy nem lesznek... rémálmaid, vagy sötét gondolataid, de hozzá kell szoknod. A barátaidért, a munkádért, a rajongóidért. Nekem is ez segített.

-Én... nem ettől a bevallom-e vagy titkolom-e dologtól félek legjobban. Persze ez is benne van a pakliban de...Nem akarlak elveszteni, és a munkám miatt mégis úgy érzem közel állunk hozzá.

Pár másodperces csend állt be közöttünk. Én nem tudtam mást mondani, Ő pedig nem akart, amint azt a mellékelt csend mutatta. Egy perc telt el talán, mikor mozgolódni kezdett, és felém hajolt. Kék szemeivel a tekintetem kereste.

-Nem fogsz elveszteni. Addig nem, amíg én azt úgy nem akarom - nyomott egy puszit a számra - Odaadtam neked magamat. Elvárom, hogy ezek után ne ez legyen az első számú félelmed. Inkább ess kétségbe, hogy mi lesz, ha holnap olyan címlapok jönnek majd ki, hogy „a két popsztár mélyreható kirándulást tett egymásban”-

-Ilyet nem írnának – kuncogtam, és láttam, ahogy mosolygott.

-Igaz. A mai világban már úgy írnák, hogy „a két énekes análisan közösült”- komoly arcot vágott, mint azok a komor arcú harmincas-negyvenes hírbemondók, akik rémisztően tényszerűen közlenek minden hírt.

-Na jó, undorító vagy – mosolyogtam a hülyeségén. Ekkora barmot, istenem! De az én barmom -Nem értem más előtt miért nem vagy ilyen.

-Ezt az oldalam, csak a legjobb barátaim ismerik. Büszke lehetsz magadra, hogy közöttük lehetsz – még mindig felettem volt, de ezen egy egyszerű mozdulattal változtattam.

-Nem vagyok a barátod - közelebb hajoltam hozzá, lélegzete megakadt, én pedig egy sármos mosolyt küldtem lefelé – Én annál sokkal több vagyok.

Lejjebb hajoltam, ajkaink súrolták egymást. Egy kicsit feljebb tolta magát, és finoman megnyalta az ajkaimat.

-Sokkal több - suttogta, és megcsókolt. Lassan, romantikusan, ahogy azt kell. Majd szép lassan, átment az egész egy szenvedélyes csókcsatába.

-Aludnunk kéne - nyögte ki nehezen, mikor a nyakát kezdtem puszilgatni. Icipicikét elvesztettem az önuralmamat és teljesen beindultam, annak ellenére, hogy hajnal 1-2 felé járt már az idő.

-Aha – lelöktem magunkról a takarót és teljesen rámásztam. Újra megcsókoltam, és nem hagytam megszólalni. Legalábbis addig nem, amíg hülyeségeket beszélt. Csak elfelejtettem, hogy nem egy gyenge lány van alattam, így egyszerűen lelökött magáról.

-Louis, mond csak, magadnál vagy? – felháborodott hangja megremegett, ebből tudtam, nem teljesen volt ellenére a kis csókcsatánk. Melléültem, és kezeim közé fogtam az arcát, és egy puszit nyomtam a szájára.

-Magamnál vagyok – tovább puszilgattam. Az arcán, a száján, a nyakán, a vállán. Egyre szaporábban vette a levegőt, ami mindenképpen jó jel volt számomra- De szó lehet arról, hogy ne legyünk.

Összevonta szemöldökeit, én pedig a fiókomba kezdtem kotorászni, majd előhúztam belőle egy vodkás üveget.

-Lou, mégis mit csinálsz? – meresztette hatalmasra a szemeit. A füléhez hajoltam, és miközben kibontottam az üveget, amit erre a célra tartogattam egy ideje, és belesuttogtam.

-Van egy nagyon jó játékom. Csak előtte engedd el egy kicsit magad! – a hüvelykujjamat a szájára simítottam, mire Ő automatikusan kinyitotta a száját. Az üveget a szájába tettem, majd noszogatás nélkül meghúzta. Elbűvölve néztem, ahogy pár kortyot iszik belőle, majd egy picit visszaengedi az üveget, de ahelyett, hogy odaadta volna, szépen elkezdte leengedni a torkán, míg az üveg nyaka teljesen eltűnt a torkában. Nagyot nyeltem, és kivert a víz, ahogy néztem gyönyörű ajkait mozgatni az üveg körül. A szemkontaktus tartotta velem, nekem pedig vigyázzba vágta magát a farkam. Nyöszörögve lenyúltam, hogy könnyítsek magamon, de Nate elengedte az üveget, és átnyújtotta nekem.

-Ilyesmi játékra gondoltál, igaz?-kacéran mosolygott, mikor átvettem az üveget, és nagyot húztam belőle.

-Nem egészen – a számba öntöttem a maró alkoholt, de a számat nem csuktam be teljesen, így mikor a szám tele volt, az ital kibuggyant a szám sarkán, és elkezdett lefolyni az arcomon, le, egészen a mellkasomig, és onnan is lejjebb. Nath nem reagált rögtön, de ahogy rápillantottam, rögtön vette az adást. Elkezdte lenyalogatni rólam a piát, harapdálva, szívogatva, a karjaival magához húzva. A lepedő alattam elkezdett nedvesedni, de nem érdekelt. Néha nyeltem párat, hogy nem fulladjak meg, de addig öntöttem magam, míg mindenhol vodkával lettem beborítva, majd letettem az üveget a földre, és az elég sok elfogyasztott pia miatt bódultan húztam magamhoz egyre közelebb Nathant. A nyakamat szívogatta és a bőrömre száradt piát nyalogatta rólam.  A mellkasomat is letisztogatta, mesteri precizitással izgatta a mellbimbóimat. Nem mintha nem indultam volna már be eléggé. Egyre lejjebb és lejjebb húzta rajtam a nyelvét, míg csak az alsómhoz nem ért. Ekkor támadt egy ötletem. Ellöktem magamtól és letepertem az ágyra, és rögtön ajkai után kaptam, amik bűzlöttek a piától, ez pedig még jobban felizgatott.

- Taníts meg furulyázni - izgató csókot nyomtam a szájára, majd a nyakára tévedt a szám, mire Ő felnyögött és lenyúlt az ágy mellé.

- Ehhez kell még egy kis pia – a szájához emelte és kortyolt belőle párat – Biztosan akarod?

-Rendes buzi akarok lenni! Ha más meg tudja tenni, én miért ne tudnám? – kivettem a kezéből és én is meghúztam. Ezzel az kiürült, így eldobtam valahova. Kicsit erőszakosan lerángattam Nathan alsógatyáját, de nem úgy tűnt, hogy zavarja.

-Nem garantálom, hogy el tudsz majd játszani egy Mozartot, de fel fogod találni magad – nyomott, egy utolsó csókot a számra és lenyomott az ékességéhez. Igazából fogalmam sem volt róla mit is kéne tennem, de mint minden ember, én is láttam már pornót. Meg persze pár lány már csinálta nekem is, így volt egy kis sejtésem mit kell csinálni. Csak becsiccsentve kicsit nehezebben ment, mint gondoltam volna. Nyomtam a hegyére egy puszit és bevettem a számba.

-Ez... jó... – nyögdécselt Nathan – Most... egy kicsit többet – lejjebb ereszkedtem rajta, egészen addig, míg öklendezni nem kezdtem, amitől kétségbeesetten elkaptam a fejem. Közben pedig végig húztam a fogaim rajta, mire Nathan felszisszent és halkan káromkodott egyet. Aggódva néztem fel rá, mire ő egy halvány mosolyt küldött felém.

-Csak óvatosan! – követve tanácsát óvatosabban kezdtem munkálkodni rajta, és első próbálkozásra nem is sikerült rosszul ez a dolog. Nate jól eső nyögései töltötték be a teret. Gondoltam mesterkedek egy kicsit, és a golyóihoz nyúltam, amiket finoman megsimogattam, mire jólesően morgott egyet.

-Ügyes vagy! – kicsit beljebb engedtem a torkomba, ami bár nekem émelyítő volt, Nath háta ívbe feszült, és zihálni kezdett. Azt hiszem, ez jó. Beletúrt a hajamba, és éreztem, ahogy az ütemet kezdi mutatni, ami jól jött. Egészen büszke voltam magamra, hogy képes voltam erre és nem csináltam rosszul. Felnéztem Nathanre, és mosolyogni támadt kedvem a látványtól. Az állkapcsát összeszorította, a nyakán kidagadtak az erek, és a másik kezével simogatta a mellkasát. Kibaszott szexi volt!

-Lou... Én... el... el fogok... menni- igaza volt. Nem sokkal később a számba élvezett, és mit volt mit tenni, lenyeltem. Egy kicsi kifolyt a szám szélén, azt letöröltem a kezemmel, majd rámásztam Nathanre.

-Na, milyen volt béjbi?-sutyorogtam a fülébe.

-Elsőre? Jó. Nagyon jó – rám mosolygott és adott egy rövid puszit a számra.

-Tudod – dörmögtem a fülébe – Van egy üveg Jack Daniels a konyhában. Huncut mosolyt eresztett felém, és megcsókolt.

*

-Jó reggelt álomszuszék!-duruzsolt reggel a fülembe Nathan.

-Hagyjál! – a fejem majd szét durrant.

-Nem, nem. Ma stúdiózni mész, én elviszem Jesst. Dolgunk van – megpaskolta a takarót.

-Minek viszed el? – dörmögtem a reggeli rekedtségemmel – Itt is maradhat. Legalább találkozhatok veled akkor is, ha Ő itt van.

-Jó. De akkor is fel kell kelned – lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra. Erre reagáltam, és viszonoztam. Majd megcsókolt, és a takaró alá benyúlva a derekamba kapaszkodott. A hajába kaptam, és röpke idő alatt azon kaptam magam, hogy felette vagyok, és a felsőtestét simogatom.

-Most már nem akarod, hogy felkeljünk, igaz? – kacérkodtam vele két csók között.

-Ó, fogd be!-kuncogott és visszahúzott egy csókra.

-De igazad van. Dolgunk van! – kigurultam az ágyból, és hallottam mögöttem Nathan sóhajtását. Felöltöztünk, reggeliztünk, bevettem párfejfájás csillapítót a macskajajj ellen, majd Harryvel stúdiózni indultunk. Ahogy az utat néztem, a nap sugarait, a kutyát sétáltató embereket, az jutott eszembe, milyen szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, mert valakinek én vagyok az egyetlen. Az egyetlen ember, aki számít. Nathan pedig az egyetlen ember, akiért mindent feláldoznék. Nathan a végzetem – és reményeim szerint, én is az övé.

~26~

Okéé, üdvözletem! Most esedezhetnék a bocsánatotokért, amit meg is teszek, de elnézéseteket kell kérnek. Mert olyan sok dolgom volt, hogy elképzelni is nehéz. Szóval vizsgáztam angolból. Bedobtak minket a mélyvízbe, így év végén, de sebaj, egész jó lett. A volt osztálytársaimmal pedig fel kellett vennem a kapcsolatot, legalábbis szorosabban mint ami eddig fent állt köztünk az évben.Meg persze volt hogy leültem és egyszerűen csak néztem a vázlataimat és nem tudtam egy egyszerű mondatot összetenni. De mivel sok kimaradt, hosszú résszel jöttem. És bár jól tudom, nem érdekel senkit, mi van Jessel és Harryvel, ezek fontos részletek az eljövendőben. Megígérem, a következő tömör LOUTHAN lesz, amit mindenki akar. Puszi, pacsi, csók, amit akartok: Emily ;) <3 xx

Tell me the way you feel

(ja és visszatértem a vázlataimhoz :D)

Jess

Mikor Louis magyarázat nélkül elrohant, és kettesben maradtam Harryvel, kétségbeesés lett rajtam úrrá. Mi történt a bátyámmal? Gyanútlanul eljöttem meglátogatni, erre Ő nem veszi fel a telefont, nem reagál, végső kétségbeesésemben kénytelen voltam Louishoz rohanni, hátha. Mit kellene gondolnia egy aggódó testvérnek? Várni nyugodtan, míg nem jön valami hír? Az én temperamentumomhoz ez nem illik. Talán van, aki ezt tenné, de az nem én vagyok. Amíg türelmetlenkedve vártam Louis és Harry nappalijában, minden átfutott már az agyamon. Tisztában vagyok vele, miket tehet és tett is már magával, mikor bánatos volt. Fejemben, mint megannyi kerengő őszi falevél, képek villantak fel ijesztőbbnél ijesztőbb helyzetekről. Érvágás, felakasztás, begyógyszerezés. A körmömet majdnem tövig lerágva vártam a fejleményeket. Egyik legnagyobb aggodalmam az, hogy mit mondhatott Nath Lounak, ami arra késztette, hogy elrohanjon? Már a sírás határán voltam, és lehetséges, hogy nem igazán tudok uralkodni az érzelmeimen, de azt mégsem hagyhattam, hogy Harry előtt kezdjek bömbölni. Persze Ő zavarában nem tudott mit mondani, így csak a hátamra simította a kezét vigasztalásul. Ebben nem hibáztatom. Mit mondhatott volna? Sík ideg voltam. Nem tudom, mennyi perc vagy óra telt el, de egyszer csak meghallottam az ajtót nyílni, és minden nehézség kiszállt belőlem. Tudtam, Lou nem egyedül jött vissza, mert beszélt valakihez, ahogy belépett. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, és felpattanva odarohantam Nathanhöz, aki a nappali ajtajában állt. A nyakába ugrottam, és majdnem! De csak majdnem, el is sírtam magam. Persze ezt nem engedhettem meg magamnak. Még mindig nem.

-Te idióta! Ha még egyszer ezt csinálod, esküszöm, megöllek! Nagyon megijesztettél.

Másodpercekig, talán percekig csak ölelkeztünk, és párszor a fülembe súgott pár bocsánatkérést. Hihetetlenül sokat jelent nekem a bátyám és a véleménye is. Nem tudom elképzelni, hova jutottam volna, ha Ő nincs. Mindig keményen bírálta minden döntésemet, és bár legtöbbször a pokolba kívántam, annak is a legmélyebb bugyrába, a testvérem volt. Miatta lettem, aki lettem, és ezért az életemmel tartozok neki. Ha elveszíteném... Abba belehalnék. Sokan csodálkoznak a köztünk lévő kapcsolaton, amit a jól ismert „se veled, se nélküled” szófordulathoz hasonlóan tudnám jellemezni. Valami olyasmi van köztünk, ami nélkül széthullanánk, de ami össze is tart minket. Ezért is féltem, hogy elveszítem. Mert ha Ő nincs többé, annyira elkallódnék, hogy soha többé nem lennék a régi.

Lassan elengedtem, és Louishoz fordulva, Őt egy kevésbé hosszú ölelésben részesítettem.

-Köszönöm, hogy visszahoztad! – felteszem, Louis nem érti miért is ilyen fontos nekem ez, vagy miért vagyok ennyire zilált, de talán egyszer Nath elmondja nekünk a kettőnk történetét. Vagy megérti a kötődésünket. Amíg Louisval ölelkeztünk, hirtelen két kar mindkettőnket átölelt.

-Nagy ölelés! – nevetgélt Nathan – Harry, nem jössz te is? – pár pillanat múlva Harry összepréselt minket. Felnyikkantam, mire a kis családi ölelés abba maradt, és szétváltunk. Harryre, majd a bátyámra nézve rettenetes bűntudatom lett. Lefeküdtem vele, és nem mondtam el Nathannek. Ez nem is lenne nagy baj, mert a szexuális életünket nem szoktuk megbeszélni. Én sosem akartam tudni Ő mit tesz a fiúkkal, így cserébe nekem sem kellett mesélnem róla. Csak sejteni tudom, hogy elég sokban egyezik a tevékenységünk, mert nem mindig bírta tartani a száját. Persze ezzel semmi baj nincsen. Hiszen én is élek szexuális életet, csak egy a probléma. Erről Nath nem tud. Azt hiszi, hogy szűz vagyok, pedig egy ideje már nem. Pasim még nem volt, a párkapcsolatainkról beszélünk, így ezt tudja. Azt is jól tudja, hogy sosem csókolóztam még, ami igaz is. Azzal tényleg az igazira várok. Nehéz csókolózás nélkül lefeküdni valakivel, de lehetséges. Én pedig meg is tettem. Ebből gondolja, hogy szűz vagyok. Arra éppen nem gondol, hogy Ő sem élete szerelmével vesztette el. De mégse állhatok elé azzal, hogy lefeküdtem Harryvel, és még x mennyiségű fiúval. Belegondolva, valószínűleg elég sok ideig nem szólna hozzám. De van egy második probléma. Amikor Lou egyedül hagyott minket, Harry valami különös módon kezdett távolodni tőlem. Bár inkább nevezném elhidegülésnek. Nem is igazán akart hozzám szólni, még ha nem is vesszük bele, hogy nem is tudott volna mit mondani. Egyszerűen egy nagy kérdőjel volt az egész. Mintha valami különös módon akarna kerülni engem. Oké, lefeküdtünk. Nem nagy ügy. De... Talán azért ilyen, mert ott volt a millió beszélgetés, amit ejtettünk a turnéja alatt. Említette, hogy ezt Lou felfedezte, de Ő letagadta, és azt mondta, csak tanácsokat ad nekem azon a téren. Ez akkor, abban a pillanatban okés-nak tűnt. De aztán... Jöttek a gondolatok, hogy miért kellett letagadnia azt, hogy beszélgetünk? Ekkora dolog lenne? Vagy mindennek a kiváltója csupán az, hogy lefeküdtünk? Mert ha tényleg, akkor ez hiba volt, és én nem akarom, hogy ez álljon a barátságunk útjába. Mivel én kedvelem Őt. Talán furcsa, de a kis baromkodásunk, mikor itt voltam, mindent kicsit barátivá, kicsit széppé, és Harryt kicsit szerethetőbbé tette. Valamiért megértem, miért is barátok Louisval. Harryvel olyan könnyű beszélni, vicces, sok témában tájékozott, és jól süt. Ez álom pasivá teszi, így nem csodálkozom, hogy sok nőt fel tudott szedni. De nem tudnám elképzelni, hogy járok vele. Az nem... nem én vagyok, és nem is Ő. Azok nem mi lennénk. De ha az, ami köztünk történt, neki lehetetlenné teszi a barátságot, és csak el akarna feledni, mint a többi egy éjszakás kalandot, az is jó. Neki lenne kínos egyedül, hogy láthatja az arcom, mikor nem akarja, hiszen Nathan húga vagyok! Ez pedig nem fog változni. Szóval vagy megbarátkozik a helyzettel, hogy igenis itt vagyok, és beszélhet velem, vagy örökké néma marad. Az Ő választása.

-Mit csinálunk ma? – kérdeztem a bátyámhoz fordulva.

-Hát, igazából, nekem ma el kell mennem egy interjúra, de ha akarsz, itt maradhatsz Louisval meg Harryvel – ajánlotta fel, és el is fogadtam. Így Ő elment, mi maradtunk.

-Jess, mit szeretnél? Mit csináljunk? – kérdezte Lou kedvesen. Még mindig annyira idegen nekem, miért Ő? Miért Őt választotta Nathan minden fiú közül? Ha ránézel, semmi extra nincs benne, egy átlagosan jóképű, kedves srác. Ez elég sok emberben megtalálható.

-Beszélgessünk – vontam vállat, amolyan „nekem mindegy” módon.

-Azt hiszem, ez nem olyan beszélgetés lesz, amit én hallani szeretnék, szóval, ha kellek, a szobámban vagyok - ezzel Harry eltávozott és kettesben maradtunk, így rögtön berántottam a kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedve bámultam, ahogy feszültem néz mindenhova, csak rám nem.

-Valahogy sejtettem, hogy ez a beszélgetés egyszer eljön, de nem hittem volna, hogy most-jelezte pár köhécselés után.

-Miért, miről akarsz beszélgetni? – valószínűleg azt gondolja, ki akarom faggatni a mocskos kis titkaikat, de ilyet nem tennék. Nathan megoszt velem mindent, amit úgy gondol, hogy tudnom kell.  A többi dolgot pedig nem kell tudnom. Nem a haverja, hanem a húga vagyok, ez pedig néha lekorlátozza az infót, amit megoszt velem.

-Hát, gondolom Nathanről akarsz kérdezni, meg hogy miért történt ez, meg egyebek.

-Te komolyan azt hiszed, engem ez érdekel?

-Miért, nem? – meglepődött arckifejezése kuncogásra késztetett.

-Figyelj, Nathan mióta eszemet tudom meleg. Nem is tudtam elképzelni lánnyal, nem is akartam. Neked akarok segíteni, szóval hajrá! Kérdezz! – eltűnődve nézett maga elé, majd a padlószőnyeg mintáját bámulva megszólalt.

-Párszor megpróbált nekem beszélni a múltjáról, de mindig megakadt, és sírni kezdett. Szóval megmondtam neki, hogy ha nem akarja, nem kell elmesélnie. Csak éppen ez engem nagyon bánt, mivel én elmondtam neki az én történetem, de még nem hallottam az övét.

Őszintén? Meglepődtem, hogy Nathan még mindig nem tudatta Louisval azt, miért lett ilyen, és egyáltalán mindent, ami vele történt. Már vagy 7 hónapja együtt vannak! Kellemetlen érzés költözött belém ennek

folyamán. Ismertem a történetet, és igazán nem az én feladatom elmondani Louisnak.

-Ezt én nem mondhatom el neked – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott.

-Tisztában vagyok vele. Csak azt akarom tudni, hogy vegyem rá, hogy beszéljen róla.

Felnevettem és felpattantam. A polchoz léptem és teljes testemmel neki simultam, majd hátradöntöttem a fejem.

-Nyűgözd le! Nyűgözd le, úgy, hogy megszólalni se tudjon – drámaian a szívemre szorítottam a kezem és bedőltem a kanapéra. Felnéztem Louisra, akinek az ölébe érkezett a fejem.

-Aztán bármit kérdezhetsz tőle. Csak adj neki időt, és ne hagyd, hogy abba hagyja a mesélést. Fontos, hogy tudj róla, mi volt.

-Értem. Ez fantasztikus volt, nem gondolkodsz a színésznői pályán? – élcelődött kedvesen az előadási stílusomon.

-Nem - fintorogtam, és kigurultam az öléből – egyenesen a padlóra, ahol káromkodások közepette beütöttem a derekamat a padlóba. Lou pedig csak nevetett, mint egy retardált fóka.

-Köszönöm a segítséget, faszfej! – morogtam, miközben felkapartam magam a padlóról.

-Bocsi, de ez vicces volt. Héjj, Jess! Gyere vissza! – hívott, én pedig visszamásztam a kanapéra.

-Mi van veled meg Harryvel? Már fúrja az oldalamat, Harry úgy lóg a telefonján, mintha el sem akarná engedni.

Oké, kérek egy percet. Az a Harry, aki hozzám se szól? Nem, nem hiszem. Rendben, tényleg folyton dumáltunk, amíg turnézott. De nem beszéltünk túl sok lényeges témáról. Most pedig örülhettem, hogy köszönt nekem. Amíg Louis elment, Ő nem tett semmit. Nem mintha vártam volna bármit is, de egy „Hogy vagy, bazdmeg?” jól esett volna. Nem mintha igényelnék bármi kedvességet, de az, hogy a Candy Crush-t nyomta a telefonján, amíg vissza nem jött a két jómadár, felháborító volt. Egy fél pillantásra sem méltatott, Őnagysága Harry herceg. Pff....

-Mi lenne? Szerintem elmúlatta velem az időt. Nem érdekel túlzottan, de miután folyamatosan írogatott nekem, megérdemelnék egy kis figyelmet. Ő meg rám se szarik – sóhajtottam, és a csillárra bámultam.

-Ő írt Neked? – mintha felkeltettem volna az érdeklődését. Elmosolyodtam, és újra felé fordítottam a tekintetem.

-Igen. Reggel úgy keltem, hogy az Ő üzenete várt, este úgy feküdtem, hogy Vele beszéltem utoljára. Sosem volt szándékomban, de végülis sok mindent kiveséztünk. Persze voltak témák, amik elég gyorsan kimerültek, de a többségben jó volt.

-Azt hittem ez csak… szex volt-a szája elé kapta a kezét, de túl későn. Hiszen kimondta, hallottam, tudtam értelmezni.

-Harry…Harry elmondta neked? – nem tudtam mit tehetnék. Belül felháborodtam, kívül elpirultam szégyenembe. Amiket akkor tettünk… Pornóba sem valók, de mégis, akkor volt a legjobb. A kétes érzelmeim fűtötték a vörösséget az arcomon. Ha Harry beszámolt Louisnak részletesen, ami valószínű, hiszen a legjobb barátja, elsüllyedhetek itt, a nappalijuk közepén. De nem tudtam dönteni a totális szégyen és aközött, hogy rátörjem Harryre az ajtót. Elmondta azt, amit megegyeztünk, hogy nem tudhat meg senki.

-Hát, nem mondta el. Benyitottam hozzá, és tudod, ezt érzi egy pasi. A szag, a látvány. Egyértelmű volt.

-Király. Elmondtad Nathannek?

-Nem. Feltételeztem nem szabad. Hiszen a bátyád.

-Köszönöm! – majdnem a nyakába ugrottam örömömben. Persze megtartóztattam magam, de hatalmas kő esett le a szívemről. Ha nem kell végig hallgatnom a felesleges papolást, amivel Nathan ostromolna, az önmagában örömöt okoz nekem.

-Szívesen, bár ezen nincs mit köszönni. De szerintem beszélned kéne vele.

-Minek? Hagyjál már! Inkább… nézzünk valamit! – muszáj volt elkanyarítanom a témát, mert én is tudtam, hogy beszélnem kell vele. Egyedül a tény nem tetszett, hogy Louistól kapjak hozzá tanácsot.

-Okéééé… Én választok!- felpattant és a DVDs polchoz sétált, ahonnan gyakorlott mozdulattal kivett egy filmet – Mit szólsz ehhez? „10 dolog amit tálok benned”. Az egyik kedvencem-a lejátszóhoz ugrált, én pedig nem tudtam nem megrekkenve nézni rá.

-Komolyan? Ez az egyik kedvenc filmed, és ilyen sokáig tartott rájönnöd, hogy meleg vagy? Mellesleg én is szeretem! –kényelmes pózba vágtam magam, és Louis is leült mellém.

-Hát, megesik. De tudod… Miután rájöttem ki is vagyok igazából, rájöttem miért tetszik annyira ez a film.

-Heath Ledger-vágtam rá az első dolgot, amit fel tudtam hozni a film mellett, mire Lou felnevetett.

-Abszolút!

Halvány mosollyal az arcomon realizáltam, hogy tényleg nem lesz olyan lány, akivel pasikat és Nathant beszélhetem ki. De helyette kaptam egy fiút, akivel szintén ugyanezt tehetem, és aki ugyanolyan lelkesedéssel teszi, mintha lány lenne.

A film közben Nathan is megérkezett, és befészkelte magát közénk, így édes hármasban néztük tovább. Miután végeztünk, beszélgettünk egy keveset, majd én elmentem vacsorázni és zuhanyozni. Most figyelmes voltam, és becsuktam az ajtókat mindkét oldalon. A vízsugár alatt gondolkoztam arról, hogy erőt kéne vennem magamon, és beszélnem kéne Harryvel. Sóhajtva elzártam a vizet, majd kiléptem a kádból, megtörölköztem, magamra vettem a pizsamámat, és a Harry szobájába nyíló ajtóhoz léptem, majd kinyitottam. Harry az asztalánál ült, egy papír felett görnyedt, és magában morogva irkált rá.

-Harry-bizonytalan hangomat megköszörültem, majd magamban botránkoztam a viselkedésemen. Úgy viselkedek, mint egy félős kislány, pedig soha nem voltam ilyen.

-Igen?-egy pillanatra sem nézett fel a papírról, és ez idegesített.

-Figyelnél rám egy pillanatra?-csattantam, mire felém fordította a széket és rám meresztette zöld szemeit.

-Figyelek.

-Beszélnünk kéne. Arról, amit… Csináltunk.

-Arról nincs mit beszélni. Megtörtént, nem lehet változtatni rajta.

Felirat hozzáadása

-Tudom. Csak, gondoltam… - Jess, te hülye picsa! Szedd össze magad! Annyira bizonytalan területen voltam, amilyenen még sosem, ennek ellenére összekapartam egy kis bátorságot, és így folytattam.

-Nem akarom, hogy eltaszíts magadtól. Hónapokon keresztül, folyamatosan a társaságomat kerested, de most, hogy élőben itt vagyok, hozzám se szólsz. Ez pedig zavar. A barátod vagyok. Legalábbis, az szeretnék lenni.

Elgondolkodva nézett maga elé, majd felállt és közelebb jött hozzám.

-Tudod, volt okom rá, miért nem szóltam hozzád. De ezt az okot még nem szándékozom megosztani veled.

-Harry, ne szórakozz velem!-egy lépést közelítettem felé, így majdnem összesimultunk – Az csak szex volt! Neked is jó volt, nekem is jó volt. Az, hogy barátok legyünk, nem lehetetlenül el amiatt, mert ágyba bújtunk - kicsit halkabbra vettem, mert nem akartam, hogy Nathan hallja. Bár, gondolom Louis és Ő nem pont ránk figyelnek jelen pillanatban.

-Tudod mit Jess? Ha ezen volt időd gondolkodni, gondolkodj el ezen is, aztán beszélhetünk-felocsúdni se volt időm, a nyakamra tette a tenyerét, magához húzott, és ajkait az enyémeknek nyomta. Egyszóval MEGCSÓKOLT! Nagybetűkkel, aláhúzva, bekarikázva, kiemelve, megcsókolt. Megannyi érzelem zúdult át rajtam az alatt a négy másodperc alatt, amíg el nem löktem magamtól, és át nem rohantam a szobámba. Becsuktam minden ajtót, és a falnak támaszkodva leültem a földre. Megcsókolt. Csak ez járt a fejemben, és ezt nem voltam képes kiverni a fejemből. Hogy tehettem volna? Az érzés ott volt az ajkaimon, és ami még szörnyűbb a fejemben, a gyomromban, mindenütt. Pontosan ilyennek képzeltem el az első csókomat. Amit azzal akartam megejteni, akit igazán szeretek. Erre Harry ellopta tőlem a lehetőséget. Én pedig ahelyett, hogy éktelen dühre kaptam volna, nem éreztem semmit. Pontosabban csak egy dolgot. Valami megmagyarázhatatlan meleget, valami boldogat, amit nagyon nem szabadott volna. Amit nem akartam. Amit nem akartam, de tudtam, ha elmúlik, még többet akarok majd belőle. Ez pedig, hölgyeim és uraim, nekem nem tetszett. Nagyon nem.