~16~

Anyám, sűrű bocsánatkérés jár, mindennel le vagyok maradva. Sajnos a suli bekavar, és a hétvégéim is elég bonyolultak voltak, szóval csupán három blogon vagyunk lemaradva Ariellel. Igyekszünk pótolni. Köszönöm az egy új feliratkozót :D Imádlak titeket, de úgyis tudjátok. Sajnálom a késést, jó olvasást! 

xx Emily

 Gold Night

Louis

Fogtam Nate kezét, és próbáltam mesélni, de a legerősebb próbálkozásom is csak makogás volt. Hiába nézett rám olyan támogatóan, és szorította a kezem bátorításként, én hallgattam. Évek óta őrzöm az eljegyzésünk titkát, és most nagyon fáj. Fáj, hogy még mindig megszakadok a súlya alatt, pedig itt van nekem Nate. És ha Ő nem is teszi közzé, hogy rosszul esik neki, hogy mellette is egy lány után sírok, tudom, hogy ezt érzi. Ha mégsem, akkor Nathan egy nagyon jó, és nagyon megértő ember.

-Louis, mit szólnál, ha nálad mondanád el? Ott könnyebb lenne-ajánlotta fel, és igaza van. Ott van a gyűrű. Oda akarom neki adni, és ez csak így lehetséges. Rábólintottam, és elhagytuk a házát. London éjszaka is nyüzsög, hatalmas, fekete Range Roverek tolonganak a szűk utcákon, amiket bár sugárutaknak, utaknak neveznek, a londoni forgalomnak ezek kevésnek bizonyulnak. Az utcán hangoskodó turisták és fiatalok. Pár nagy, piros busz halad a többségében fekete, fehér, és kék kocsik között. Egy motor felzúg valahol. Mi is a forgalommal haladtunk, de a kinti ricsajjal ellenben, mi csöndben voltunk. Egymás kezét sem fogtuk, mert én vezettem, Nate pedig az ablakon kifelé bámulva gondolkozott. Mindkettőnknek vannak titkai, amiket nehéz feltépni. Mi pedig pont erre készülünk. Tiszta lappal akarok kezdeni, és gondolom Nate is. Ez egy kapcsolat alapja, nem de? Hosszas utazás után eljutottunk a házunkhoz, amin Harryvel osztozunk. Nagyon hálás vagyok neki, amiért nem költözött el Tőlem, amikor utasítottak minket rá. Idegroncs voltam, és a fiúk mind rettegtek, hogy felvágdosom az ereimet. A valósághoz közel áll, hogy egyszer meg is próbáltam. Azóta nem tudtam kidobni Harryt a házból. De valószínűleg már tervezi. Hiszen egyértelműen eltávolodtunk egymással. Főleg, miután megcsókoltam, és... Bevallottam az érzéseimet.

-Megjöttünk!-jelentettem ki, amikor beálltam a kocsival a garázsba. Elég egyértelműen megérkeztünk, de Nate eléggé gondolkodóba esett és nem akartam, hogy bent üldögéljen még pár órát, mire leesik neki. Hallgatagan mentünk be a házba, és lopakodva mentünk a szobámba. Ha jól láttam Harry otthon van. Nem akartam felébreszteni. Becsuktam az ajtómat, és felkapcsoltam a lámpát.

-Leülsz?-kínosan megvakartam a tarkóm, és az ágyra mutattam, majd a fotelra a fal mellett. Nate leült az ágyra, és összekulcsolt kezeit nézte. A polcomhoz léptem, amin egy kis ékszeres dobozka őrzi a titkomat. Kinyitottam az egyszerű, fekete, két kis gyémánttal díszített dobozt. A selyemmel kipárnázott alján pedig ott feküdt az ezüst tűzkarika. Kezembe vettem, és elmém falai rögtön ostromolni kezdték az emlékek. Ezért nem vettem elő sosem. Mert az emlékek csak felélesztik bennem a szomorúságot. Ez máshogy is történhetett volna. De ki kell vernem a fejemből ezt az utat. Szerelmes vagyok. Végre! Tisztáznom kell a múltam, hogy boldog jövőm legyen. Leültem az ideges fiú mellé. Ijedten kapta rám a szemét, mint egy őzike, aki egyedül maradt az erdőben és minden kis nesztől megijed. Megfogtam a kezét az üres kezemmel.

-Kelseyvel jártunk. Ezt ti s jól tudjátok. Csak valamit nem vettem észre. Azt, hogy Kelsey Tommal kavar. A szakításunk napján, amikor megcsalt Tommal, pont akkor lett volna, az eljegyzésünk második hónapja. Pár nap múlva akartuk bejelenteni nektek. Senkinek nem mondtam el eddig. Lelkileg annyira összetört az, hogy a nő, akit szerettem, megcsalt, hogy szó szerint belebetegedtem. Leittam magam a sárga földig, részegen hazatántorogtam, bezárkóztam a szobámba, és még többet ittam, hogy felejtsek. Végül minden az alkohol homálya alá került. Semmit nem éreztem. Az ajtóm csukva volt, mindenkinek. Hónapok után hagytam csak abba. De mikor a két napig tartó másnaposság után józan lettem, a fájdalom elviselhetetlen volt. Az alkoholmegvonás és a tudat, Kelsey nincs többé, összeroppantott. Kimerészkedtem, bezárkóztam a zuhanyzóba, és megvágtam magam. Egy valami mentett meg. Az, hogy Harry látott bemenni, és mikor nem jöttem ki, rám törte az ajtót. Azóta járok pszichiáterhez. Amikor kibékültünk veletek, másnap találkoztam Kelseyvel. És odaadta ezt – kinyitottam ökölbe zárt kezem, és láthatóvá tettem a kis gyémántgyűrűt.

-Ez a gyűrű, amivel... amivel megkérted Kels kezét?-elámult, és nem vette le a szemét a gyűrűről.

-Igen. El akartam dobni, be akartam hajítani a Temzébe, de nem tudtam elszakadni tőled. És... Neked szeretném adni.

Nate csak nézet, felváltva Rám, és a gyűrűre.

-Mi... Miért?- bizonytalansága megmosolyogtatott.

-Mert azt akarom, hogy tudd, többet érsz bárkinél. És ha nálad lesz, mindennél jobban biztosítanál engem abban, hogy megéri az életemet élnem.

Pár másodperc habozás után a gyűrűért nyúlt, de megakadályoztam benne.

-Fel akarom húzni az ujjadra!

Megszeppenve nekem nyújtotta a jobb kezét. Megvizsgáltam az ujjait, és a gyűrűt is. Kelseynek nagy volt, nem értek az ékszerekhez. De így pontosan illeni fog Nate ujjára. Talán ez egy jel, hogy már nem éri meg

Kelseyn rágódnom. Sőt, sosem érdemeltem meg. Ráhúztam a gyűrűsujjára, és meglepetésemre tényleg illet az ujjára. Megbámulta a gyűrűt, majd rám esett a tekintete. Könnyes volt a szeme, és pár pillanat múlva már a nyakamba vetette magát, és egy csókot nyomott az arcomra.

-Köszönöm, hogy elmondtad nekem Louis!-motyogta, és elszakadta tőlem. Nagy levegőt vett és belekezdett a saját meséjébe.

-Ha te is elmondtad a titkod, én is elmondom az enyémet. Egy így tisztességes. Mindig is énekes akartam lenni, és nagyon sok barátom volt. De volt egy legjobb barátom. Minden időmet vele töltöttem. Jeremynek hívták. Ő volt a leghelyesebb fiú a suliban, falta a lányokat, csak az a baj, hogy én is beleestem. Egyszerűen beleszerettem. Mindig tudtam, más vagyok, mint a többiek. Én mindig a lányokkal kezdtem barátkozni, velük voltam egy hangon. Jeremy csak betoppant, és elvette az eszem. Volt barátnőm, de nem voltam belé szerelmes. Menthetetlenül meleg vagyok. Mikor rájöttem, azt hittem, Jeremy viszonozni fogja az érzéseimet. Viszonozta is... Legalábbis azt hittem. Az első csókunk kint díszelgett a suliban mindenhol, és mindenki kinevetett. Kivéve a lányok.

Ha Isten utálja a melegeket, miért vagyunk ilyen aranyosak?

Elvesztettem minden bizalmamat a fiúkban, pedig meleg voltam. Felvontam magam felé, ezt a furcsa maszkot, amit tartok, azóta is. Nem tudok megállapodni. Kénytelen vagyok rá. Jeremy együtt röhögött mindenkivel. Megaláztak, kicsúfoltak, eltiportak. De a legjobban az fájt, hogy az tette, akit szerettem. Ezért nem akartam behódolni neked, és az érzéseimnek. Mert féltem. Tőled, és attól, amit te jelentesz. A nyilvánosságtól, az emberektől. Nem akarom megint hallani a gúnyos nevetéseket. Főleg nem a barátaimtól.

Megdöbbentett a beszámolója. Ezért nem keresett. Azt akarta, bizonyítsak. Bizonyítsam, hogy nem verem át.

-Átmentem a vizsgán?-mosolyogtam rá, és megszorítottam a kezét. Látszott rajta, mennyire rászakadtak az érzelmek. Az én és az Ő érzelmei. Az emlékek letaglózták. Rám emelte a tekintetét.

-Át. Minden szinten-előrébb hajolt, és egy szűzies csókot nyomott ajkaimra. Mindig imádtam, ha egy nő vad, de valamiért a forró véremnek jót tesz a félénk, bátortalan, gyengéd fiú, aki segít nekem átvészelni mindent, és mellettem akar maradni. Nem sok ilyen volt még.

-Nem fekszünk le?-kérdeztem, mire kicsit bizonytalanul nézett rám. Nem tudtam visszafujtani a vigyoromat.

-Mármint aludni- halántékára nyomtam egy puszit, és pillanatokon belül bent voltam az ágyban, egy szál alsógatyában. Nate is lassacskán befeküdt mellém. Mikor betakarózott, a két takarót „egybe nyitottam” és hozzábújtam hátulról. Átvetettem rajta a kezem, és megfogtam vele az övét. Megmosolyogtatott, hogy magán hagyta a gyűrűt.

-Mindig veled leszek!-suttogtam a fülébe, és illatát beszívva, álomra hajtottam a fejem. Most nem álmodtam rosszakat. Nathannel álmodtam. Egy szőke fiúról, akit megvertek, és egy Nathannel, aki az én karomba bújva mosolyog.

~15~

Hú ez a rész xdd jól megírtam (Y). Nos sok örömet eljetek benne, komi, pipa, satöbbi :D *Emily

Truly Glad

Louis

Nem egyedül kelni, a világ legfantasztikusabb élménye. Ugyanis mikor felkeltem, Nath a karjaimban volt, és még mindig ott szuszogott. Nekem pedig boldogság öntötte el a szívemet. Beszívtam az illatát, és óvatosan elengedtem. Halkan kecmeregtem ki az ágyból, és felvettem a földre dobott pólómat. Nem csináltunk semmi „olyat” este, csak csókolóztunk. De a szenvedély ennek ellenére is elkapott minket egy kicsit. Elég hideg volt, lévén korán reggel van, így inkább teljesen felöltöztem. Lesettenkedtem a konyhába és kaja után kezdtem kutatni. Egymás után nyitogattam ki a szekrényeket, míg megtaláltam a megfelelő kellékeket, és neki álltam egy két személyes rántottának. Rég kellett már magamra főznöm, nem hogy két emberre, de megpróbálok. Általában Harry főz, vagy kaját rendelünk. De most le akarom nyűgözni valamivel Nathot. Feltettem a tojást a tűzhelyre, és ebben a pillanatban, Nate átölelt hátulról.

-Jó reggelt!-köszöntem, és mosolyogva folytattam a főzőcskézést.

-Megijedtem, hogy nem voltál mellettem. Azt hittem álmodtam - még nagyobb vigyorgásra késztetett ez a megszólalása. Olyan ártatlannak és sebezhetőnek tűnt. Én pedig küldetésbe vettem, hogy meg fogom védeni. Mindig, és örökké. Lefeszegettem magamról a karjait, és felé fordultam. Kék szemei bánatosan csillogtak, ami meglepett. Későn kapcsolt, és próbált vidámnak tűnni, de engem nem vert át. Szíven szúrt, hogy szomorúnak érzi magát. Hogy szomorúnak érzi magát MELLETTEM. Megsimítottam a kezét, és homlokomat az övének döntöttem.

-Mi a baj?-néztem a szemébe, és egy őszinte mosolyt kaptam cserébe, ami nekem is mosolyt csalt ajkaimra.

-Semmi. Csak... emlékek-félre nézett, és teljességben át tudtam érezni a helyzetét. De nem akartam titkokat. Tudni akartam mindent a múltjáról, még ha ezért nekem is vallanom kell. Nyomtam egy puszit a szájára, mire pipacsvörösre váltott az arca. Visszafordultam a rántottához, és levettem a tűzről. Tányérokba tettem, és az asztalhoz vittem. Leültünk és csendben fogyasztottuk el a reggelinket. Az étkezés befejeztével beborítottuk a tányérokat a mosogatóba, és felmentünk a szobájába.

-Nézünk valamit?- guggoltam le a DVD-s szekrény elé. Szolidan meglepett a filmek kategóriája. A legtöbb romantikus vígjáték, vagy romantikus film, csak pár akció, vagy horror akadt közöttük.

-ÖÖÖ- Nath dadogva mellém térdelt és pirulva, remegős kézzel próbálta becsukni a szekrényt, de mér késő volt. Mindent láttam.

-Nath... – kihúztam a lemeztokot a többi közül – Szex és New York?

-Szeretem –vakarta meg a tarkóját kínjában. Rezzenéstelenül meredtem rá pár másodpercig, majd kiszakadt belőlem a röhögés. Seggre ültem, és hátra esve nevettem tovább. Szinte levegőt se tudtam venni. Szerintem egy élő férfiember sem szereti a Szex és New Yorkot. Legyen buzi, vagy nem. Könnyek csorogtak a szememből, mire alább hagyott a nevető rohamom. Könnyes szemeimmel is tisztán láttam, ahogy Nath megsértődik. Felültem, megtöröltem a szemem, és hozzá hajoltam. Sértődötten elnézett tőlem.

-Na!-nyüszögtem, és hátra vetettem magam, Őt is magammal húzva. Meglepődött a kis akciómon, így előre esett, és a kezeivel kellett tompítania az esést. Így pár centire került az arcomtól. Ez tipikus „csókolózós” pillanat volt. Finoman felé hajoltam, és a szemébe mélyedtem. Ő is, de minél közelebb kerültem hozzá, és már a saját lélegzetem visszacsapódását is éreztem, annál inkább csukta be a szemét. Követtem a példáját és pár másodpercig élveztem, ahogy lélegzetünk összekeveredik közöttünk, majd megcsókoltam. Finoman szívtam be alsó ajkát, majd átdugtam a nyelvem a szájába. Vele csókolózni életem legjobb élményei közé tartozik. Talán mert szeretem, talán azért, mert tudja én szeretek irányítani, vagy csak azért, mert Ő is nagyon jó benne. Nem tudom, de ahogy belemerültünk a csókba, éreztem, hogy a gatyámban éledezni kezd valami. Nath mocorogni kezdett, és ezzel nyögést váltott ki belőlem. Amint elhagyta ajkaimat a nyögés, Nathan elszakadt tőlem, és vörösre pirult fejjel távolodni kezdett, de követtem, és vele együtt ültem fel, így Ő az ölembe került. Nem tehettem róla, de egyszerűen elvesztettem az eszem. Lángoltam a vágytól, és az érintésétől.

-Louis, ezt nem szabad-suttogta, mikor a nyakába hajtottam fejem.

-Azt szabad, amit szabadnak akarunk. Te nem akarsz örömet érezni?-mormogtam meleg bőrébe. Becsúsztattam a nadrágjába a kezem, és hozzádörgöltem magam a lovagló ülésben elhelyezkedő fiúhoz. Elvigyorodtam, mikor a keménysége az enyémhez simult.

-Louis...-sóhajtott. Hátrabicsaklott a feje, én pedig megcsókoltam ezáltal felszabadult nyakát. Ajkam végig húztam rajta, és visszafeküdtem a hátamra. Lábaival körbefogta medencémet, és ajkát beharapva, mellkasomra bámulva lehajolt hozzám. A fülemhez ért a szája, és remegve belesúgott.

-Louis... leveszed a pólód?

-Te is le tudod-túrtam bele a hajába. Nagyot sóhajtott, és pólóm alá csúsztatta a kezét, és szép lassan lehámozta rólam. Felemelkedtem egy kicsit, hogy lehúzhassa rólam teljesen, majd visszahuppantam a padlószőnyegre, ami így kicsit kényelmetlen lett volna, ha érdekelt volna. De ezért az élményért szögeken is feküdnék. Lassan csókolgatta a mellkasom, és a nyakam, nekem pedig ez földöntúli örömöket és szorító nadrágot okozott. Megmarkoltam a fenekét, és magamhoz préseltem.

-Mozogj, kérlek!-sosem éreztem még magam ennyire dominánsnak és kiszolgáltatottnak is egyszerre. Nathan mindent megtett nekem, de én is mindent megtettem volna neki. Szégyenlősen szemeimbe nézett, én pedig legyőztem a kéjt, és elmosolyodtam. A lehető legbiztatóbb mosolyomat próbáltam felé küldeni, és azt hiszem sikerült, mert kajánul megcsillant a szeme, és ajkát beharapva megmozdította a csípőjét, mire az egész altestem megrándult, és nyöszörgés hagyta el a szám. Becsuktam a szemem, és élveztem, ahogy a fiú hozzám dörgölőzik, és ujjaimmal a fenekébe kapaszkodhatok, és adhatok egy kis energiát a lökésekhez. Felhők feletti élmény volt, ahogy ez az ártatlan kisfiú legmélyebb vágyaim egyikét teljesíti. Majd felrobbantam a nadrágomban, de tudtam, nem mehetek messzire, különben örökre elijeszteném magamtól. Egyre mélyebben nyögtem, és Nathan is nyöszörögni kezdett. Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy a férfiasságát markolássza a nadrágján keresztül. A látvány ledöbbentett, és vagy a köldökömig „lökte” erekciómat. Megragadtam behajlított térdeit, és egy hirtelen fordulattal a hátára gurítottam. Felhúztam az oldalamhoz mindkét lábát, és így pont összeért a péniszünk. Nath szeme elkerekedett mikor mozogni kezdtem, mert így altájaink folyamatosan dörzsölődtek. Majdnem felrobbantam már, de tartottam magam, és megrohamoztam Nathet. Nagyon gyorsan csináltam, olyan volt, mintha nővel csinálnám, csak nem hatoltam be semmibe, és számomra vagy ezerszer élvezetesebb is volt. És hogy éreztem, Nathan is eléggé élvezte, mert folyamatosan nyögött, karmolta a hátam, és a hajam húzta. Bár a ruháink elválasztottak minket, rettenetesen közel jártam a csúcshoz.

-Úristen, Lou... Lou... Louis!-Nath felordított, és belém kapaszkodva megremegett. Kipattantak a szemeim ahogy hallottam megakadt légzését, és elkerekedett szemekkel hallgattam a fülembe zihálását.

A csúcson volt, és élvezetének hangjai pár lökés után engem is eljuttattak a csúcsra. Megrándult a csípőm, karjaimból kiszaladt az erő, és összeroskadtam a belém kapaszkodó Nathanre. Görcsösen ragaszkodott hozzám, én pedig a nevét ziháltam.

-Nath... Nate - furcsán ejtettem ki a nevét, de nem tudtam a kiejtésre koncentrálni, miközben éreztem, ahogy kilövell belőlem a sperma, és megnedvesíti a boxerem és a nadrágom. Lihegve, félmeztelenül tapadtam az imádott fiúhoz, aki még mindig a fellegekben járt. Nem hittem volna, hogy ekkora örömöt okozhatok neki, hiszen a fiúknál eléggé kezdő vagyok. De ahogy elhaló légzését, és remegő kezeit éreztem, tudtam, valamit nagyon jól csináltam. Összeszedtem magam, és feltápászkodtam a földről. Felkaptam a fölsőmet, és amíg kifordítottam, éreztem a hátamon Nathan tekintetét, így gondoltam tartok neki egy kis műsort. Felé fordultam, rámosolyogtam és mintha nyújtóznék, a karjaimat a fejem felé emeltem, kinyújtóztam, ezzel megmutatva izmaimat. Egy pillanatra néztem csak rá, és a szekrényéhez léptem.

-Kölcsönadsz nekem egy boxert és egy nadrágot? Ezeket nem szeretném ma hordani-mutattam a foltra, amit Ő okozott nekem. Elvörösödött, és csak bólogatni bírt. Kivettem a nevezett ruhadarabokat és lehúztam a nadrágomat. Kicsit kitoltam a fenekem felé. Jól tudom, hogy engem bámul, és így neki annyira nem kínos, mert ha látnám, hogy bámul, rögtön a falra nézne, és vissza se tekintene rám. Pedig én élvezem, ahogy néz engem. Lehúztam az alsógatyámat, és úgy dobtam le, hogy látszódjon rajta a folt. Ami a terjedelme miatt nem volt nehéz mozzanat. Felhúztam magamra a ruháit, felvettem a pólómat, és meglepődve vizsgáltam meg magamon a ruhákat. Egy méretünk van. Talán nem kéne ennyire meglepődnöm rajta, de azért még is... Furcsa volt. Sokkal kisebbnek képzeltem Nate ruháit. Nate-et mondtam volna? Magamban mosolyogtam. Megvan a beceneve.

-Hej, Nate!-szólítottam meg és felé pördültem – Egy a méretünk. Hordhatjuk egymás ruháit!

-Minek hívtál?-kérdezte remegve, rákvörös fejjel, de még mindig a földön ülve.

-Nate.

-Így hívtál amikor... amikor a... amikor el...-dadogott. Hihetetlen édes, ahogy zavarba jön.

-Amikor elmenetem, igen. Szerintem cuki – hozzá léptem és felsegítettem. Ő is átöltözött, amit én vigyorogva néztem, Ő pedig az orra alatt motyogta végig. Mikor végzett, mindennek ellenére az ölembe ült, és a vállamra hajtotta a fejét.

-Nagyon siettetjük a dolgokat-fűzte össze az ujjainkat.

-Nem. Csak elragadott minket a hév.

-De lassítanunk kéne-motyogott.

-Szeretnéd, ha többé nem lenne ilyen?-suttogtam, és a hajába túrtam. Oldalról vizsgáltam a szemeit, egészen addig, amíg rám nem nézett.

-Megtennéd nekem?-boci szemeket meresztett rám.

-Érted bármit szerelmem-nyomtam egy puszit a szájára. Mikor el akartam húzódni, megfogta a fejem, és az ajkaimat magához szorította. Nem engedett elmenni. Elmosolyodtam. Közelebb húztam magamhoz az ölemben.

-Köszönöm Louis!-suttogta a számra.

-Ugyan. Neked mindent hajlandó lennék megtenni.

-Még Kelseyről is elmondod az igazat?-ledöbbentem és szinte kilöktem az ölemből. Seggre huppant, én pedig felpattantam.

-Ezt soha, SOHA ne kérd tőlem!-szóltam rá hangosan, és dühösen. Elkerekedett szemekkel nézett rám.

-De Lou... Tudnom kell mi történt. Nyilvánvaló, hogy nem mondasz el mindent a kapcsolatodról vele. De én tudni szeretném, hogy segíthessek.

-Nate, ez már a múlt! Ha ilyeneket mondasz nekem, lekaplak, és egy kötéllel a szádban foglak megerőszakolni! Soha, ismétlem, soha nem kérdezhetsz Róla. Ez csak az én dolgom-ijedten nézett rám, én pedig megbántam, amit mondtam. A félelmet látni a szemében mindennél fájdalmasabb volt.

-Tudtam-sütötte le a szemét- Tudtam, ez csak egy látszat-félre nézett, és esküszöm, hogy egy könnycsepp csorgott le az arcán. Ne, abba bele is halnék! Térdre vetődtem mellette.

-Mi látszat?

-Nem szeretsz. Csak egy hülye kis pótlék vagyok a szemedben, és Kelseyt akarod-motyogta. Én barom! Azt hittem Nate a múltamban akar kutatni, pedig csak segíteni akar nekem, és magában, hogy megbízhassunk egymásban.

-Ez nem igaz. Ha ennyire szeretnéd, elmesélem-adtam be a derekam. Ha sírnom kell előtte, megteszem. A lényeg, hogy bízzon bennem, és lássa, én megnyílok előtte. Akkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, miszerint neki fogom adni a gyűrűt, amit máig nem tudom, hova rejtsek, hogy ne rajta járjon az eszem. És most annak adom, aki megérdemli, mert várt rám.

~14~

Üdv! Nos, az előző részben mindent elmondtam amit kellet, szóval... Itt lenni ez rész, nagyon huuu *--* xx Emily

Again For Love

 

Louis

Amint Nath eltűnt a színpadról, megdöbbenve hallgattam tovább a dalt, míg nem rájöttem, mit is akarok. Felpattantam, és az asztalok között szlalomozva elértem a művészbejárót, és betolva a nehéz ajtót, rohanni kezdtem a folyosó. Nem tudtam merre kéne mennem, nem tudtam semmit. Egy valamit tudtam. Meg kell találnom. Ez az egyetlen esélyem van. Rohantam a hosszú, kanyargós folyosón. Elnyelt az épület, még sosem jártam itt. Különböző elágazásokban futkároztam, míg végül egy lépcső tetején állva megláttam a fehér zongorát, amin Ő játszott. Lassan szedtem a lépcsőfokokat, és mikor a hangszerhez értem, végig húztam a tetején a kezem, majd lehuppantam a zongoraszékre.

  Megkerestem a megfelelő billentyűt, és lenyomtam. A hang megfelelőnek tűnt, így elkezdtem játszani a dallamot, ami hónapok óta, ugyanazon álom alatt kísért engem. Nem elég, hogy a tudat is keserített, folytatódtak az álmaim, ráadásul nem a szokásos.

A „jövőnk” játszódott benne. Amiben az álmaim szerint sokat fogunk smárolni. De a valóság nem ilyen egyszerű. És nem is valós. Ezért ittam elalvás előtt. Hogy ne álmodjak. Vagy legalább ne emlékezzek rá. Persze ettől rögtön alkoholista lettem, csak mert két hónap alatt kiittam két üveg Whiskeyt. Pár korty lefekvés előtt, és elfogy az az üveg. Én pedig nyugodtan végig alszom az éjszakát. Általában. Persze néha nem használt, és ez a hülye dallam kísértett egész nap. És most ezt a dallamot ismételgettem a zongorán. Elrontottam mindent. Nem hallottam még a Show Me Love-ot, egészen a mai napig. Most pedig egyértelmű, hogy Nathan rólunk írta. Csak ki kellett volna mutatnom, amit érzek, és az enyém lett volna. De gyáva voltam, és Rá hagytam a döntést, pedig tudtam; Nath mindig is visszahúzódó volt.

- This is not gonna last forever-megálltak az ujjaim, és talán a szívem is. Lassan a lépcső felé néztem. Nath ott állt, a falnak támaszkodott, és onnan nézett rám.

- Ismered?-elmosolyodott, és fejét lehajtva lépett le az utolsó lépcsőfokokon.

- Én írtam-nézett vissza rám. Ennyiben maradt a beszélgetés. Néztünk egymásra. Már nem igazán van titkunk. Én tudom, Ő mit érez, Ő is, hogy Én mit. Nem kérdés kinek a kezében a döntés. Felálltam és egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Nem hátrált, és ezt biztatónak találtam. Két lépés választ el a boldogságomtól. Nem hiszem, hogy ellenkezne, de azt sem tartom nyilvánvalónak, hogy rögtön beadja a derekát. Két lépés, de nem merem megtenni. Félek, ha visszautasít, mi lesz? Megint összetörök? Inni kezdek? Végleg összetörik a szívem? Meghatározhatatlanul kék szemeibe mélyedtem, és akkor vettem észre, hogy hátrált, de csak annyira, hogy a falnak dőlhessen. Vár. Rám. Én pedig nem fogom megváratni. Megszüntettem a pár lépést, és már vészesen közel állva, szemébe néztem.

-Szabadna ezt nekünk?-suttogta megbánással a hangjában. Olyan volt, mintha gyászolna valamit. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Boldognak akarom látni. Az oldalamon. A derekára csúsztattam a kezem. Úristen! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen érzés lesz. Azt gondoltam, hogy egy fiúval más lesz, mint egy lánnyal, de eddig nem sokat különbözik. Hirtelen száraznak éreztem a számat, így megnyaltam. Nath megbűvölve nézte, ahogy a nyelvem végig siklik ajkaimon. Én pedig lekalandoztam tekintetemmel ajkaira. Szétfeszített belülről az izgalom, és bár számtalanszor csókolóztam már, rám tört a kezdők bizonytalansága. Nathan csak várt, várt, mikor teszek végre valamit. Mivel én nem tettem semmit, karjával átölelte a nyakam, és közelebb húzott magához. Annyira közel, hogy mellkasunk ütközött, orrommal pedig az övéhez ért. Becsukta a szemét, és én is követtem a példáját. Lélegzetünk keveredett, ahogy résnyire nyitott ajkaink közel kerültek egymáshoz. Éreztem, ahogy puha ajkai az enyémekhez értek, és elöntött a kétségbeesés, hogy ezt nekünk nem szabad tennünk, és már távolodtam volna el. Nem bírtam a nyomást, amit a környezetem gyakorolt rám, a homokosakkal szembeni bánásmóddal. És pont most rezeltem be. De csak én. Ugyanis Nath megérezte gyengülő kezeimet derekán, így lépett. Most először Ő. Ajkait az enyémeknek nyomta. Ebben a pillanatban szartam a világra! Ő és Én egy sötét teremben, egymás ajkaira tapadva. Lassan a kis szájra puszi heves csókba ment át. Neki nyomtam a falnak, és derekánál fogva magamhoz szorítottam. Nem ellenkezett, hajamba túrt, és tűrte a heves csókcsatát. Megkockáztatom élvezte is. 

Majd kicsattantam a boldogságtól, amit a közelsége okozott. Sok idő óta először, boldog voltam. Nem kellett semmire gondolnom. Se Kelsey, se El, se más! Semmi kiszáradásig sírás, piálás többé. Nathan az enyém. És ezt senki nem veheti el tőlem. A boldogságunk csak a miénk! Mosolyogni támadt kedvem. Ezzel sikerült megtörnöm a csókunkat, ugyanis Nath is rákezdett, de Ő halkan nevetett. Végül elszakadtam tőle, de nem bírtam ki, hogy ne öleljem át. Így ölelkezve nevetni kezdtünk. Nem volt rá különösebb okunk. Boldogok voltunk, és kiadtuk magunkból a kicsit kevesebb, mint fél éves feszkót. Mikor abba hagytuk a nevetést, eleresztettük egymást, bár részemről eléggé nehezemre esett. Legszívesebben sosem eresztettem volna el.  De muszáj beszélnünk. Lesütötte a szemét, és félénken kezdett bele a mondandójába.

- Nem szabadna ezt csinálnunk. Neked biztosan nem.

- Miért nem? - vágtam a szavába – Mert nem szabad, vagy mert félsz?

- Mert nem lehet-jelentette ki magabiztosan- Mert ott vannak a fiúk. A rajongók. A családunk.

- Nath! Senkinek nem kell tudnia erről. Csak mi ketten. Meg Harry. Meg Zayn, mert Ők már tudják. De lehet ezt titokban is csinálni. Ha most nem leszel az enyém, nem fogom sokáig bírni. Kellesz nekem, mert szeretlek. És ha ezt nem is lehet, én ezt érzem. Nem érdekel senki, csak te. De ha neked nem kell a szerelmem, akkor nem erőltetem-elfordultam, és hagytam lecsorogni egy könnycseppet az arcomon. Kétségbeestem. Tényleg csak ennyit állít közénk? E miatt nem lehetünk együtt? A vállamra simuló keze ellazított az izmaim. Nem akartam, hogy gyengének tűnjek előtte.

- Louis! Tudnod kell valamit-felé fordultam, éreztem mi jön – Szeretlek!-és ezzel a mondattal újra megcsókolt. Nem volt olyan hosszú, mint az előző, de kétszer olyan édes.

- Szeretlek, és ha kell, életem végéig titkolom a kapcsolatunkat. Tönkre mennék, ha nem lennél mellettem - nézett mélyen a szemembe, de mégis, úgy éreztem, valami bántja a lelkét. De most nem foglalkoztam ezzel, csak boldogan mosolyogva megfogtam a kezét. Bárcsak kisétálhatnék vele így, kéz a kézben. De sajnos még nem ezt a világot éljük. És feltehetőleg nem is fogjuk. De a lépcsőn, és egészen egy nyüzsgő folyosóig foghattam a kezét, és ez nekem jelenleg elég volt. Visszaültünk a helyünkre, immár mosolyogva. Kaptunk pár furcsa pillantást a fiúktól, de nem szóltak semmit. Felteszem – Zaynen, és Harryn kívül – azt hiszik, megbeszéltük a dolgainkat. Mondjuk, lényegében igaz is. 

Életemben nem vártam még ennyire egy megnyitó végét. Mikor végre vége volt, szinte kirobbantam a teremből. Vacsoránál, mintegy véletlen, Nathan megemlítette, hogy nála van valami ruhám, vagy mim, nem figyeltem. A lényeg az volt, hogy menjek át hozzá. Én pedig örömmel támogattam az ötletet, így én a másik bandával mentem haza, pontosabban Nathez. Felsétáltunk a bevezető úton, nekem pedig már forrt a vérem. Éhesen caplattam Nathan után, és a körülbelül fél perces séta alatt minden kijött rajtam. De leginkább az, hogy nő, és Nathan hiányában a két kezem közül válogathattam csupán. Most pedig minden szinten akartam Nathant. Nem akarok sietni, de  kell egy idegen érintés a testemen, a sajátomén kívül. Tökölt a kulcsokkal, majd mikor már bentről zárta az ajtót, nem bírtam magammal. Amint megfordult, az ajtónak toltam, és megcsókoltam. Viszonozta, és megint a hajamba túrt. Azt hiszem a lány szerepet választotta. Levezettem a kezem a lábához, és egy pillanatnyi elválással felhúztam lábait a derekamhoz. Eltolta a száma sajátjától.

- Louis, mit csinálsz?-belehajoltam a nyakába, és magamba szívtam csábító illatát.

- Szórakozom - beleharaptam a nyakamba, mire felnyögött.

- Menjünk inkább a szobámba-nyöszörgött, mire helyismeretemet bevetve, karjaimban vittem fel a szobájába. Ott pedig... Azt megtartom magamnak.

 

~12~&~13~

Üdvözletem dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad. Nos, egy kis meglepi. Ez egy hosszú, eseménydús, és reményeim szerint eseménydús rész lett. Imádom Nathant, azt hiszem :pp Mivel a vázlataim szerint máshogy alakult volna a 12. rész, így a 13-al összevontam, mert magában csak egy oldalt sem ütött meg Wordben :// De tényleg, szerintem jó lett. Nos, komikért nem harapok, pipák is jöhetnek dögivel. Imádok mindenkit! xx Emily

Mindkét címet leírom xd

More Than Soldier&Irresistible Lie

Nathan

Megint egy fiú. Mindig egy fiú. Miért nem lehetek olyan normális, mint a többi gyerek? Sose lehetek az. Megbűvölve bámultam Jeremy vizes testét, ahogy kimászik a medencéből, és felém indul. Ő a legjobb barátom. Tényleg mindent tud rólam, kivéve azt az egyet, hogy a fiúkat is szeretem. Nem tudja, hogy biszex vagyok. Azt pedig főleg nem merném neki elmondani, hogy pont Őt szemeltem ki magamnak. Persze ezt magamnak se vallanám be. A lélegzetem eláll, ha ránézek, de sosem fogadnám el, hogy szeretem. Nem akarom, hogy feltörjenek az emlékeim. Nem történhet meg. Sikerült túltennem magam ezen a traumán, és most megint elindult bennem az a valami. Az a valami, ami megdobogtatja a szívem, ha Louisra gondolok. Nem teheti ezt velem! Miért kellett ezt tennie velem? Talán nem fogom megtudni sosem. Játszik velem. Lou a lányokat szereti. Mindig is őket szerette. Igazából, a mai napig nem gondoltam Loura úgy, mint egy pasi. Ő a barátom volt. Aki iránt nem érezhetek semmit. Ez eddig így is volt. A csókjával pedig mindent elrontott. Erősebben húztam meg a nyakkendőmet, mire felköhögtem. Kilazítottam és végigsimítottam az öltöny gyűrődésein. Semmi kedvem nincs ehhez a rohadt gálához. Nem nyerünk semmit, de énekelnünk kell. Ezt a rohadt Show Me Love-ot! A csókunk után egyszerűen a munkába temetkeztem. Hónapok óta nem beszéltem vele. Semmilyen módon nem akartam vele kapcsolatba kerülni. Menekülök. Dolgozok, lejárok az edzőterembe, és amikor ételre nézek, elmegy tőle a kedvem. De senkinek nem tűnt még fel a változás, csak egy mérettel kisebb ruhákat hordok. Nem nehéz elérni, ha annyit eszel egy hónapban, hogy két kezed elég lenne az összeszámolásához. Egyszerűen csomó alakul a torkomban. Nem tudok nyelni. Próbálom lenyomni a torkomon a kaját, de nem megy.  Minden a depressziómra emlékeztet Akkor. Becsomagoltam egy dobozba az érzelmeimet, amiket Lou felé érzek, és kidobtam őket. Hallottam pletykákat Jaytől, hogy Louis inni kezdett. A szívem is belesajdult, mikor elmesélte, hogy Whiskey-s üveget találtak az ágya alatt. Mondanom sem kell, üresen.  Még az is megnehezíti a dolgát, hogy Harryvel nem beszélnek. Ez nem tudom, miért van, de ezért is magamat hibáztatom. Borús gondolataimból a kocsi dudája mozdított ki. Kivánszorogtam a mini buszhoz, amiben a többi bandatársam nevetgélt. Felvettem az álca mosolyomat, és beültem közéjük. Lepacsiztam velük köszönésképpen és már süvítettünk is a gálára. Amint kiléptünk a kocsiból, rögtön tereltek is minket a limuzin felé, amivel érkeznünk kell. Nem akartunk feltűnősködni egy limuzinnal a városban, de érkezni nem érkezhetünk egy kis busszal. Így két utcával arrébb ültünk át a fekete, sötétített ablakokkal ellátott autóba. Ezek után már gyorsan odaértünk, és mosolyogva kiszálltunk. Végig vonultunk a vörös szőnyegen, megálltunk pár interjúra, és beálltunk pár fotóhoz. Villogtak a vakuk, záporoztak a kérdések, és ez elfeledtetett velem mindent. Imádom a munkám, mindig is énekes akartam lenni. Most, hogy sikerült, évek óta, csak akkor érzem magam felhőtlenül boldognak, ha dolgozom. Ha adok valamit a rajongóknak. A Louval történtek pedig sokat segítettek A munkában. Konkrétumként nevezhetném meg a Show Me Love-ot, aminek írásába sokat segített a helyzetem. Leültem az asztalomhoz, fogtam egy tollat, egy papírt, és leírtam, mennyire fáj ez az érzés. Mennyire hiányolom, hogyha tényleg jelentett neki valamit az a csók, akkor miért nem tett semmit? Én sosem voltam elég jó senkinek, és mikor azt érzem, végre lehetnék, összetörik a kívánságom. Oké, lehet, ha én beszéltem volna vele, meg tudta volna magyarázni, de... Hogy őszinte legyek; nem akartam, hogy megmagyarázza. Nem akartam, hogy érezzem a szeretetét, mert akkor elcsábulnék, és csúnyán elesnék. És ezekre a sebekre nem elég a Bepanthen plus. 

Ezekre Jack és Jim a megoldás, legalábbis Lou szerint. Megint csinálom! Louhoz kapcsolom a dolgokat, amit nem kéne! Csak fájdítom a szívem. Louis a nőket szerette mindig is, de ha ez most meg is változott, rossz ajtón kopogtat. Én nem nyitom ki még egyszer az ajtót egy férfinak. Lou csak szeresse szépen a nőket. Ne akarjon engem szeretni. Azt senki ne akarja, mert akkor a világgal néz szembe. És ha Louisval bármikor, bármi is lehetne köztünk – de ugye nem lesz, mert nem szeret engem, ebben biztos vagyok – akkor mindkettőnk karrierje tönkre menne. És ami ennél is fontosabb; a bandák mennének tönkre. És ez a legfontosabb. Szóval leginkább össze vagyok zavarodva. Sem az érzéseimmel, sem az akaratommal nem vagyok tisztában, de addig ó, amíg még az agyamra, és nem a szívemre hallgatok. Vagy még rosszabbra; a gatyában rejtőző értékemre. Végre elfoglalhattuk a helyünket a teremben, egy nagy kerekasztalnál. Egész jól elvoltunk, de a kérdésemre, kik jönnek a maradék 5 székre senki nem tudta a választ; vagy nem akarták megadni. Egyre nagyobb nyüzsgés támadt, és a terem megtelt sztárokkal, fontos emberekkel. Miley Cyrus mostani szokásához híven kirívó öltözetben billegett el mellettünk, azt hittem Őt ültetik hozzánk, de csak gratulált az új dalunkhoz. Szívéjesen elfogadtuk a gratulációt, majd elment. Egyikünk sem bámult utána, igazából nem lett volna miért, mert a kivágás a ruháján akkora volt, hogy konkrétan semmit nem takart. Az előttünk lévő öt selyemmel letakart ülőhely továbbra is szabad volt, mikor is belépett a terembe a One Direction. Lesütöttem a szemem. Nem éreztem késznek magam arra, hogy a szemébe nézzek Lounak. Több hónap érzelmi hánykolódás miatt, most elveszteném az eszem. Ahhoz túlzottan vonzódom hozzá. Szeretem? Talán. De nem akarom. Egy-két perc, és nyikordultak a székek, és hallottam a köszönéseket. Kénytelen voltam elmormolni az orrom alatt egy köszönést. És felpillantottam. Szeretem? Biztos vagyok benne. Zakó és ing, lábát fekete csőgatya takarta. Sajnos érzelmeim takarásában nem vagyok valami jó, így fülig vörösödtem, ahogy megeresztett felém egy mosolyt. Már nem is rejtegeti szándékát, miszerint akar engem. Feltehetőleg egy trófeának; a nagy Louis Tomlinson akár egy férfit is megkaparinthat. De nem hagyhatom magam. Valós, tényleg nem tehetném, de ahogy levágódott elém, és rögtön Harryhez fordult, engem figyelmen kívül hagyva, összeszorult a szívem. Féltékeny lettem, és ez az érzés őrületbe kerget. Mikor változtatta meg Lou a szerepét rejtőzködőből támadóvá? Idegesített, hogy úgy néz Harryre, mint egy szerelmes tini lány. Ez ezüstösen csillogó ruhában tündöklő, harmincas nő lépett a színpadra. Mindenki rá kezdett figyelni. A műsorvezető. A nevére nem emlékszem, pedig bemutatkozott. Elfoglalt a látvány, ahogy Louis Harry altájai felé pislog. Megmoccantam a székemben. Sírni tudtam volna. De nem tehettem. Felkonferálták az első díjazottat, de nem figyeltem. Nem létezett más, csak Lou. Egy pillanatra felém pislantott, gondolom ellenőrizte, figyelek-e, majd komisz mosollyal a színpadnak szentelte figyelmét. Én is oda néztem, de nem tudtam felfogni mi történik rajta. Emberek mentek fel rá, átvettek egy fémszobrot, mondtak valamit, de én nem tudtam koncentrálni. Felgyorsultak körülöttem az események. Max megbökdösött, és feltűnésmentesen elpárologtunk a színfalak mögé. Felszerelték a mikrofonokat, és leültettek a fehér zongorához. Végighúztam rajta a kezem, és a hangja megnyugtatott egy picit. Vártunk. Addig a hangunkat melegítettük be. Az énektanárunk bosszús volt, mert nem voltam képes jól kiénekelni egy hangot. Próbálkoztam, de a végére megegyeztünk, hogy lejjebb éneklem, és akkor nem fogok belesülni. Egy emberke jött hozzánk fontoskodva, és közölte, 2 perc és kezdés. Leültem és néztem, ahogy a többiek felmennek a lépcsőn. Egyedül maradtam a zongoraemelvény emelőjének kezelőjével. Megkapta az utasítást, és elkezdtem emelkedni felfelé, és a lyukon beáradó hegedűk hangja belevitt a dalba, és elkezdtem zongorázni. Nem énekeltem, csak nyitó akkordokat játszottam. A hangszer hangja betöltötte a nagy teret, és éreztem magamon a sok szempárt, így egy mosolyt nem spórolva, a közönségre néztem. A dal kedvéért lekapcsolták a lámpákat. A próbák miatt tudom, ezek később villogni fognak. De a félhomályban is csak egy arcot láttam. Egy szempárt éreztem magamon. Louist. Képtelen voltam felfogni. Ezt a dalt magamról írtam és róla. Ha még nem hallgatta meg, és most hallja, tudni fogja, mit érzek, és megteszi, amit „kérek” tőle. Kimutatja a szerelmét. És a valóságban pont ezt nem akarom. Be kellett volna lépnem, de nem tettem. Játszottam még egy akkordot és megpróbáltam, tényleg megpróbáltam koncentrálni és énekelni, de nem ment. Egyszerűen lefagytam, és tovább zongoráztam. a fiúk emelvényei is felértek már, így ők is tanácstalanul álltak, majd mikor megint csak újra zongoráztam, Max kapcsolt, és énekelni kezdett. Így nélkülem énekeltek. A refrénnél lenéztem a színpadról, és a lámpák villogásánál láttam, ahogy Louis arca döbbenetet sugároz. Gondolom, azt hitte undorodom tőle. Pedig ez mennyire nem így van! Nem bírtam a nyomást, és eltalálva a pillanatot eleresztettem a hangomat, és szinte ordibálva préseltem ki magamból a hangokat.

All you had to do was show me love

Ezzel felpattantam és angolosan távoztam a színpadról. Tényleg nem kértem sokat. Csak hogy szerethessek valakit, aki viszont szeret. Lehet, hogy ezt megkaptam, de milyen áron? Az álmaim, a barátaim, a családom, minden. Ha valaki változtathatna a nézőpontomon, az Louis lenne, de Ő nem tesz semmit. Csak játszik. Velem, és az érzelmeimmel. És én ezt nem bírom.