~27~

Üdv.Azt hiszem nem is rossz, hogy az eddigiekhez képest most két hét után hozok részt... OKé, rossz, de elfoglalt voltam. Nos, most itt a nyár, jó vakációt mindenkinek. Nekem speciel június 26-án utam van Görögbe, szóval akkor egy hétig nem leszek. Előtt megpróbálok írni még egyet. Nos, szeretnék komit, mert hiányoznak. Igazából, az hiányzik, hogy tudjam, merre tartok, min változtassak, vagy bármi. Egy szar az egész ribanc is jól esne, csak legyen valami :D Szépen megmagyaráztam. Nos, Louthan. Az biztos. Tessék olvasni! Emilyxx

The One

Louis

Egész este álmatlanság gyötört. Egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, legalábbis aludni nem voltam képes. Túl sok minden kavargott a fejemben. Nemrég jöttem vissza, és olyan volt, mintha tartottunk volna egy szünetet Nathannel. Pedig még meg sem voltak azok a mézes heteink, amik minden kezdő szerelmesnek kijárnának. Együtt lenni, állandóan, amíg végül rá nem ununk a folyamatos egymásra akaszkodásra. Ezt mi nem tehettük meg. Nem csak a munkánk miatt, ami 0-24-es meló, és nincs kiszállás. Hanem azért, mert melegek vagyunk, és nem vállalhatjuk fel. Nem, hiszen karrierünk van, amit másokkal osztunk meg. Nem tehetjük meg ezt semelyikükkel. Még akkor sem, ha annyira fáj elengedni a kezét, és nem hozzáérni minden percben valahol, csak hogy mindenki tudja; Ő az enyém. A turném alatt kétszer láttam Őt. Az pedig semmi. Így vagy úgy, nem voltunk együtt eleget. Alig tudok róla valamit. Alig vagyunk együtt. Ez a retkes hat hónap, amit énekelgetéssel töltöttem, tönkre vágta az egész kapcsolatunkat. Nem mintha nem érezném azt az „érzést”, amikor vele vagyok. Csak olyan hiányosnak látom a dolgokat köztünk. Nem akarom elveszíteni. Elfordítottam a fejem Nate irányába, és néztem a sötét körvonalakat, majd folytattam a plafon elemezgetését.

-Miért nem alszol?-egy álmos, rekedt hang szólalt meg mellettem, ami megijesztett, és majdnem kiugrasztott az ágyból.

-Jézusom, Nathan! Halálra rémítesz!

-Bocsi-fél karjával átölelt, és a mellkasomon nyugtatta a fejét-Mi bánt?

-Semmi-azt hiszem ebben a semmiben olyan sok aggodalom és fájdalom rejtőzött, hogy Nathan inkább kiengedett magából egy jóleső kuncogást.

-Igen, persze. Azért bámulod a plafont már vagy 4 órája, mintha egyenesen Leonardo DiCaprio nézne vissza rád.

-Te... Fent voltál?-megdöbbenten pillantottam le rá.

-Persze. Nem hagytál aludni, folyton ficeregtél, szóval feladtam. Megpróbáltam, de nem ment. Szóval nyögd ki. Mi a baj? Ne hiába virrasszunk ezen a csodás éjszakán-adott egy puszit a kulcscsontomra.

-Félek-ennyi jött ki a számon. Nem tudtam mást mondani. Ha tovább ecsetelem, hogy mitől is, elszakadt volna a cérna és elsírom magam. Mégis mitől rettegek ennyire? Attól, hogy elvesztem Őt? A munkámat? A barátaimat? Ha lenne választásom, hogy melyiket tartsam meg, nem tudnék dönteni. Mert lehet, hogy nem a helyes döntést hoznám. Mint eddig számtalanszor.

-Én is-meglepődtem. Meglepődtem, hogy visszahallom az aggályaimat Tőle. Azt hittem Ő mindenben magabiztos. Hiszen... saját bevallása és Jess felvilágosítása után egyértelmű, hogy mindig is tisztában volt a hova tartozásával. Bár ha elgondolkodunk a „mindig” kezdetének időpontján, feltételezem kamaszkorában jött rá. Én kicsit megkéstem, de biztosan vannak, akik idősebb korukban jönnek rá a nemi identitásukra. Nekem meg rá kellett jönnöm, és lényegében egyedül kellett megbirkóznom a kezdeti nehézségekkel. Hiszen Nate nem mindig ért rá, és általában a föld másik végében volt.

-Mégis mitől?

-Mitől, mitől... Attól, amitől te is, ezt pedig jobb, ha tudod. Az, hogy megszoktam valamit, még nem azt jelenti, hogy nem félek tőle. Ugyanúgy iszonyodok el a gondolatra, hogy valaki rájön, én pedig feladhatok mindent. Bár nekem már mindegy, hiszen elvesztettem a munkámat. De itt vagy te, így nem tehetem meg azt, amin már évek óta gondolkozom. Lou, amit most érzel, az természetes. Hozzá fogsz szokni. Nem ígérhetem, hogy nem lesznek... rémálmaid, vagy sötét gondolataid, de hozzá kell szoknod. A barátaidért, a munkádért, a rajongóidért. Nekem is ez segített.

-Én... nem ettől a bevallom-e vagy titkolom-e dologtól félek legjobban. Persze ez is benne van a pakliban de...Nem akarlak elveszteni, és a munkám miatt mégis úgy érzem közel állunk hozzá.

Pár másodperces csend állt be közöttünk. Én nem tudtam mást mondani, Ő pedig nem akart, amint azt a mellékelt csend mutatta. Egy perc telt el talán, mikor mozgolódni kezdett, és felém hajolt. Kék szemeivel a tekintetem kereste.

-Nem fogsz elveszteni. Addig nem, amíg én azt úgy nem akarom - nyomott egy puszit a számra - Odaadtam neked magamat. Elvárom, hogy ezek után ne ez legyen az első számú félelmed. Inkább ess kétségbe, hogy mi lesz, ha holnap olyan címlapok jönnek majd ki, hogy „a két popsztár mélyreható kirándulást tett egymásban”-

-Ilyet nem írnának – kuncogtam, és láttam, ahogy mosolygott.

-Igaz. A mai világban már úgy írnák, hogy „a két énekes análisan közösült”- komoly arcot vágott, mint azok a komor arcú harmincas-negyvenes hírbemondók, akik rémisztően tényszerűen közlenek minden hírt.

-Na jó, undorító vagy – mosolyogtam a hülyeségén. Ekkora barmot, istenem! De az én barmom -Nem értem más előtt miért nem vagy ilyen.

-Ezt az oldalam, csak a legjobb barátaim ismerik. Büszke lehetsz magadra, hogy közöttük lehetsz – még mindig felettem volt, de ezen egy egyszerű mozdulattal változtattam.

-Nem vagyok a barátod - közelebb hajoltam hozzá, lélegzete megakadt, én pedig egy sármos mosolyt küldtem lefelé – Én annál sokkal több vagyok.

Lejjebb hajoltam, ajkaink súrolták egymást. Egy kicsit feljebb tolta magát, és finoman megnyalta az ajkaimat.

-Sokkal több - suttogta, és megcsókolt. Lassan, romantikusan, ahogy azt kell. Majd szép lassan, átment az egész egy szenvedélyes csókcsatába.

-Aludnunk kéne - nyögte ki nehezen, mikor a nyakát kezdtem puszilgatni. Icipicikét elvesztettem az önuralmamat és teljesen beindultam, annak ellenére, hogy hajnal 1-2 felé járt már az idő.

-Aha – lelöktem magunkról a takarót és teljesen rámásztam. Újra megcsókoltam, és nem hagytam megszólalni. Legalábbis addig nem, amíg hülyeségeket beszélt. Csak elfelejtettem, hogy nem egy gyenge lány van alattam, így egyszerűen lelökött magáról.

-Louis, mond csak, magadnál vagy? – felháborodott hangja megremegett, ebből tudtam, nem teljesen volt ellenére a kis csókcsatánk. Melléültem, és kezeim közé fogtam az arcát, és egy puszit nyomtam a szájára.

-Magamnál vagyok – tovább puszilgattam. Az arcán, a száján, a nyakán, a vállán. Egyre szaporábban vette a levegőt, ami mindenképpen jó jel volt számomra- De szó lehet arról, hogy ne legyünk.

Összevonta szemöldökeit, én pedig a fiókomba kezdtem kotorászni, majd előhúztam belőle egy vodkás üveget.

-Lou, mégis mit csinálsz? – meresztette hatalmasra a szemeit. A füléhez hajoltam, és miközben kibontottam az üveget, amit erre a célra tartogattam egy ideje, és belesuttogtam.

-Van egy nagyon jó játékom. Csak előtte engedd el egy kicsit magad! – a hüvelykujjamat a szájára simítottam, mire Ő automatikusan kinyitotta a száját. Az üveget a szájába tettem, majd noszogatás nélkül meghúzta. Elbűvölve néztem, ahogy pár kortyot iszik belőle, majd egy picit visszaengedi az üveget, de ahelyett, hogy odaadta volna, szépen elkezdte leengedni a torkán, míg az üveg nyaka teljesen eltűnt a torkában. Nagyot nyeltem, és kivert a víz, ahogy néztem gyönyörű ajkait mozgatni az üveg körül. A szemkontaktus tartotta velem, nekem pedig vigyázzba vágta magát a farkam. Nyöszörögve lenyúltam, hogy könnyítsek magamon, de Nate elengedte az üveget, és átnyújtotta nekem.

-Ilyesmi játékra gondoltál, igaz?-kacéran mosolygott, mikor átvettem az üveget, és nagyot húztam belőle.

-Nem egészen – a számba öntöttem a maró alkoholt, de a számat nem csuktam be teljesen, így mikor a szám tele volt, az ital kibuggyant a szám sarkán, és elkezdett lefolyni az arcomon, le, egészen a mellkasomig, és onnan is lejjebb. Nath nem reagált rögtön, de ahogy rápillantottam, rögtön vette az adást. Elkezdte lenyalogatni rólam a piát, harapdálva, szívogatva, a karjaival magához húzva. A lepedő alattam elkezdett nedvesedni, de nem érdekelt. Néha nyeltem párat, hogy nem fulladjak meg, de addig öntöttem magam, míg mindenhol vodkával lettem beborítva, majd letettem az üveget a földre, és az elég sok elfogyasztott pia miatt bódultan húztam magamhoz egyre közelebb Nathant. A nyakamat szívogatta és a bőrömre száradt piát nyalogatta rólam.  A mellkasomat is letisztogatta, mesteri precizitással izgatta a mellbimbóimat. Nem mintha nem indultam volna már be eléggé. Egyre lejjebb és lejjebb húzta rajtam a nyelvét, míg csak az alsómhoz nem ért. Ekkor támadt egy ötletem. Ellöktem magamtól és letepertem az ágyra, és rögtön ajkai után kaptam, amik bűzlöttek a piától, ez pedig még jobban felizgatott.

- Taníts meg furulyázni - izgató csókot nyomtam a szájára, majd a nyakára tévedt a szám, mire Ő felnyögött és lenyúlt az ágy mellé.

- Ehhez kell még egy kis pia – a szájához emelte és kortyolt belőle párat – Biztosan akarod?

-Rendes buzi akarok lenni! Ha más meg tudja tenni, én miért ne tudnám? – kivettem a kezéből és én is meghúztam. Ezzel az kiürült, így eldobtam valahova. Kicsit erőszakosan lerángattam Nathan alsógatyáját, de nem úgy tűnt, hogy zavarja.

-Nem garantálom, hogy el tudsz majd játszani egy Mozartot, de fel fogod találni magad – nyomott, egy utolsó csókot a számra és lenyomott az ékességéhez. Igazából fogalmam sem volt róla mit is kéne tennem, de mint minden ember, én is láttam már pornót. Meg persze pár lány már csinálta nekem is, így volt egy kis sejtésem mit kell csinálni. Csak becsiccsentve kicsit nehezebben ment, mint gondoltam volna. Nyomtam a hegyére egy puszit és bevettem a számba.

-Ez... jó... – nyögdécselt Nathan – Most... egy kicsit többet – lejjebb ereszkedtem rajta, egészen addig, míg öklendezni nem kezdtem, amitől kétségbeesetten elkaptam a fejem. Közben pedig végig húztam a fogaim rajta, mire Nathan felszisszent és halkan káromkodott egyet. Aggódva néztem fel rá, mire ő egy halvány mosolyt küldött felém.

-Csak óvatosan! – követve tanácsát óvatosabban kezdtem munkálkodni rajta, és első próbálkozásra nem is sikerült rosszul ez a dolog. Nate jól eső nyögései töltötték be a teret. Gondoltam mesterkedek egy kicsit, és a golyóihoz nyúltam, amiket finoman megsimogattam, mire jólesően morgott egyet.

-Ügyes vagy! – kicsit beljebb engedtem a torkomba, ami bár nekem émelyítő volt, Nath háta ívbe feszült, és zihálni kezdett. Azt hiszem, ez jó. Beletúrt a hajamba, és éreztem, ahogy az ütemet kezdi mutatni, ami jól jött. Egészen büszke voltam magamra, hogy képes voltam erre és nem csináltam rosszul. Felnéztem Nathanre, és mosolyogni támadt kedvem a látványtól. Az állkapcsát összeszorította, a nyakán kidagadtak az erek, és a másik kezével simogatta a mellkasát. Kibaszott szexi volt!

-Lou... Én... el... el fogok... menni- igaza volt. Nem sokkal később a számba élvezett, és mit volt mit tenni, lenyeltem. Egy kicsi kifolyt a szám szélén, azt letöröltem a kezemmel, majd rámásztam Nathanre.

-Na, milyen volt béjbi?-sutyorogtam a fülébe.

-Elsőre? Jó. Nagyon jó – rám mosolygott és adott egy rövid puszit a számra.

-Tudod – dörmögtem a fülébe – Van egy üveg Jack Daniels a konyhában. Huncut mosolyt eresztett felém, és megcsókolt.

*

-Jó reggelt álomszuszék!-duruzsolt reggel a fülembe Nathan.

-Hagyjál! – a fejem majd szét durrant.

-Nem, nem. Ma stúdiózni mész, én elviszem Jesst. Dolgunk van – megpaskolta a takarót.

-Minek viszed el? – dörmögtem a reggeli rekedtségemmel – Itt is maradhat. Legalább találkozhatok veled akkor is, ha Ő itt van.

-Jó. De akkor is fel kell kelned – lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra. Erre reagáltam, és viszonoztam. Majd megcsókolt, és a takaró alá benyúlva a derekamba kapaszkodott. A hajába kaptam, és röpke idő alatt azon kaptam magam, hogy felette vagyok, és a felsőtestét simogatom.

-Most már nem akarod, hogy felkeljünk, igaz? – kacérkodtam vele két csók között.

-Ó, fogd be!-kuncogott és visszahúzott egy csókra.

-De igazad van. Dolgunk van! – kigurultam az ágyból, és hallottam mögöttem Nathan sóhajtását. Felöltöztünk, reggeliztünk, bevettem párfejfájás csillapítót a macskajajj ellen, majd Harryvel stúdiózni indultunk. Ahogy az utat néztem, a nap sugarait, a kutyát sétáltató embereket, az jutott eszembe, milyen szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, mert valakinek én vagyok az egyetlen. Az egyetlen ember, aki számít. Nathan pedig az egyetlen ember, akiért mindent feláldoznék. Nathan a végzetem – és reményeim szerint, én is az övé.