~32~

 Üdvözletem! Tudom, rég volt rész, de remélem nem haragszotok (nagyon). Iszonyatosan kevés időm van, főleg, hogy most elindult egy nagyon fontos dolog az életemben, amire kicsit több időt kell szánnom. A másik pedig az, hogy bármikor leültem írni, ott kötöttem ki, hogy Youtubereket kezdtem nézni ÓRÁKON keresztül. Szóval nagyon sajnálom, ez a rész már vagy egy hónapja készül, és még mindig nem érzem elég jónak. Nos, JÓ SZÓRAKOZÁST!

32

Louis

 Eltelt három hosszú nap. Az első nap után tett próbálkozásaimat, hogy megbékítsem Nathant telefon üzeneteken keresztül, végül feladtam. Szarul éreztem magam, és valami iszonyatos módon hiányzott, de hagytam Őt tombolni. Joga volt ezt tenni, megérdemeltem. De olyan őrülten magam mellett akartam tudni, hogy már szinte fizikai fájdalmat okozott. Az sem segített a dolgokban, hogy Harry és Jess bimbózó kapcsolatát nézhettem sorozat-szerűen vázolva. Először még csak gyanúsak voltak. Az első reggelen ugyanis Jess Harry ruháiban volt. Ha pedig ez nem lett volna elég árulkodó, Harry olyan boldognak tűnt, amilyennek mostanában nem láttam. Ez nem zavart volna, sőt! Valahol örültem neki, hogy Harry kicsit boldog végre. Csak az a probléma, hogy Nathan azért lett mérges és azért vesztünk össze, mert én melléjük álltam és most ők egyre közelebb kerülnek. Napközben nem tudtak nem egymással foglalkozni. Nem csókolóztak, sőt szinte semmi romantikus mozzanatot nem tettek egymás felé, de láttam rajtuk valamit. Nem tudom pontosan mi is az, de ugyanazt látom Nathan szemében, amikor rám néz, mint Harryében, amikor Ő Jessre. Ez pedig annyira nyilvánvalóvá teszi a dolgokat, hogy szinte már fáj. A második napon stúdiózni indultunk volna, de Harry megcsúszott a készülődésben. Csak szólni akartam Neki, hogy indulnunk kéne, így rájuk nyitottam egy kissé kompromittáló helyzetben. Ezek után ma reggel már nem számítottam semmi meglepetésre. Igazából kételkedtem benne, hogy meg tudnának lepni bármivel is. Ezzel szemben, mikor délben kivánszorogtam a szobámból, a konyhában összefutottam Jessel. Ebben semmi furcsa nem volt, megszoktam, hogy mindenhol Ő van. A hatalmas csokor virág és a sütemény illat egyvelege viszont annál inkább idegen volt.

- Jó reggelt! - mondtam kétkedve, majd a tányérba nyúltam volna, hogy kiszolgáljam magamat a csokis finomságból. De mielőtt elvehettem volna egy darabot is, Jess élesen rám förmedt. Ijedtemben még a vérkeringésem is leállt egy pillanatra.

- Nem ehetsz belőle! - elvette a tányért, majd becsomagolta alufóliába - Csak akkor ehetsz ebből, ha elmentél bocsánatot kérni Nathanhöz. Megsütöttem neki a kedvencét, Harry átkutatta fél Londont a kedvenc virágjáért. Tehát most viszonzod a szívességünket és letörlöd ezt a világfájdalmat a fejedről. Elmész hozzá és bocsánatot kérsz, aztán tovább szerethetitek egymást azon az undorítóan őszinte módon, mint eddig!

Megdöbbenve néztem Rá és az említett tárgyakra. Mind miattam csinálták? Miattam fáradtak ennyit?

- Komolyan miattam csináltátok? - Jess elmosolyodott és közelebb lépve megölelt.

- Harry nagyon próbálkozik elfogadni téged. Kicsit segítettem neki, ahogy te is segítettél azzal, hogy kiálltál mellettünk. Most pedig menj, és hódítsd meg újra az idióta bátyámat! - szavai mögül kihallottam a szomorúságot és azt, hogy bár nem mondja ki, nagyobb részben Nathanért csinálta. Futólépésben indultam el a szobámba átöltözni. Miután rendbe szedtem magam, még borotválkoztam is egyet, jól tudva Nathan gyengéjét. Jessnek igaza volt. Muszáj volt visszakapnom Nate-et.

Nathan

Egy üres háznál nincs rosszabb érzés. Amikor ott van körülötted a sok felesleges tárgy, minden, amire szükséged van, de mégis úgy érzed, nincs semmid. Szükségtelen volt akár gondolkodnom is rajta, tudtam mit hiányolok annyira. De pár napig még nem akartam látni Louist, így elfoglaltam magamat valóságshow bámulással és rengeteg nasival. Aztán második nap szocializálódni akartam, így áthívtam magamhoz egy régi barátomat, Marcust. Ő arról híres, hogy Youtube videókat készít, amikkel szerény 3 millió feliratkozóra tett szert. Egy Londonban tartott díjkiosztón ismertem meg, ahol Ő is megjelent. A wc-ben találkoztunk, és miután segítettem neki kiszedni az öltönyéből egy foltot, örök rabszolgámmá avanzsáltam. Nos, ez így nem pontosan igaz, de a lényeg, hogy nagyon hálás volt, és utána összemelegedtünk – nem úgy, csak barátilag. Azóta tartjuk a kapcsolatot, és azon kevesek közé tartozik, akik tudják, hogy meleg vagyok. Amint megcsörrent a kapucsengő, egyenesen lerohantam hozzá és a nyakába ugrottam.

- Hello Nathan! Látom hiányoztam! – nevetett azon az idióta hangon, ami mindig mosolyt csalt az arcomra.

- Iszonyatosan! – vallottam be, majd beljebb tessékeltem és felmentünk a házhoz. Mivel, mint mindig, hűvös volt odakint, nem sokat totojáztunk és rögtön bementünk a melegbe. A nappaliba feküdtünk le a kanapénkra, majd Marcus egy kis kotorászás után kihúzott egy kamerát a táskájából.

- Sosem vlogoltam még veled, annak ellenére, hogy már egy jó ideje barátok vagyunk. Szóval, ha nincs ellenedre, kihasználnám a barátságunkat – vigyorgott rám, én pedig csak beleegyezően bólogattam. Adott nekem pár instrukciót, mintha még nem lettem volna eleget kamerák előtt és bekapcsolta a gépet.

- Megérkeztem az egyik legjobb barátomhoz! Srácok, bemutatom nektek a zseniálisan tehetséges és rettenetesen imádnivaló Nathan Sykesot! – a kamerát úgy fordította, hogy én is benne legyek. Szerepemnek megfelelően mosolyogva integettem és köszöntem.

-Meséljük el, hogyan találkoztunk! - rám nézett, én pedig közelebb csúsztam hozzá, hogy jobban látszódjam a kamerában - Szóval, éppen egy díjátadón voltunk, amikor magamra öntöttem valami levest és persze rögtön rohantam a wc-re, hátha ki tudom szedni valahogy – befejezte, és mivel tüntetőlegesen csendben maradt, folytattam a történetet.

-Én pedig pont bent voltam, láttam, ahogy szenved, és... Megtörtént a varázslat! Odamentem hozzá, és megkérdeztem segíthetek-e.

-Persze Én fel sem ismertem, csak mikor bemutatkozott. De akkor megakadtam a gondolkodásban, és megszólalni sem tudtam. Meghatározó élmény volt, hogy Nathan Sykes a gatyámat folttalanította – Marcus rám nézett, én mosolyogtam, és nem kétlem azt sem, hogy egy kicsit elpirultam. Azért ilyen lazán kevesen mondták még azt, hogy letisztogattam Őket.

-Nem csodálom, még mindig emlékszem a kétségbeesett fejedre – nevettem majd folytattam a történetet – Utána alig tudtál megszólalni, és csak hebegve tudtál összetenni egy mondatot.

-Mégis egész este dumáltunk. Azóta is az egyik legjobb barátom vagy – lenézett rám, én pedig visszamosolyogtam.

-Édes vagy! Te is az enyém! – nyomtam egy puszit az arcára, és Ő nevetve kikacsolta a kamerát.

-Olyan jól csinálod, hogy mellékállású youtubeos lehetnél – dicsért meg, és eltette a kameráját.

-Ja – elhúztam a szám – Feloszlatnak minket, szóval akár főállásban is csinálhatnám – Marcus átkarolta a vállamat és elmormogott egy káromkodást, és rádöntötte a fejét a vállamra.

-Mit fogsz csinálni? – kérdezte.

-Nem tudom. Gondolom dalokat írok, és megpróbálok egyedül boldogulni... De beszélgessünk valami másról...

- Oké. Van valakid, vagy még mindig a bulizós, egyéjszakás stílusban nyomod?

Sosem tudtam hazudni neki, és soha nem is akartam, de most mégis meggondoltam, hogy elmondjak-e neki mindent. Mert most nem csak rólam van szó. Végül mégis kiböktem az igazságot.

- Igazából, van valakim...- kínosan félrenéztem a hatalmas kék szempár elől. Most ki fog faggatni. Ha pedig elkezdek mesélni Louisról, akkor elsírom magam. Ezt pedig nagyon nem akartam.

- Igazán? - a hangjában huncut vidámság visszhangzott - És? Ki Ő? Hogy hívják? Mesélj! – lányosan felvisított, törökülésbe húzta a lábait és egész testével felém fordult.

- Ömmm.... Meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek, amit itt hallasz, mert... Mert, hát, Ő híres és senki nem tudja, hogy meleg. Szóval, esküdj meg nekem, hogy nem mondod el senkinek, amit most hallani fogsz! - komolyra váltottam a hangsúlyomat, Ő pedig ünnepélyesen megesküdött a családjának összes élő tagjára, hogy csendben marad.

- Louis Tomlinson - mondtam határozottan egy sóhajtás után. Pár másodperces csend után olyan nevetés tört ki belőle, mint amilyet még sosem hallottam Tőle. Percekig nem tudtam mit mondani, csak néztem, ahogy sír a nevetéstől.

- Ezt nem mondod komolyan! Mond már el ki az! - mondta vigyorogva.

- Előbb mondtam! - erősködtem.

- Komolyan? Ugyanarra a Louis Tomlinsonra gondolunk? A One Directionből? Nem létezik!

- Pedig igen. Vele járok. Több mint fél éve együtt vagyunk - bár nem állt szándékomban, egy kicsit elmosolyodtam. Nem segíthetek az érzelmeimen.

- Jó ég! Ezt fel kell dolgoznom! - elképedten bámult rám, mintha nem tudná értelmezni a hallottakat.

- Hahó! Marcus! Annyira nem megrázó! – kuncogtam az arcát figyelve. Imádtam ezt a fiút, már a létezése örömöt okozott nekem. Még be is próbálkoznék Nála, ha nem lenne heteró, meg persze nem lenne mellettem Louis.

- Dehogy nem! El kell mondanod nekem mindent! Kezdjed az elejéről!

Én pedig meséltem. Elmeséltem egészen onnan, hogy Lou kibékült velünk, együtt ebédeltünk, én pedig határtalanul boldog voltam, hogy visszakaptam Őt. Aztán jött a buli, ahol egymásnak estünk, aztán szép sorban jöttek az események. Marcus elborzadva hallgatta a koplalásom és önmagam bántalmazásának történetét, amiket Louis miatt elkövettem. Csak hogy ne kelljen törnöm magam a dolgok megértésére kettőnk között. Aztán mikor végre összejöttem Louisval, Marcus arca az enyémmel együtt virult fel. Imádtam azt a különleges melegséget, ami elárasztott miközben taglaltam milyen édes volt velem Louis az elejétől kezdve. Hogy úgy kezelt, mintha én lennék számára a legfontosabb az egész világegyetemben. Én pedig pár pillanat erejéig újra elhittem, hogy mindent halál komolyan gondolt. Mielőtt elértem volna ahhoz, ami pár napja elrontott mindent, megállított.

-Oké, értem, nagyon imádod Őt. Látom, hogy szerelmes vagy, de egyet árulj el! Lefeküdtetek már? – a kanapéba süppedve kaján fény csillant a szemében.

-Ööööö – fülig vörösödtem, mikor eljutott az agyamig a kérdés – Ez eléggé kínos nekem – húztam a szám, de nem törődött vele.

-Szóval csináltátok! Jó az ágyban? Ezt mindig tudni akartam! – a gyerekesen makacs Marcus előbújt belőle. Inkább válaszoltam, mert különben hetekig nálam marad, amíg el nem mondom, amit tudni akar.

-Hát ahhoz képest, hogy kezdő a pasikkal, nem rossz. Nem a legjobb, de amikor olyanra fordulnak a dolgok, mindig feltalálja magát – magam is éreztem a kiéhezett hangsúlyomat, így nem volt meglepetés, hogy Marcus nevetni kezdett.

-Csak nem ki vagy éhezve?

-Csak két napja nem találkoztunk! Nem vagyok kiéhezve! – tiltakoztam – Ráadásul még haragszom is rá, szóval nem akarom Őt a közelemben.

- Mit csinált? – mi is lenne velem ilyen védelmezés-mániás barátok nélkül. Szinte kihallottam a hangjából, hogy azt ordítaná legszívesebben, hogy széttépi, ha bármit tett velem.

-Semmi különöset, kicsit talán fel is fújtam a dolgot. De most ne beszéljünk erről – sóhajtottam kínomban. Ezek után beszélgettünk mindenféléről, egészen hajnali egyig, mikor is elszundítottunk a kanapén.

*

Arra keltünk, hogy valaki dörömböl az ajtón. Sejtelmem sem volt ki lehet az, így nem kapkodtam el semmit. Megnéztem az időt a telefonomon, és felszisszentem, amikor megláttam a kijelzőn, hogy egy óra is elmúlt már. Marcuson feküdtem, aki félig a kanapén, félig a földön aludt. Óvatosan lemásztam Róla, és az ajtóhoz lopakodtam. Útközben egy fali tükörben megigazítottam egy kicsit a hajamat, bár nem sokat javított a helyzetemen. Álmosan nyitottam ki az ajtót, és nem kicsit lepődtem meg, mikor Louis egy csokor virággal és egy tálca sütivel állt az ajtómban.

-Szia – nyögtem ki fáradt, de meglepett hangon. Louis nem tudta hova rakni az állapotomat, és aggódó pillantással mért végig. Mondani akart valamit, már nyitotta s a száját, de végül meggondolta magát és csak pár másodperc után kezdett el beszélni.

-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled minden hülyeségért, amit csináltam. Nem volt helyes, hogy nem álltam ki melletted, Jess és Harry pártját fogtam a tiéd helyett, utasítgattalak, és minden mást is nagyon sajnálok! Kérlek, bocsájts meg nekem, nem akartalak megbántani! Sosem tenném! Csak kérlek, én nem... én nem bírom nélküled! – olyan gyorsan hadart, hogy alig értettem, amit mond. Mire a mondandója végére ért, már fel is idegesítette magát. Arra vártam, mikor csapja földhöz a kezében lévő cuccokat. Lenéztem a földre, és erősen koncentráltam, hogy ne nevessem el magamat. Megszólalnia sem kellett volna, nekem már az elég bocsánatkérés volt, hogy eljött ide. Igaz, hogy még nem teljesen ébredtem fel, de azért annyira fel tudtam fogni a dolgokat, hogy átgondolta mit csinált, és ez mennyire megbántott engem. Hiszen akkor érdemes a bocsánatkérés, ha tényleg komolyan gondolják. Louis pedig nem jött volna el, ha nem gondolta volna komolyan. Plusz, Marcusnak tegnap igaza volt, és eléggé ki vagyok éhezve. Eddig még csak egyszer feküdtünk le, és azt hiszem egy kis kibékülős szex tökéletes lesz a vágyai kielégítésére. Kétlem, hogy Lou ellene lenne az ötletemnek.

-Na, mit mondasz? – kérdezte megtörve a csendet, amit a lassú reakció időm okozott.

- Megbocsájtok, csak ne hadarj tovább! – nyomtam egy puszit az arcára és elvettem tőle az ajándékait. Liliomot hozott nekem, ami a kedvenc virágom. 100% - ig biztos vagyok benne, hogy Jess mondta el neki. Elindultam a konyha felé, hogy kerítsek egy vázát, és elrakjam a sütit. Tudván, hogy Louis követni fog, kicsit megriszáltam a csípőmet. Vigyorogtam a tényre, hogy biztosan megbámulta a hátsómat. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam mennyire felspannolja Lout, amikor kacérkodom vele. A konyhában elintéztem a dolgaimat, majd mikor megfordultam, Louis a falnak dőlve nézte, mit csinálok. Mosolyogva hozzáléptem, és a nyakába kapaszkodtam. Alsó ajkamba mélyesztettem fogaimat, mikor megláttam frissen borotvált arcát. P

ár nappal ezelőtt nem élvezhettem ki a bűnös vágyaimat a dühöm miatt. De most kifogom. Végig simítottam a puha bőrén, egészen a hajáig, amibe finoman beletúrtam, és közelebb húztam magamhoz. Éreztem a tenyerét a derekamra simulni, s ahogy egyre lejjebb csúszott a keze az oldalamon, annál erősebben nyomódtak az ujjai a bőrömbe. Engedtem az akaratának, amit ezzel a cselekedetével akart érvényesíteni, és olyan közel simultam hozzá, amennyire csak tudtam. Szép lassan lehajtotta a fejét, ezzel pont megdőlt a hajának az egyensúlya és előre omlott, ezzel eltakarva oldalról a fényeket. Ajkait az enyémekhez nyomta és lassan ízlelgetni kezdte őket. Még közelebb férkőztem hozzá, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Ő sem állt meg a mozgásában. A száján kívül a tenyerét is elmozdította, méghozzá a fenekemre simította, és nem túl finoman megmarkolta. Ettől belőlem kiszaladt egy morgás-szerű hang. Mikor már majdnem teljesen megadtam magam ott helyben, a konyhában, valaki hangosan megköszörülte a torkát. Elrebbentünk egymástól, és elvörösödve néztem Marcusra, aki sokatmondóan mosolygott ránk.

-Bocsi a zavarásért, de felkeltem és nem voltál sehol. Gondoltam megkereslek, de úgy látom várhattam volna...

-Nem, nem, izé...  Szóval ömmm... Marcus, Ő a barátom Louis – zavartan mosolyogtam a mellettem álló fiúra, akinek megváltoztak a vonásai. Marcus kinyújtotta felé a kezét.

-Marcus Butler – Louis megragadta és erősen megrázta a felé nyújtott jobbot.

-Louis Tomlinson – mondta eddig számomra ismeretlen hanghordozással. Csak nem... mérges? Az arcára pillantva láttam, ahogy méregeti Marcust. Nem is csodálkozom, hiszen frissen kelt haja volt, ami hasonlított a frissen dugott hajára. Óriási vigyor kerekedett az arcomra, amit gyorsan el is rejtettem. Louis féltékeny. Ezt még ki is használhatom. Amikor Marcus felajánlotta, hogy haza megy, én marasztaltam. Megdolgoztatom Louist azért a békülésért.