~17~

Helloka! Nos, igen, itt lenne. Oké, csak egy nagyon pici fordulatot veszünk, vagy hát inkább egy másik szemszöget. Ahogy tetszik. Mostanság nem lesz időm írni, mert DOLGOZAT, TZ, FELELÉS.... Kettesre állok matekból :D xD :((( Nos, így állunk. Igyekszem, de nincs sok idő. Nos, tessék olvasni :))

Heart Rocket

Louis

Mióta is? Két napja. Igen, két napja, hogy Nathannel együtt vagyunk. Ha lehetne, a perceket is számolnám, de ezzel lehet, hogy elijeszteném, így nem teszem. Megijesztenek az érzéseim, amik ilyen sokáig lappangtak bennem. Nem is tudom... Azt hittem volna, örökre elveszett belőlem a szerelem? Igen, ez így volt, de most, valami egészen mást érzek. Szerelmes vagyok, és emellett szinte rajongok Nathanért. Vagy ez a szerelem része? Nem tudom, rég birtokolhattam ezt az érzelmet. Vagy mondhatnám, rég osztottam meg valakivel. Nate mosolyt csal az arcomra, letörli a könnyeimet, és örömöt hoz a szomorúságomba. Kétségkívül Ő az én angyalom, és aki el akarná venni tőlem, az meglakol. Kapcsolatunkat közös megegyezés alapján hét pecsétes titokként kell kezelnünk. Harry és Zayn tudja egyedül. Nate kérésére pedig még valakinek el fogjuk mondani. Jessnek, Nathan húgának. Nate imádja a húgát, és belehalna, ha pont ezt kéne előtte titkolnia. Én pedig megértem Őt, hiszen a testvéreink mindig fontosak lesznek. De Én nem akarom elmondani a lányoknak. A stúdióból hazaérve kicsit fáradtan dőltem le a kanapénkra, és kapcsoltam be a televíziót. Nem sokat pihentethettem az agyam, már is kopogtak az ajtón. Morogtam, és kelletlenül tápászkodtam fel és indultam az ajtóhoz. Kinyitottam és meglepve bámultam rá szerelmemre és a szőke lányra mellette. Egy dologból jöttem rá, ki is a lány. A szemeikből. Annyira hasonlóak! Meghatározhatatlanul szépek. Elmosolyodtam.

-Nathan, Jess! Minek köszönhetem a látogatást?- elálltam az ajtóból, és kelletlenül tapasztaltam, hogy Jess haragosan mért végig. Nem tudtam, pontosan miért, de biztos vagyok benne, hogy ma megtudom. Leültettem Őket a nappaliba, és kikapcsoltam a TV-t. Nathan otthonosan ült le a kanapémra. Lényegében otthon van, hiszen minden idejét itt tölti. Azzal az indokkal, hogy otthon egyedül érzi magát. De persze nem azért jön ide, mert Én itt vagyok, és velem akar lenni. Azt hiszem, ezt nem vallaná be nekem. Ebben az életben biztosan nem. Olyan félénk! Ez pedig egy olyan tulajdonsága, ami nélkül azt hiszem, nem tudnám elképzelni a kapcsolatunkat. Jess türelmetlenül helyezkedett el Nath mellett, a lehető legtávolabb tőlem. Belenézett a szemembe, és egy elszánt nővel néztem szembe. Furcsa volt, mert fiatalabb nálam, és még én se nézem magam minden helyzetben férfinak, de ahogy bele néztem Jess szemében, megfogalmazódott bennem egy kőkemény nő képe. Ez pedig tetszett. Tetszett, hogy Nathan mellett olyan emberek állnak, akikben meg van az az erő, ami Nateből néha napján nincs meg. Vagy inkább gyakran nincs meg. De más szögből tekintve a dolgokat, megijesztett, hogy egy ilyen embert, egy ilyen NŐT kell biztosítanom róla, hogy szeretem a bátyját. Nehéz kör lesz. Nate, mint mindig, hallgatag volt, és zavarában makogott. De talán a húga, vagy a támogató tekintetem, kihozta őt a dadogás szakadékából.

-Jess, ismered Louist-megvakarta a tarkóját. Valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben. A két testvér nagyon furcsán viselkedik, és ennek kell, hogy legyen oka.

-Ismerem. Túl jól - szinte köpte a szavakat, és lelki szemeim előtt megjelentek a viharfelhők, akik felettünk gyülekeztek. Kellemetlenül megmoccantam, és az események előrehaladásának érdekében megragadtam Nate kezét. Jess szemei elkerekedtek.

-Ez... Ez...

-Igen. A bátyád, és Én, együtt vagyunk. Nathan pedig azért... – nem igazán tudtam befejezni a mondatomat, Jess felpattant, és a bátyja felé fordult.

-Vele? Pont vele? Azzal, aki miatt büntetted magad? Hogy lehetsz ekkora bolond? –kiabált a bátyjára, majd elviharzott.

Jess

Nathan elhívott magához, azzal a címmel, hogy végre talált valakit magának. Örültem neki, hiszen tudtam, hogy meleg. Mindig sokat szenvedett, és főleg az utóbbi időben, amikor Louis miatt koplalt és edzette magát halálra. Elhiszem, a szerelem szép dolog, de van, amikor a másik fél nem érdemli meg a másikat. Amikor egyszerűen fel kell adni. Az pedig, hogy Nathan mégis Louis mellett van, összetört bennem valamit. Talán azt hittem, a kék szemű lázadó nem fogja teljesen elcsavarni a bátyám fejét? Még engem is elcsavarna ártatlan kék szemivel, mégis vad külsejével. Valami van ebben a fiúban, ebben egyetértek. De nem több mint egy jó adag önimádat és flegmaság. Némi csábítással felvértezve. Nem kételkedek benne, hogy ha megunja, Nathant is felírja valami obszcénul hosszú, és szemtelenül változatos lista aljára. Nem hiszem, hogy ez az ember képes lenne szeretni. Sőt, több mint képtelennek tartom, egyszerűen megkérdőjelezem, hogy képes érzelmeket közvetíteni. Olyan hideg külseje van, ami mögé kényelmetlennek érzem a behatolást. Nem tudnám átadni azt az érzést, ami elkerített a közelében. A külső mosoly és sárm mögött rejtőző nyomor és szomorúság bennem is megrengette a bizalom kapuját, miszerint Nathannek nem egy összetört fiúra kéne támaszkodnia, amíg Ő is össze van törve. Összekulcsolt ujjaik gondolatára is megremegett az elmém. Nem, nem történhet meg! Az, aki miatt Nathan meg akarta magát nyomorítani, most együtt legyen vele. Persze, ilyenkor azok, akik a kapcsolatban részt vesznek, mindennél boldogabbak. De a barátaikkal nem lesz ilyen könnyű elhitetni, hogy már minden rendben és igazából semmi komoly nem volt eddig. Nem tudom Louis miket tett, de tudom, Neki is nehéz volt. Ilyenkor nem értem, hogy miért van az, hogy szenvedünk a szerelemtől, és mégis... Szorosabbra kötjük magunk körül ezt a hurkot, és ezzel már nem frissen sodort kenderként fog dörzsölni, hanem finom selyemként fog rád simulni. Talán nekem ez túl sok. Nem értem meg rá, hogy megértsem, milyen a szerelemért szenvedni. Vagy ahhoz, hogy ez a kötél selyemmé változzon, kell még valami? Nem elég a szerelem? Ezek a gondolatok villámként cikáztak fel-le az agyamban, amíg kiviharzottam az ajtón. Tudom, Nathannek ez most fáj, de meg kell értenie, ez nekem nehéz. Én virrasztottam vele, mikor nem tudott aludni. Louis egy fél évig nem tartott ki mellette, Én igen. Arra bíztattam, legyen erős, de kudarcba fulladtam. Miközben a kapu felé rohantam elborult gondolataimmal, figyelmetlenségemben neki rohantam valakinek. Meglepettségemben hátratántorodtam, és majdnem elestem, mikor az akadályom utánam nyúlt, és elkapott. Egyensúlyba tett, így már felmertem nézni Rá, és a gondolataim is elterelődtek egy kicsit a bátyámról.

-Ohh bocsánat, nem figyeltem-szabadkoztam, mikor felpillantottam. Megakadt a torkomon a hang, mikor Harry Styles nézett le rám.

-Megbocsátok-vetette oda nekem, ennek ellenére felvett egy csábos mosolyt – Harry Styles, szolgálatára. Kit tisztelhetek a hölgyben? – behaluztam, vagy tényleg flörtölősen mondta? Nos, nem voltam benne biztos, szóval normálisan válaszoltam.

-Jessica Sykes-nevem hallatára szikrázó mosolya együtt érző mosollyá fakult.

-Akkor értem miért menekültél ki onnan - mutatott a házra - Akarsz róla beszélni?

-Már miért beszélnék veled?-háborodtam fel.

-Mert nekem is nehéz ez az egész. Főleg felfogni ép ésszel, hogy Louis meleg. Segíthetnél nekem. És én is segíthetnék neked.

-Mégis miben?-még mindig makacs voltam. Nem akartam ezzel a fiúval megbeszélni a problémáimat. Meg tudom oldani egyedül is! Kiszabadítottam magam a szorításából.

-Köszönöm, megoldom egyedül!-majd elmentem. Pár sarokkal később vettem csak észre, mikor már tiszta aggyal, mérsékelt pulzussal és normális adrenalin szinttel haladtam az utcán, hogy követet valaki. Kicsit megijedtem, de amint jobban megnéztem, rájöttem, hogy Harry az. Sóhajtva bevártam.

-Nem hagysz békén igaz?

-Nem. Igazából nem miattad jöttem. Miattam.

Gondoltam. Leültünk egy utcai padra, és a lemenő napban gyönyörködtünk.

-Tudod, Louisval lenni azok után, hogy megcsókolt, és tudom, meleg, rettenetesen nehéz. Próbálom elfogadni, de nem megy. Azért sem akarok elköltözni, hogy érezze, nincs vele bajom, de mindketten tudjuk, van. Nem akarom elhinni, hogy a legjobb barátom meleg. És én olyan dolgokat csináltam vele, amiknek abban a helyzetben nem volt tétje, most pedig minden aknamezővé vált. Bármikor tehetek egy rossz lépést, és akkor elvesztem a legjobb barátomat. És bár fáj bevallanom, Louist már elvesztettem. Már akkor, mikor felfedeztem, undorodok tőle.

Meglepett az őszintesége. Hogy a legjobb barátjától undorodik? Ez... Furcsa. Nekem furcsa. Mióta eszemet tudom, tudok arról, hogy Nathan a saját csapatában játszik. De Louis... Igaz, róla nem gondoltam volna. Louis, fiúkat szeretni? Még mindig nem hiszem el, pedig láttam, ahogy megfogja Nath kezét.

-Harry, ha homofób vagy, nincs mit rajta szégyellni. Lou is túltenné magát rajta.

-MI? Nem vagyok homofób! Elfogadom a melegeket, amíg semmi közöm hozzájuk. De hogy Louis, akivel hónapokig összezárnak minket... 5 fiú, ebből 1 buzi. Szerinted nem feszélyez? – felháborodása megmosolyogtatott. Ezt Ő is észrevette.

-Min mosolyogsz?

-Csak azon gondolkodok, miért nem próbálod meg, hogy újrakezditek. Hazamész, és mintha csak most ismernéd meg.

-Ó. Értem. Nem akarsz velem gyakorolni?-kérdezte reménykedve, én pedig nem tudtam nemet mondani.

-Rendben, kezd-nagy levegőt vett, és belekezdett.

-Harry Styles! Örülök, hogy megismerhettelek - a kezét nyújtotta, én pedig megfogtam. Hatalmas, meleg kezei körbefonták az én apró kezecskéimet. Akkor tűnt fel, hogy fázik a kezem. Szövetkabátom mellé nem vettem fel a kesztyűmet. Mikor el akarta venni a kezét, a másik kezemmel rácsaptam.

-Bocsi, csak fázik a kezem. Folytathatnánk így?-meglepődött, de átfogta kezeivel az enyémeket.

-Hol laksz?-kérdeztem én először.

-Londonban egy barátommal.

-Én is. Mivel foglalkozol?

-Énekes vagyok.

-Én is! Milyen meglepő! Van bandád?-beleéltem magam ebbe a dologba. Louist eljátszani könnyűnek ígérkezett.

-Igen. One Directionnek hívják.

-Oh, én is abban vagyok! Hogyan nem találkoztunk még?-erre elnevette magát, és felállt.

-Szerintem rendben lesz. Akarsz versenyezni hazáig?-játékos fény csillant a szemében. Hülye lettem volna nem elfogadni az ajánlatát.

-Persze. De... merre kell menni?-néztem az utcákra körülöttünk. Elmutogatta, majd adott nekem egy kis előnyt. De azzal nem számolt, hogy az egyik legjobb futó vagyok a suliban. Így kifulladva, de biztos győztes voltam. Meglepetésemre, Harry már a kapuban állt, mire odaértem. Lihegve roskadtam le mellé a földre.

-Hogy értél ide ilyen gyorsan?-nyögtem ki, két nehézkes lélegzetvétel között.

-Hát, nem mondtam, hogy futni kell. Felszálltam a buszra – rám mosolygott, én pedig a felrobbanás határán voltam.

-Ez nem igaz!

-De. Ellenben jó gyors vagy!

-Köszönöm! Benne vagyok a suli futó csapatában.

-Huu! De így is tartozol nekem valamivel. Éjfélkor találkozunk a konyhában, és csinálunk egy Harry Styles féle „nem tudok aludni” nasit.

-És miért nem most?

-Hogy ne tudj rendesen aludni!-kacsintott rám, majd beengedett, és felsétáltunk a házhoz. Bent csend volt, bár elég késő volt már, mire hazaértünk. Este 7-8 felé járhatott az idő. Louis és Nathan érkezésünkre kirohantak a nappaliból. A két fiú egyszerre kezdett aggodalmaskodni, és belegondolva, édesek voltak együtt. Fogták egymás kezét, sötét és világoskék szempárok vizsgáltak minket. Mint egy Jing-Jang jel. Végülis, ha boldogok együtt, miért akadályoznám meg? Mi okom lenne rá? Rájuk mosolyogtam, és hirtelen elhatározásból előre léptem, és megöleltem Louist. Mindenkit meglepett a cselekedetem, megállt a szó a levegőben. Louis lassan viszonozta az ölelésemet.

-Jess?-Nath bizonytalan kérdésként tette fel a nevem.

-Vigyázz Nathanre! Ő a legjobb ember a világon, ha összetöröd a szívét, én is összetörlek téged!-halál komolyan gondoltam. Ha Louis megtöri Nathant, nem állok jót magamért.

-Nem fogom. Szeretem!-suttogta, és megmosolyogtatott. Talán Louis nem az, akinek hittem. Gondolom Nathannek rá van szüksége. Akkor nekem nincs jogom megtagadni a választását. Elengedtem a fiút, és Nathanhöz fordultam. Akkor most hol fogok aludni?

-Hát, ha nem zavar, itt is elaludhatsz-vakarta meg zavarában a tarkóját és Louisra pillantott. Még jobban elpirult, mikor Louis rákacsintott. Elmosolyodtam, tudtam milyen szégyenlős, de hogy ennyire!

-Persze, maradhatsz! Örülök neki! Harry megmutatja neked a szobát, mi pedig behozzuk a kocsiból a cuccaid-jelentette ki Louis és kézen ragadva Nathant kimasíroztak. Hú! Ez furcsa volt. Harry végig a falnak támaszkodva álldogált, de most megmoccant, és a lépcső felé indult.

-Mikor fogod Louisnak megmutatni a terved?-kérdeztem, miközben csendesen mentünk felfelé.

-Rögtön, amint felhozzák a csomagjaidat-mondta szűkszavúan. Megmutatta a szobámat, a hozzá tartozó

fürdővel, és leült az ágyamra. Pár perccel később Louis és Nathan bebotorkáltak hozzám, és letették a bőröndömet. Harry ebben a pillanatban felpattant és Louishoz lépett, aki erre megrettenve hátrált egy lépést. Nath mellé léptem, aki hüledezve nézte a jelenetet. Megfogtam a kezét, és a megkönnyebbült pillantása megmosolyogtatott.

-Mi még nem találkoztunk!-nyújtotta kezét Harry Louis felé. A kékszemű gyanakodva nézte a felé nyújtott kezet, de végül megragadta.

-Louis Tomlinson.

-Harry Styles-szinte éreztem, ahogy újra kialakul köztük az a megmagyarázhatatlan kapcsolat, amit barátságnak hívnak. Még mondtak egymásnak pár dolgot, de mikor Harry válaszolni akart Louis egyik kérdésére, a másik fiú minden előzmény nélkül átölelte Harryt. A göndör mintha megremegett volna, de viszonozta a gesztust. Tudom ez milyen nehéz lehetett neki, bár én nem tapasztaltam még, de át tudtam érezni.

                Lustán nyúltam el az ágyamban. Ma nagyon sokat beszélgettem Nathannel, és nagyon sokáig, így csak este fél 11-kor sikerült ágyba bújnom. Örülök a boldogságának. Látom milyen boldog Louisval. Még csókolózni is láttam Őket. Bár látszott, Náluk a csók sem olyan dolog, amit sokszor tesznek. Szerintem ez szép dolog. Így egy sima kis puszinak is több értéke van, és tisztelem Őket azért, mert nem erőltetik rá magukat mindenkire. Édesek együtt, és remélem tényleg tévedtem a Louisval kapcsolatos gondolataimmal kapcsolatban. Lassan sikerült elaludnom, de meglepetésemre pár perccel később valaki felrázott.

-Gyerünk Jess, megyünk sütögetni!-Harry. Éreztem! El is felejtettem, hogy megnyerte a verseny. Igaz, igaszságtalanul, de megnyerte.

-Harry, éjfélről volt szó!-nyögtem, és elfordultam Tőle. Nem nagyon foglalkozott vele, lehúzta rólam a takarót, mire kipattantak a szemeim. Ugyanis csak egy bugyi, és egy elég rövidke póló volt rajtam.

-Normális vagy? – pattogtam. A sötétben nem láthattam Harryt, de biztos vagyok benne, hogy vigyorog.

-Persze! És éjfél van-jelentette ki. Morogva felkaptam magamra a gatyámat, amit az ágy mellé dobtam. Harry közben eltűnt a szobámból. Felvettem egy pulcsit, a papucsomat és lemasíroztam a konyhába. Az órára pillantva megvilágosodtam, hogy valóban éjfél van. Harry egész friss volt, ami engem meglepett. A hűtőben kotorászott, a pulton pedig már így is számos hozzávaló hevert.

-Megjöttem-jelentettem be lustán. Harry még kivett pár dolgot, majd felém fordult, és megeresztett felém egy mosolyt.

-Akkor kezdjük!-összecsapta a kezeit, majd kihúzott egy fiókot. Kivett belőle egy köpenyt, és a nyakamba akasztotta. Beállított lisztet meg cukrot kevergetni, ami személy szerint megalázóan egyszerű volt. Ő tojást tört, és valamit még ügyködött. A száraz és nedves hozzávalókat összeöntöttük egy tálba, és kikapva a kanalat Harry kezéből, elkezdtem kevergetni. De arra nem számítottam, hogy a massza olyan kemény lesz, hogy nem tudom majd mozdítani a kanalat. Mikor szenvedtem egy ideje, hirtelen Harry mellkasa a hátamnak nyomódott, és megfogta a kezem hátulról.

-Erősebben Jess!-suttogta és elkezdte irányítani a kezem. Meglódult a szívem és pírba borult az arcom. Sikerült elkészítenünk a tésztát, formákba töltöttük és vártunk. Kínos volt a csönd, ami köztünk uralkodott. Harry félre nézett, én pedig próbáltam minden figyelmemet a sütőre irányítani. Fél óráig hallgattunk, eztán megcsörrent a sütő hangja. Harry kivette a sütőből, és azt mondta, felmehetek aludni, ha akarok. Mentem is. De... volt valami különös érzésem. Nem tudom miért. Amint a meleg takaróba bugyolálva álltam neki gondolkozni, rájöttem; senki nem közelített még felém úgy, mint Harry. Soha. Lesokkolt a közeledése. Nem hiszem, hogy készen állnék egy kapcsolatra. Nem mintha Harryvel össze akarnék jönni! Csak... Akkor sem. A mellettem lévő szobában hallottam valamit. Elgondolkoztam, ki is van mellettem. Harry. Ha én nem támogattam Louist és Nathant, saját magamat sem kéne támogatnom Harryvel. Lényegében semmi okom nem lenne ezeken gondolkodnom. Nem ismerem Harryt. De lány vagyok, akinek még sosem volt senkije. Mindenkiben látom a jövőbeni partnerem. Gondolom, holnapra mér elmúlnak ezek az érzéseim. Nagyon remélem.